Eufrozina, Kende
8 °C
19 °C

Tesztelje le, milyen jól hazudik!

2014.02.03. 14:14

Akarja tudni, mennyire jól hazudik? Richard Wiseman amerikai pszichológus szerint ez egyetlen egyszerű kísérlettel elvégezhető. A domináns kezének mutatóujját használva rajzoljon egy nagy Q betűt a homlokára.

A lényeg, hogy figyelje, melyik irányba húzta a betűben a kört átmetsző vesszőt. Ha balra, vagyis úgy, hogy az önnel szemben állók tudták elolvasni a betűt, akkor ön odafigyel arra, hogy más embereknek megfelelően viselkedjen, így sokkal sikeresebben tud hazudni azoknál, akik jobbra húzzák a vesszőt. Az utóbbi csoportba tartozók ugyanis inkább befelé forduló személyiségek, akikből hiányzik az igazán jó hazugságokhoz szükséges beleérzési képesség.

Wisemann a Youtube-on tette közzé a videót, amiben elmagyarázza a rövid teszt lényegét. A hozzászólók nem feltétlenül értettek vele egyet. Volt, aki szerint a dolog már csak azért sem stimmel, mert ő ugyan introvertált személyiség, aki utál a társaság középpontjában lenni, de kiválóan és sokat hazudik; mások pedig azért voltak szomorúak, mert direkt, megfelelési kényszerből rajzolták úgy a Q betűt, hogy mások is értsék, erre a szakember egyszerűen lehazugozta őket.