Árpád
3 °C
12 °C

Kormánytámogatás a Masat–2 fejlesztésére

2013.02.14. 10:12

A kormány 6,4 millió forintot csoportosít át a Masat–2 műhold előkészítéséhez. A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a fejlesztéshez szükséges összeget a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium biztosítja.

Az első magyar műholdat, a Masat–1-et egy éve, 2012. február 13-án lőtték fel az Európai Űrügynökség (ESA) Vega hordozórakétájával, nyolc másik műholddal együtt. A Masat–1-et a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) két villamoskari tanszékének, valamint űrkutató csoportjának hallgatói, doktoranduszai és oktatói fejlesztették, több mint négy év alatt. A szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kisműhold kifogástalanul üzemel, és kategóriájában szinte minden rekordot megdöntött.

A Masat–1 egy év alatt ötezerszer kerülte meg a Földet, több mint ötmillió adatcsomagot küldött a világűrből, és több mint 150 felvételt készített, amelyekből néhányat az eseményen is bemutattak. Horváth Gyula projektmenedzser elmondta, hogy a Masat–1 sikereire alapozva megkezdődött a Műegyetem és az ipari partnerek együttműködésében a lehetséges folytatási alternatívák felvázolása.

A Masat–1 alkotóközössége 2012-ben elnyerte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által adományozott Millennium-díjat, a főváros Pro Urbe díját. A Magyar Posta emlékbélyeget, a Magyar Nemzeti Bank pedig emlékérmet bocsátott ki a fejlesztés elismeréseként. 2012. február 16-án megkapta az M0-72 nevet és besorolást; ez azt jelenti, hogy a Masat–1 a 72. üzembe lépett műhold a rádióamatőr műholdak között a világon.