Ambrus
-7 °C
3 °C

A bűvös kocka olyan, mint egy csapda

2014.04.25. 11:33
2014 Rubik-év: 40 éve született meg a bűvös kocka első modellje; feltalálója, Rubik Ernő pedig idén lesz hetvenéves. A feltaláló-mérnök szerint a kocka sikertörténetében nem ő a fontos, és még csak nem is a kocka, hanem annak hatása a világra. A nyilvánosságot általában kerülő Rubik interjút adott nekünk, elárulva a kocka értékesítésének első nehézségeit, és azt, hogy miért nem akar Rubik-kocka alakú épületet a Duna-parton.

A bűvös kocka belső mechanizmusának kialakításához állítólag a Duna kavicsaiból merített ihletett. Elmesélné, hogyan történt ez?

A természet engem mindig érdekelt és inspirált, már gyerekként is, de a kavicsos történet csak egy apró részletre vonatkozik. Ahhoz, hogy a kockán elforgathassak elemeket, egy síknak kell létrejönnie – de sík nem létezik a valóságban, látszólag sima felületeken is kis sorják vannak. Emiatt ha tényleg kocka formájúra gyártanánk a kocka elemeit, azok elakadnának, nem fordulnának el. Erre szolgált megoldással a természet: a folyóban a kövek feldarabolódnak, és ahogy a víz görgeti őket, elfordulnak egymáson, így keletkezik a csiszolt, lekerekített kavicsforma. Hasonlóképpen kellett lekerekíteni a kockaelemek éleit, hogy elfordulhassanak egymáson.

Egy másik legenda szerint a bűvös kockán nem ön gazdagodott meg, hanem mások. Ebből mi az igazság?

Kérdés, mit jelent gazdagnak lenni, ugye, az ember lehet a gazdagok között szegény, a szegények között meg gazdag. Az kétségtelen, hogy a kocka globális népszerűsége sok embernek adott munkát és haszonszerzési lehetőséget is. Rengeteg termék, könyv, reklám és sok egyéb született felhasználói jogokon innen és túl. Biztosan sokan meggazdagodtak belőle, de a sikertörténetekben azért mindig sok ellentmondás is van. Azt a céget például, amelyik először bevezette a kockát a világpiacra, a kocka sikerének csúcsán nagyon jól értékesítették. Ugyanakkor nem sokkal később hirtelen telített lett a piac, és számos terjesztő és gyártó cég ment csődbe.

Ez már a nyolcvanas évek elején történt, pedig a kocka évekkel korábban piacon volt. Mi hátráltatta a sikert?

A kocka prototípusa 1974-ben született, 1975 elején adtam be a szabadalmi bejelentést, majd hazai gyártót kerestem. Ez volt a Politechnika (későbbi Politoys). 1977-ben már a magyar piacon volt a termék. Ezt követően az egyik legnagyobb gond az volt, hogy elérkezett egy pont, amikor nem lehetett már elég kockát gyártani. A világpiaci terjesztésre voltak kísérletek 1979-ben, de 1980-ra indult be igazán, a hype pedig 1981–82-ben tetőzött. És ahogy egyre erősebb igény volt a kockára, úgy lett egyre inkább hiánycikk – sikerült exportálnunk a hiányt, pedig az nem kifejezetten jellemző egy olyan fogyasztói társadalomra, mint mondjuk Amerika. Persze a hiányt aztán megoldotta ez a fogyasztói társadalom, csak részben kínai és egyéb hamisítványokkal.

Amikor először csak Magyarországon gyártották a kockát, szinte minden téesz-melléküzemág ezen dolgozott, de így sem győzték. Nálunk ugye a fröccsöntő kisiparos a kapitalizmus kezdeteinek egy karakteres figurája volt, de milliós nagyságrendben senki nem tudott gyártani, ahhoz komoly eszközállomány kell, és persze know-how. Így a gyártást is ki kellett egészíteni külföldről, de így sem tudták maradéktalanul ellátni a keresletet.

A szocializmusban nem volt problémás elintézni a nyugati terjesztést?

Az export mindig fontos eleme volt a tervgazdaságnak is – persze előre meghatározott keretek között, a Varsói Szerződésen belül kiosztva, hogy ki mit gyárt. Szabályozott piac volt, azt például apámtól tudom, hogy azért nem volt jelentős repülőgyárunk, mert az más országnak volt kiosztva. Részben emiatt volt eleinte nehéz a kocka értékesítése: Magyarországon nem nagyon értettek ahhoz, hogyan kell valamit eladni. A gazdasági terv keretében kiszámolták, miből mennyit vesz át a piac, és azt le kellett gyártani és át is kellett venni – ebben a képletben az eladás nem volt probléma.

A nyolcvanas évek és az azt megelőző pár év viszont már a változás időszaka volt, amikor előjött, hogy jó lenne más irányban is próbálkozni. A nagy nehézség tehát nem is az volt, hogy próbálkozhatunk-e nyugaton, hanem az – és ez az igazi újdonságokkal gyakran előfordul –, hogy a termék jellege eltért attól, amit a piac megszokott. Ha biciklit kell eladni, megvannak azok a paraméterek, amiket ha jól teljesítek, el lehet adni a biciklit. A kockának már a kategóriáját megtalálni sem volt egyszerű dolog. Én azt gondoltam, nevezzük rejtvénynek, egy puzzle-nak, és így adjuk el. Viszont a játékpiacon belül a gondolkodtató játékok piaca nem nagy volumenű. Ezek a puzzle-k igazából nem is játékszerként voltak nyilvántartva, főleg nem olyanként, amiből százezres darabszámokat el lehet adni. A játékpiac egyébként is érdekes dolog, hasonlít a divatszakmához: állandóan újat igényel, de ezt az újat nehéz eladni.

A kockától tehát idegenkedett a játékpiac, nem sokan gondolták, hogy egy ilyen rejtvényjátékból nagy tételeket el lehetne adni – hiszen nem hagyományos játék, mint egy baba vagy kisautó. A potenciális vevői korcsoportot sem volt könnyű meghatározni. Ráadásul nehéz volt kirakni a kockát. A kereskedők azt gondolták, egy rejtvényjáték legyen olyan, amit a vásárló megvesz, és meg tudja oldani – viszont ha a kockát a vevő odaadta az eladónak, hogy segítsen, legtöbbször az eladó is csak sajnálkozni tudott, megoldani ő sem tudta a feladványt. A kocka első éveiben elég sok időt töltöttem játékvásárokon, hogy megmutassam, ki lehet rakni a kockát. Tipikusan olyan játék, amit nem elég egy polcra tenni, hogy eladja magát. A vásárló kezébe kell adni. Viszont ha már a kezébe adtam, nem kell használati utasítás. Az illető megpróbálja kirakni, nem megy, leteszi. Aztán nem hagyja nyugodni, megpróbálja megint, és egy óra múlva is azt látom, hogy még mindig a kockával szöszöl. Olyan, mint egy csapda.

De ennek a csapdának a megoldása ma már könnyen elérhető a neten. Erről mi a véleménye?

A megoldási könyvek rendkívül keresettek voltak egy időben, volt olyan, ami 7,5 millió példányban fogyott el – persze ezt ma már nem lehetne megismételni. Nekem az volt a meggyőződésem akkor is, és most is, nem szabad elvenni senkitől a lehetőséget, hogy maga jöjjön rá a megoldásra. Az emberek többsége olyan, hogy ha már ott van a megoldás, használja is. Már sokakban nincs meg az a kitartás és elszántság, ami a kocka kirakásához kell.

Ön minden Rubik-kockát ki tud rakni? Létezik 9×9×9-es, sőt 11×11×11-es kocka is, ugye.

Nincs elég szabadidőm ezekkel foglalkozni, de nem is nagyon érdekelnek az egyre nagyobb elemszámú kockák. A bűvös kocka egy elvont gondolat, aminek különböző megvalósulásai lehetnek, a 3×3×3-as kocka ennek a gondolatnak az esszenciája. Ezt lehet redukálni és sokszorozni, vannak érdekes mutációk is, de a mennyiségi növekedés, az elemek számának növekedése nem jár együtt az élvezet arányos növekedésével. Az MIT-n láttam egyszer erről egy grafikont, egyik tengelyén az elemek darabszáma volt, másikon a nehézségi fok. A 2×2×2-es kocka meglepően nehéz ahhoz képest, hogy csak 8 elemből áll, aztán a grafikon felugrik a 3×3×3-asnál, majd ellaposodik. Persze továbbra is emelkedik a nehézségi fok, de nem nagy mértékben, viszont lényegesen több ideig tart kirakni a nagy elemszámú kockákat, így azok nem annyira szórakoztatók.

Milyen játékokkal játszott gyerekkorában?

Mindennel, ami körülöttem volt. A játék nem különösebben eszközigényes dolog, inkább egy hozzáállás; mindennel lehet játszani, egyszerű kavicsokkal is. Persze a játéknak különböző megnyilvánulásai vannak: aki introvertált, az egyedül játszik, mások társas formában, de bárhogyan is, a játék fontos része a személyiségfejlődésnek. Én magának való kisfiú voltam, aki jól elvolt egyedül mindenfélével, farigcsáltam, hajót építettem apám szerszámaival.

Az édesapja ismert repülőgépmérnök volt. Ő terelgette önt a mérnöki pályára? Hiszen ön építészmérnökként végzett a Műegyetemen.

Apámnak nemcsak a foglalkozása volt mérnök, ő lélekben is mérnökalkat volt, ennek élt. Ez alól a hatás alól ha akartam, se tudtam volna kivonni magam, annak dacára, hogy bennem más irányú érdeklődés is mozgolódott. Elkalandoztam a művészet felé; képző- és iparművészeti gimnáziumba jártam, ahova ötvösként vettek fel, de aztán átmentem festő szakra, onnan pedig a szobrászatra. Aztán az építészet volt az a kompromisszum, amiben a mérnöki és a művészi irány is megvolt. Ez a kettősség a mai napig megvan bennem, és a kocka is tükrözi ezt.

Dolgozott is építészként?

Miután lediplomáztam, hamar eljöttem a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre. Posztgraduális képzés akkor még nem volt, de Pogány Frici bácsi, aki főleg művészettörténettel foglalkozott, létrehozott egy posztgraduális műhelyt. Más végzett műegyetemistákkal elkezdtünk belsőépítészetet, dizájnt – akkor még kiejteni is nehéz volt ezt a szót – tanulni, és aztán elég hamar tanítani. Tizenöt évig tanítottam, ennek első öt évében született a kocka.

A kocka sikerének csúcsán dalok szóltak önről is. Hogyan élte meg a népszerűséget?

A kocka lett népszerű, nem én. Persze a kockából sugárzó népszerűség pár fénysugara eltalált engem is, de mindig is igyekeztem árnyékban maradni. Kifejezetten kerülni próbáltam a nyilvánosságot, és akkor nem volt internet, így ez nem is volt annyira nehéz. Csak az elengedhetetlenül szükséges nyilvános szerepléseket vállaltam, nemhogy még kerestem volna ezeket az alkalmakat.

A személyiségéből adódik, hogy kerüli a nyilvánosságot?

Meg a véleményemből. Azt gondolom, hogy ha egy kreatív alkotó nem effektíve a testével alkot, mint egy táncos, akkor a dolog a fontos, amit létrehozott, nem az, aki létrehozta.

1983–84 környékére kicsit lecsendesedett a kocka körüli őrület. Min dolgozott ezután?

Például megnősültem. Aztán 1986-ban jött a Rubik's Magic, ami már teljesen más körülmények között jött létre, mint a kocka. Nem volt hiánycikk, pedig amikor a BNV-n megvolt a premierje, pár nap alatt negyvenezer darab elfogyott. Amikor leszerződtünk a forgalmazóval, a Matchboxszal, ők csináltak egy tanulmányt a termék értékesítéséről, és később minden a tanulmány szerint ment. Nagyon profi volt, még úgy is, hogy a kocka által megteremtett légkörben könnyen el lehetett jutni a vásárlóig.

Aztán a következő években, évtizedekben vagy 35-40 játékot kihozott a Rubik's brand. A játékpiac folyton változásokat igényel, egy márkanév alatt ezt könnyű követni, de persze a termékek egy része így is eltűnik. A kígyó, a kocka és a Rubik's Magic viszont ma is klasszikus termék, ezeket megjelenésük óta hamisítják – nekem ez a visszaigazolás, hogy ma is játszanak még velük.

Amikor pedig nem a brandet gondoztam, építettem egy-két házat, időnként költöztem. Változik a család is, egyszer nagyobb ház kell, másszor kisebb, és én szeretem követni ezt a dinamikát. És mindig is szerettem magam létrehozni az új lakások bútorait is.

Minek kell megfelelni, hogy egy játék a Rubik nevet viselhesse?

Sok ilyet létrehoztak már, és megszületett a „twisty puzzle” kategória, vagyis olyan játék, ami fejtörő, és tekergetni kell. De sok egyéb termékre is ráaggatták a nevem, amikhez pedig semmi közöm. Ezeken keresztül megfogható pár jellemző, hogy a világ mire gondolja azt, hogy „rubikos”. Ilyen például az egyszerű geometriai formák használata, a minimalizmus, vagy az, hogy a termék többet tud a szokásosnál. Például egy bútor, amit így is lehet használni, meg úgy is. És persze ott a látvány, a kocka primer színeinek használata – tapétát is lehet kapni a kocka karakterével, de persze ezt se én csináltam, és nem is részesülök az értékesítésből.

Ha a Rubik's brandet nézem, akkor a játékoknak szigorú minőségi és karakterkövetelményeknek kell megfelelniük. Ilyen a twisty családba tartozás, a problémamegoldás mint feladat. Szellemileg és fizikailag is nyújtaniuk kell valamit, nem lehet a játék teljesen virtuális. Bár a virtuális világban is van már több ezer Rubik-kocka-app, de ezekhez semmi közöm, csak egy készült licenc alapján.

Ha már a virtuális világot említi: a mai gyerekek inkább videojátékokkal foglalkoznak, mint kézzel fogható játékokkal, nem?

Az eladott kockák 90 százaléka ma is gyerekek kezébe kerül, és jellemzően ott is marad. Ez reményt ad, hogy a virtuális világ egyértelmű vonzása mellett továbbra is megfér a valóság. Egyébként a kockának sok kötődése van a digitális világhoz. A kockamegoldás tulajdonképpen algoritmustanulás, egyfajta programozási feladat, az elmúlt harminc évben nagyon szép irodalma lett ennek az együttjárásnak is.

Két éve együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Orbán Viktorral arról, hogy Budán Rubik-kocka alakú múzeumot hoznak létre a magyar kreativitásnak, és elvileg idén lenne az alapkőletétel. Hogy halad ez a projekt?

Ennek a hírnek a legrosszabb üzenete a kocka formájú ház volt; a kockát szoborként fel lehet állítani, de épületként nem. A médiában mégis ez ülepedett le, mert a koncepciórajz, ami vizualizálta a tervet, túlságosan úgy nézett ki, mint a kocka. Én biztos vagyok benne, hogy ha megszületik egy pályázati kiírás arról, hogy kell egy budapesti épület, ami a kreativitást reprezentálja, egy tervezőnek eszébe fog jutni a Rubik-kocka anélkül, hogy bárki leírná ezt a szót. De ez nem jelenti azt, hogy az épületnek pont úgy kell kinéznie, mint a 3×3×3-as Rubik-kocka.

2012-ben sok mindenről szó volt, de pozitív gondolatokat sem könnyű konkretizálni. Még a pályázatot sem írták ki. Az én nézőpontom az, hogy jobb későn, mint rosszul. (Az interjú felvétele után pár nappal kiírták a pályázatot – szerk.)

Szintén két éve volt szó arról, hogy idén bemutatnak egy amerikai–magyar filmet, ami a bűvös kocka és feltalálójának történetét meséli el. Ezzel mi a helyzet?

Régi terv ez, sok filmes megkeresett már, de sokáig elzárkóztam, mert a film nem az én műfajom. A negyven év alatt az ellenállásom lassan felőrölték annak ellenére – és ehhez mindig tartom magam –, hogy nem én vagyok itt a fontos, hanem a kocka. Sőt, még csak nem is a kocka, hanem a hatása: hogy miként tudott ennyi emberre és ilyen sokáig hatni, hogyan tudott évtizedeken át, miközben a világ óriásit fordult, ugyanúgy népszerű lenni az új generációk számára is. A dokumentumfilmnek el kell menni az Amazonas partjára, meg Indiába, és még sok helyre, és ott beszélni az emberekkel, utánamenni a kockának. Bárhova mentem a világban, a kocka megelőzött.

De ez, amit látni szeretnék, sokkal drágább dolog, mint engem beültetni egy székbe, és felvenni a szövegemet. Elkezdtük az együttműködést egy amerikai producertársasággal, és el is kezdődött a forgatás – hogy sikerül-e idén befejezni a filmet, azt még nem tudom. Mindenesetre 3D IMAX-filmet terveznek, ami nagyon drága mulatság, a dokumentumfilmekbe pedig nem sokan raknak pénzt, szóval nem egyszerű vállalás.

Szombaton a New Jersey-i Liberty Science Centerben nyílik kiállítás a kockáról. Felmerül a kérdés, miért nem Budapesten ünneplik a Rubik-évfordulót ezzel?

Itt akartam megcsinálni először, az Iparművészeti Múzeumban lett volna, és azt gondoltam, hogy ebből kinőhet egy utazó kiállítás. De bebizonyosodott, hogy az épület térrendszere és adottságai nem igazán alkalmasak erre, és a pénzügyi lehetőségek sem találkoztak a dologban rejlő lehetőséggel. Végül sikerült olyan partnert találni, aki felvállalta, és aki alkalmas és képes is rá – csak éppen nem Magyarországon.