Szilárda
0 °C
6 °C

Őskori hal állkapcsát modellezték

2013.02.27. 17:07

Egy amerikai tudóscsoport komputertomográfos (CT) felvételekkel elkészítette egy kihalt őskori hal, a Helicoprion állkapcsának 3D-s modelljét, pontot téve arra az évszázados rejtélyre, hogy a sajátságos, csigavonalú, fűrészre emlékeztető fogak a hal száján belül vagy kívül helyezkedtek el, és hogy az őslény mire használta őket.

A Helicoprion cápaszerű, 300-450 centiméter hosszú porcos hal volt, amely a késő karbon kor óceánjaiban jelent meg 280 millió éve. Túlélte a perm-triász kihalási eseményt, de 225 millió éve kipusztult. Az állat maradványai jobbára csak fogakból állnak, amelyek felfedezésükkor körfűrészre emlékeztették a szakembereket.

Egyes tudósok arra gondoltak, hogy a fogak az alsó és a felső állkapcson ültek, és valószínűleg védekezésre szolgáltak, úgyhogy a hátuszonyra is jutott belőlük. Későbbi vizsgálatok eredményeit megismerve mások úgy vélték, hogy a fogak az alsó állkapocsban helyezkedtek el; a kisebb fogak középre húzódtak, míg az új, nagyobb fogak az állkapocs tövénél ültek.

Szép, tiszta vágások

Az Idahói Egyetem kutatói egy, az amerikai szövetségi állam területén talált 23 centiméteres állkapocsról, illetve a rajta sorakozó 117 fogról készítettek CT-felvételeket, és azok felhasználásával alkották meg a háromdimenziós modellt. A kutatók megállapították, hogy a félkör alakban, spirálisan elhelyezkedő fogak egybenőttek a száj hátsó részével. A halnak nyelv helyett fogai voltak, amelyek úgy meredeztek ki az alsó állkapcsukból, mint a körfűrész fogazatai. Körülbelül egy tucat sorakozhatott egymás mögött, félkör ívben, hogy legyen mivel harapniuk, a többi szájuk mélyén húzódott meg, és azokat nem használták semmire.

Így nézett ki a Helicoprion körfűrészre hasonlító állkapcsa
Így nézett ki a Helicoprion körfűrészre hasonlító állkapcsa
Fotó: Wikipedia

Az egyik kutató, Leif Tapanila szerint az elemzés megerősítette, hogy a cápáktól eltérően a Helicoprion megőrizte a fogait, és nem növesztett újakat. A kutatók arra is rájöttek, hogy hogyan működtek a fogak: a száj bezárásakor hátrafelé siklottak-pördültek, és valósággal kettészelték a zsákmányt, amelyet már korábban megragadtak. Tapanila szerint maguk a fogak vékonyak, hegyesek és háromszög alakúak voltak, olyan csipkézéssel, mint amilyennel a mai húsvágó kések rendelkeznek; ezzel a hal szép, tiszta vágásokat ejthetett az áldozatán. Mivel a fogazaton nem találtak komolyabb sérüléseket, az idahói kutatók úgy vélik, az őshal jobbára puhatestűekkel, köztük tintahallal és polippal táplálkozhatott.

Rokonok

A tanulmány arra is kitért, hogy az állat inkább a kimérákhoz és a macskahalakhoz állt közel, mint a cápákhoz, annak ellenére, hogy a tengerimacskák a cápák és a ráják közeli rokonai. Tapanila elmondta, hogy a halak azonosításához többnyire azt szokták vizsgálni, hogy a felső állkapocs hogyan csatlakozik a koponya többi részéhez. A kutatók a vizsgált állatnak a felső állkapcsát elemezték, és megállapították, hogy a Helicoprion állkapcsa a kimérákhoz és a tengerimacskákra jellemző módon rögzült a koponyához.