Cecília
3 °C
12 °C

Az amerikaiak negyede hiszi, hogy a Nap kering a Föld körül

2014.02.18. 09:10

Egy a közelmúltban elvégzett felmérésben  az USA 2200 polgárát kérdezték meg fizikai és biológiai tényekkel kapcsolatban. A válaszok elemzése után az egyik legmeglepőbb eredmény, hogy  minden negyedik amerikai nem tudta, hogy a Föld kering a Nap körül, és csak a válaszadók 48 százaléka gondolta úgy, hogy az ember korábban élő állatok leszármazottja. A 9 kérdésből álló tesztet 6,5 pontos átlaggal töltötték a résztvevők. Az amerikaiak 90 százaléka mondta, hogy a tudósok az emberiség segítésén, a problémák megoldásán dolgoznak. Nagyjából ugyanennyien gondolják, hogy a tudomány eredményei túltesznek a veszélyeken. 

A vizsgálat azt a korábbi eredményt erősítette meg, hogy az amerikaiak egy kicsit jobban hisznek a tudományos eredményekben és jobban is érdeklik őket a tudományos hírek, mint az európaiakat. Abban a másik vizsgálatban az USA 6 pontot ért el, míg tíz európai ország átlaga mindössze 5,6 volt. 

A megkérdezettek 90 százaléka mondta azt, hogy nagyon vagy az átlagnál jobban érdeklik az orvosi kutatások új eredményei. A válaszadók 60 százaléka volt már állatkertben, tudományos vagy technikai tárlatot bemutató múzeumban.

„Fontos, hogy az átlagamerikai érdeklődjön a tudományok iránt és értékelje a tudósok munkáját” – nyilatkozta a felméréssel kapcsolatban Ellis N. Brandt, az amerikai Nemzeti Tudományi Alapítvány szóvivője. „Ez segíthet abban, hogy a jövőben is a megfelelő támogatáshoz jussanak a tudományos intézmények és kutatások, illetve a jövő tudósainak érdeklődését is felkeltheti.” A válaszok harmada alapján ez igaznak tűnhet: ennyien mondták ugyanis, hogy a kutatásokra több pénzt kéne áldozni, mint azt most teszik a politikusok.