Rengeteg új bolygóra bukkantunk
A Kepler űrteleszkóp segítségével 715 új bolygót sikerült felfedezni a Tejútrendszerben - jelentette be szerdán az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
Soha ilyen nagyszámú bolygó felfedezéséről nem számoltak be egy alkalommal. A CNN hírtelevízió tudósítása szerint korábban mintegy 1000 bolygót sikerült azonosítani a galaxisunkban.
Az újonnan megismert, összesen 305 csillag körül keringő bolygók közül négy a NASA által „lakhatónak” nevezett övezetben található, vagyis potenciálisan alkalmas arra, hogy élet legyen rajta – írta az MTI.
A „lakható övezet” korántsem jelenti, hogy élet is biztosan volna az adott égitesten. Csupán a csillag fényerősségét figyelembe véve azt a sávot jelenti, amelyben keringve egy bolygón elvileg lehetséges a víznek folyékony állapotban tartósan megmaradnia. Minél gyengébben fénylik egy csillag, annál közelebb esik hozzá a „lakható övezet”. A mi naprendszerünkben csak a Föld kering ebben a sávban, bár ez nem zárja ki, hogy más égitesten is legyen folyékony víz, például a Jupiter Európa nevű holdján a jégréteg alatt.
A Kepler űrteleszkópot 2009-ben bocsátotta fel a NASA azzal a célhoz, hogy a Földhöz hasonló bolygókat kutasson fel a mérsékelt hőmérsékletű "lakható övezetekben" vagy azok közelében.
A most bejelentett új bolygókat a teleszkóp működésének első két éve alatt rögzített felvételek alapján azonosították be, ami azt jelenti, hogy az űrkutatási hivatal a jövőben további felfedezésekről fog beszámolni.
A bolygókat egy olyan újfajta eljárásnak, az úgynevezett „sokféleség általi ellenőrzésnek” köszönhetően sikerült azonosítani, amely részben a valószínűség logikájára támaszkodik. A kutatók ahelyett, hogy vakon keresték volna a bolygókat, azokra a csillagokra összpontosítottak, amelyek körül a technika sugalmazása alapján valószínűleg legalább két bolygó kering.
A NASA szerint a Kepler által felfedezett bolygók 95 százaléka kisebb, mint a Neptunusz, amely pedig négyszer akkora, mint a Föld. A „lakható övezetekben” fellelt bolygók közül mind a négy körülbelül kétszer akkora, mint a Föld.