Huba
18 °C
34 °C

Karón végezte volna Bánk, ha ő gyilkol

2013.09.28. 00:51
A Bánk bán története csaknem teljes egészében fikció, a címszereplőnek semmi köze nincs a királynégyilkossághoz, és a leghíresebb magyar levél – „A királynét megölni nem kell félnetek...” kezdetű – valószínűleg soha nem is létezett. Az éppen 800 éve történt brutális gyilkosság a XIII. században egész Európát foglalkoztatta – utánajártunk a dráma történelmi alapjainak.

M. Gertrúdot 1213-ban, szeptember végén egy vadászat során ismeretlen tettesek brutálisan meggyilkolták, testét karddal darabokra vágták, és így tettek a segítségére siető férfiak többségével is.  A rendőrség több lehetséges gyanúsítottat is azonosított. Keresik például T. Pétert, aki korábban M.Gertrúd alkalmazottja volt, de néhány héttel a gyilkosság előtt elbocsátották. A gyilkosság megszervezésében szerepet játszhatott B. Bán is, akinek a feleségével feltételezések szerint az áldozat egyik testvére viszonyt folytatott. Ez utóbbit egyelőre független forrásból nem erősítették meg. A hatóságok kihallgatták M. Gertrúd férjét, Á. András ismert politikust is, mivel felmerült, hogy ő rendelhette meg a gyilkosságot szerelemféltésből vagy más indokból.

Ha II. András feleségét, Gertrúd meráni hercegnőt ma gyilkolták volna meg, nagyjából így nézne ki a Police.hu közleménye a szövevényes ügyről. Ha pedig a rendőrség helyére a „történelemtudósok” szót helyettesítjük, akkor nagyjából kirajzolódik kép a királyné-gyilkosságról szóló teóriákat illetően.

Bánk bán ártatlansága

A legismertebb legenda természetesen a Katona József Bánk bánjában feldolgozott verzió, ami azonban egyben a legkevésbé valószínű forgatókönyv is a történészek többsége szerint. „Bánk bán bűnössége minimum kérdéses, de valószínűbb, hogy nem vett részt a merényletben” – mondja Körmendi Tamás, az ELTE-BTK Történelem Segédtudományai Tanszékének oktatója. „A Gertrúd királyné elleni merénylettel foglalkozó, nagyjából három tucat külhoni forrás közül csak hat firtatja Bánk bűnösségét, és ezek közül a legkorábbi is csak 1270 készült: az Osztrák Ritmusos Krónika. Ez tehát egy elég kései forrás, ráadásul javarészt bizonytalan hitelű szóbeli információkat – tulajdonképpen pletykákat – dolgoz fel míg a merénylettel nagyjából egy időben keletkezett források nem vetik fel, hogy Bánk része lett volna az összeesküvésnek” – magyarázza Körmendi.

II. András és Gertrúd
II. András és Gertrúd

A Katona-drámában Bánknak számos oka van arra, hogy bosszút álljon Gertrúdon. Egyrészt, mert Gertrúd öccse, Bertold megrontotta a feleségét, másrészt, mert a merániak zsarnokoskodtak a magyarok felett és a saját embereiket ültették kulcspozíciókba.

Ez a történet több helyen is hibádzik. Bár azt nem tudjuk, hogy pontosan mi volt Bánk felesége – akit Katona Melindának keresztelt – és Bertold között, az asszonyt a történetírók egy része bujának és „szeretkező természetűnek” írja le, aki legfeljebb saját akaratából szűrte össze a levet Bertolddal, de erőszak áldozata biztosan nem lett. Gertrúd bűne pedig annyi, hogy szemet hunyt a dolog felett, és fedezett a párnak.

A történetnek ellentmondó másik tény, hogy Gertrúd nem juttatta fontos politikai pozíciókhoz a saját embereit. „Az országbárói szinten, ami a mai kormányzati szintnek felel meg, Gertrúd idejében is főként magyarországi nagybirtokos családok sarjai ültek. Gertrúd csak Bertoldot, a korszak egyik igazi politikai karrieristáját tolta előtérbe, de ez viszont nem volt annyira szokatlan a korszakban, hogy ennyire feldühítse a magyar urakat” – mondja Körmendi. A királyné csak az egyházi középrétegben juttatott pozíciókhoz neki kedves németeket, de ez aligha zavarhatta a világi előkelők köreit.

Ha Bánk bán részt is vett az összeesküvésben azt olyan ügyesen csinálta, hogy II. András soha nem tudta meg. Erre enged következtetni legalábbis, hogy Bánk nemhogy büntetést nem kapott, de a merénylet után még évekig rendkívül fontos udvari pozíciókat töltött be, amelyeket András nem valószínű, hogy felajánlott volna szeretett felesége feltételezett gyilkosának. Bánknak valószínűleg azért tisztáznia kellett magát, mert veje, Simon viszont biztosan részt vett a merényletben – de meggyőzően bizonyíthatta, hogy nincsen köze az ügyhöz.

Amikor András fiaiban – a későbbi IV. Bélában és Kálmánban – felmerült, hogy apjuk nem büntette meg kellőképpen édesanyjuk gyilkosait, újabb megtorláshullámot indítottak birtokelkobzások formájában. Ekkor Bántól is vettek el földeket arra hivatkozva, hogy a gyilkosok között volt, de Körmendi szerint ez nem feltétlenül bizonyítja a bűnösségét, mert Bánkra utólagosan is rávetülhetett a gyanú árnyéka, amikor politikusként megbukott, és távoznia kellett az udvarból.

De akkor ki a gyilkos?

Aki egészen biztos ott volt a gyilkosság elkövetésekor, sőt a gyilkos csapást mérte Gertrúdra, az Töre fia Péter, a királyné egykori udvarbírája volt. Pétert rögtön karóba is húzatta András, ami elég meggyőző bizonyítéka a bűnösségének – véli Körmendi. Pétert később IV. Béla is anyja gyilkosaként említi, amikor a róla elnevezett Pétervárad nevű települést átnevezi inkább Bélakútra, saját magáról.

Hogy mi lehetett Péter motivációja? Természetesen nyolcszáz év elteltével erről is több elmélet létezik. A legkézenfekvőbb magyarázat, hogy Péter bosszút állt Gertrúdon, mivel a királyné nem sokkal a gyilkosság előtt kibuktatta őt az udvarbírói pozícióból. Körmendi hozzáteszi, Péter bosszúéhségét táplálhatta az is, hogy abban az időben tapintható feszültség volt a régi, 100-200 év alatt meggazdagodott arisztokrácia és az András által felemelt új nemesi réteg között.

Péteren kívül az összeesküvők között volt még Kacsics nemzetségbeli Simon és Bánk Bán veje, egy másik Simon is, akiket talán szintén a földadományok miatt egyik napról a másikra meggazdagodott, új urak dühíthettek fel, Gertrúdot pedig ennek a folyamatnak a katalizátoraként látták, mivel a királyné jelentős befolyást gyakorolt férjére. A két Simont jószágvesztéssel sújtották a merénylet után, a történészek ezért is sejtik úgy, ők is a bűnösök között lehettek.

Ki küldene egy ilyen gyerekes levelet?

A Bánk bán-legendárium egyik legérdekesebb eleme a János esztergomi érseknek tulajdonított, mára szállóigévé vált kétértelmű levél. Sokat idézett részlet „a királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem”, de a levélről egyre inkább elterjed az a nézet, hogy vagy soha sem létezett, vagy nem János érsek zseniális húzása volt a csavaros mondatszerkesztés.

„Amikor még az írásbeliség ott tartott, hogy a birtokadományokat éppen hogy elkezdték írásba foglalni, akkor miért pont egy összeesküvésről készített volna valaki terhelő írásos bizonyítékot? Nem beszélve arról, hogy mégis ki olvasta volna el a levelet a jobbára teljesen analfabéta magyar előkelők közül?” – veti fel a levéllel kapcsolatos legsúlyosabb kifogásokat Körmendi.

„Józan ésszel nem tehető föl, hogy az esztergomi érsek ily együgyű, gyermekes kétszínűsködéshez folyamodjék, mikor arról van szó, hogy majdan elháríthassa magától a cinkosság vádját” – írja az esetről Tóth Benedek a Mendemondák című könyvében, és megjegyzi, hogy már Sicher Sixtus korabeli történetíró sem nagyon hitt a sztoriban, mert „majdnem ugyanilyet olvashatsz a franciáknál Johannáról, Szép Fülöp feleségéről, és az angoloknál II. Eduárd elvesztéséről.”

Rejtély az is, hogy ha létezett a levél, amely egyértelműen kapcsolta volna Jánost az összeesküvéshez, akkor miért nem semmisítette meg a gyilkosság után azonnal, miért őrizgette. „1213 és 1223 között biztosan nem került elő ez a levél, mert János a király kegyeiben maradt. De miért őrizgetne valaki egy terhelő bizonyítékot csaknem tíz évig? Ez teljesen irracionális magatartás lenne” – mondja Körmendi.

Persze a történetnek egy olyan verziója is létezik, amely szerint az írást megtalálták, sőt András be is panaszolta az érseket III. Ince pápánál, de a pápa, éppen a levelet felhasználva tisztára mosta Jánost, rámutatva, hogy a szöveg a gyilkosság ellenzéseként is értelmezhető. A kétértelmű mondat tehát nem az érsek leleményességét dicséri, hanem III. Incéét, aki egyébként korának az egyik legrátermettebb kánonjogásza volt. Ezt a verziót írja le Boncompagno de Signa bolognai egyetemi professzor egy 1235 előtt keletkezett retorika tankönyvben.

„A történet nagy népszerűsége érthető, hiszen egy szorult helyzetbe került államférfi zseniális húzásáról van szó benne. Ám egy filoszban rögtön elkezd fészkelődni a kisördög, s azt suttogja a fülébe, hogy ez az egész történet túl flott, túl anekdotikus, túl példázatszerű, s ami még fontosabb, az első említése egy 23 évvel későbbi retorikatankönyvben van. Hát egy magára valamit is adó történész ezt nem hiszi el csak úgy” – foglalja össze a probléma lényegét a Laudator blog.

Miért a Bánk bán sztorijának hiszünk mégis?

Ha az ember logikusan, a történészek érveit végiggondolja az ügyet, valóban nem sok kérdés marad Bánk bán ártatlanságával kapcsolatban. Miért terjedt el mégis ez a történet, és miért nem hallunk a történelemórán az alternatív elméletekről?

Főleg azért, mert az emberek szeretik a sikamlós sztorikat, és sokkal könnyebben befogadják és értelmezik, mint mondjuk azt, hogy Bánk azért került ki a hatalom belső köreiből 1220 után, mert mondjuk András gazdaságpolitikájával vagy belpolitikájával nem értett egyet – magyarázza Körmendi. „Bánk kibukott a hatalomból az 1220-as évek elején, nem viselt több fontos kormányzati posztot posztot, és a korabeli magyar elit magyarázatot keresett arra, hogy hova tűnt ez a nagy ember, aki húsz évig kulcsfigura volt” – fogalmaz a kutató.

Ha már sikamlós magyarázatokat keresünk, az is felmerülhet a krimiken nevelkedett emberben, hogy a gyilkosságot maga II. András rendelte meg, és a szervezőket – mint például Bánk bán vagy János érsek – még direkt meg is jutalmazta néhány zsíros hatalmi pozícióval, és így a XIII. század legtökéletesebb politikai gyilkosságát rendezte meg. Körmendi szerint viszont Andrásnak a legkevésbé sem állt volna érdekében ujjat húzni a Német Római Birodalom egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb családjával, a Merániakkal.