Emil, Csanád
11 °C
26 °C

Légballont küldtünk a vihar közepébe

G0020345
2014.04.30. 07:15
A terv az volt, hogy feleresztünk egy meteorológiai léggömböt a meteorológiailéggömb-feleresztő világnapon, aztán kiderült, hogy itthon ez sosem lesz a természettudományos oktatás sarokköve. Pedig érdekes, izgalmas, tanulságos, épp csak időigényes és drága. Összeálltunk profi meteorológusokkal, egy gázcéggel és egy akciókamera-forgalmazóval, a végeredmény pedig minden várakozásunkat felülmúlta.

Vannak fokozatai annak, amikor a gyakorlatban valami nem pont olyan egyszerű, mint ahogy az ember naivan elképzeli. Ez a cikk eredetileg egy útmutató lett volna, amit lépésről lépésre követve bárki utánunk csinálhatta volna a mutatványt: felereszteni egy meteorológiai ballont 30 kilométer magasba, és ott fényképeket készíteni egy olyan világról, ahová igen kevesen jutnak el.

Sajnos azonban rövid utánajárással kiderült, hogy már az első lépések sem olyan egyszerűek, mint azt gondolnánk az alapján, hogy a meteorológiai ballonok eregetésének saját világnapja is van. Vagy az alapján, hogy az USA-ban az emberek télapót, gumicsirkét meg egyéb vicces izéket küldenek fel nap mint nap, puszta szórakozásból. Magyarországon meteorológiai ballont felereszteni nagyjából olyan, mint Google Glasst használni: ha rendelkezünk a megfelelő anyagi háttérrel, kapcsolatokkal, és ismerjük a trükköket, akkor megoldható - de amúgy olyasmi, amiről az átlagember főleg csak Youtube-videókat néz.

Én valahogy úgy képzeltem, hogy mivel itthon az Országos Meteorológiai Szolgálat naponta ereszt fel ballonokat, nekem is sikerül majd beszerezni a megfelelő lufit, ráakasztunk egy véletlenszerűen kiválasztott akciókamerát meg valami GPS-követőt, és kész is az egész. Ja, meg valami gáz is kell, de hát az nem lehet nagy tétel, hiszen héliummal fújják a lufit minden búcsúban.

Kell egy csapat

Aztán kicsit jobban belegondolva inkább úgy döntöttem, hogy miért ne kérnék tanácsot olyanoktól, akik már csináltak ilyesmit, így jutottam el az Időkép csapatához. Ők nagyjából öt perc alatt letörték minden lelkesedésemet. Kiderült, hogy az egész mutatvány rögtön megbukhat a gázkérdésen. Két töltet jöhet szóba, ami könnyebb a levegőnél: a hidrogén és a hélium. 

Az egyikkel az a baj, hogy felrobbanhat, a másikkal meg az, hogy iszonyatosan drága: százezer forint az a pár köbméter, ami kellene.

De még ha sikerül is feljuttatnom valamit a levegőbe, az jó eséllyel csonttá fagy a mínusz 50-70 Celsius-fokban. Jöttek a rémtörténetek a semmi perc alatt egy százalékra merülő akkumulátorokról, a tervezett útvonalba több száz kilométert belerángató magaslégköri futóáramlatokról, a Balaton közepébe zuhanó több százezres eszközökről. Látszott már, hogy az engedélyeztetés (amitől én előzetesen a legjobban tartottam) a legegyszerűbb feladat, az eszköz összerakása, felbocsátása és megtalálása azonban nem pont olyan, mint ahogy az a Youtube-on látszik.

Az engedélyeztetés négy kilogramm hasznos teherig ugyanis valójában nem más, mint bejelentési kötelezettség. Ha elég könnyű a teher és elég kicsi a ballon, akkor úgynevezett levegőnél könnyebb légijárműről van szó, ami nem jelent komolyabb veszélyt a légi közlekedésre nézve, így külön engedélyeztetési folyamatra sincs szükség. A Nemzeti Közlekedési Hatóság légügyi osztályának bejelentett léggömbbel kapcsolatban minimum 5 nappal az eresztés előtt be kell jelenteni a felbocsátás pontos helyét, idejét és (nagyon fontos!) a ballon színét - és ha ezt nem utasítják el, akkor a hivatalos szervek gondoskodnak arról, hogy az arra járó repülők figyelmeztetést kapjanak arról, hogy egy meteorológiai ballon járhat a közelben. Tény, hogy meteorológiai ballonokat már lassan 100 éve eresztenek fel napi rendszerességgel, és még soha nem okoztak semmilyen balesetet. 

Pénz kell, meg néhány szívesség

A bejelentés tehát könnyen kezelhető, maradtak a piszkos anyagiak. Egyértelműnek tűnt, hogy felkeressünk egy céget, akinek van olyan gáz a birtokában, ami nekünk kell, és esetleg ad is belőle a két szép szemünkért. Így jutottunk el a Messer Hungarogázhoz, akik szívesen kötélnek álltak, bár arra azért felhívták a figyelmünket, hogy a hélium nem véletlenül olyan baromi drága. Egy olyan, nehezen előállítható, a földgázból kinyert, a fúziós erőművek beindulásáig véges mennyiségben létező anyagról van szó, amit kár pazarolni. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy mennyivel veszélyesebb tulajdonképpen bármi, amivel helyettesíteni lehetne értelmes célokra. A szülinapi lufizást nem feltétlenül szeretik, de a tudományos projekteket – mérhetetlen szerencsénkre – szívesen támogatnak. Persze bárki bemehet hozzájuk és vásárolhat tőlük hidrogént és héliumot is, az előbbit azért csak azoknak ajánlják, akik gyakorlott szakemberek a veszélyes gázok kezelésében, és nem tudományszerető öngyilkosjelöltek. Az utóbbi meg drága.

Két profi céggel közösködve tehát már volt szaktudásom, ballonom, GPS-követőm és gázom, már csak a képek rögzítését kellett valahogy megoldanom.

Itt már a legelszántabb olvasó is belátja, hogy messze vagyunk még az időjárási ballon tömegsportként való meghonosításától.

Kerestem tehát egy harmadik profi céget, a MyActionCam.hu-t, akiktől szereztem is kölcsön egy GoPro Hero3-at, azt a kamerát, amit dobtak már ki repülőből és ejtettek disznók közé, ráadásul ezt egyetlen, szerencsés felvételen (ami valószínűleg nem teljesen valódi, de mint kiderült, valószínűleg azért nincs túl messze a valóságtól).

Az egész "mindenki bedob valamit a közösbe" jelleggel egy baj volt: az ilyen eresztéseknél komoly, 30-40 százalékos esély van arra, hogy amit egyszer eleresztünk, azt sosem látjuk viszont többet. Pont ezért alaposan túlbiztosítottuk a csomagot. Volt benne APRS-jeladó, ez szolgáltatta rádiójelet a valós idejű, GPS-es követéshez. Volt három, nagy kapacitású akkumlátorral megpakolt mobiltelefonunk, a három nagy mobilszolgáltató kártyáival megtöltve. Ezeken olyan alkalmazás futott, ami élő mobilhálózat segítségével ötpercenként küldte nekünk a telefon pozícióját. Ez természetesen csak pár száz méter magasságig működött csak, ennél feljebb nincs mobilos lefedettség. Két dolog miatt kellett három is belőle: egyrészt hogy legalább egy túlélje a hideget (ami valójában inkább az akkumulátor töltöttségét veszélyeztette, mint a készüléket magát), másrészt hogy legyen egy, ami tuti talál hálózatot akkor is, ha a Hortobágy közepére pottyan a csomag a kaland végén.

De ez még csak azt biztosította, hogy ha egyszer leesik, tudni fogjuk, hol van. Az már csak a szerencsén múlik, hogy hova esik a csomag (esetleg a Balatonba, a Dunába, egy mély bányatóba, lápra), és hogy mi találjuk meg először, vagy olyasvalaki, aki inkább magának tartja meg a felszerelést. Ez ellen csak az védett, hogy teleragasztgattuk matricával a technikai eszközöket tartalmazó, 30 centis hungarocellgömböt, hátha az Időkép, a Messer és az Index logói közös erővel eltántorítják a nem különösebben becsületes megtalálókat annyi időre, amíg mi is a helyszínre érünk. Három autóval. Legalább hatan.

Szóval összeállt minden, hétfő délután egykor találkoztunk a Citadella alatti közparkban, és kisebb késés után, de összeraktuk és beüzemeltük a műszereket, feltöltöttük a ballont, majd ezt a két dolgot egymáshoz kötözve még azelőtt útjára engedtük az egészet, hogy eleredt volna az eső. 

Ekkor még nem tudtuk, hogy a közelbe ért zivatarfelhők kivételes felvételeket eredményeznek majd, és jól bele is rondítanak az eredetileg tervezett repülésbe.

Akármilyen hihetetlen ugyanis, annak ellenére, hogy egy irányíthatatlan repülő eszközről beszélünk, a modern meteorológia egész pontosan, akár napokkal előre meg tudja nekünk mondani, hogy az adott mennyiségű gázzal megtöltött, adott helyről felengedett, adott tömeget cipelő ballon merre repül, hol pukkad ki, illetve hogy hova ereszkedik vissza. Ezt a jóslatot bárki kipróbálhatja ezen a linken, nekünk még hétfő délelőtt is azt mutatta, hogy a Citadellánál elengedett ballon keveset sodródik majd, és némi ciráda és vargabetű után a Tárnok–Százhalombatta–Ercsi-háromszögben, vagy valahol Dunaújváros és Székesfehérvár között esik majd le. Az Időkép tapasztalata szerint a szél általában ennél három-négyszer messzebbre is simán elfújja a csomagot, de mi nagyon nyugodt időt fogtunk ki, és mint kiderült, ez hatalmas szerencse volt.

A ballon ugyanis a feleresztést követően nem úgy emelkedett, ahogy eredetileg terveztük. Nem tudni, hogy a közelében lévő zivatarzónák szelei nyomták le, a ballonba töltött gáz volt kevesebb a tervezettnél, esetleg a ballon maga volt sérült, de másfél órán át úgy tűnt, hogy a tervezett két-három órás repülés helyett akár egy hétig is a levegőben marad a szerkezet. A meteorológiai ballon a beletöltött gázmennyiségtől függően 25-40 kilométer magasra emelkedik, ahol a lecsökkent külső nyomás már nem tartja össze a ballont, ami kipukkad, a rákötözött cucc pedig egy ejtőernyő segítségével visszazuhan a földre. Ha nem megy ilyen magasra, nem pukkad ki és addig a levegőben marad, míg ki nem diffundál belőle a gáz, ami akár egy hetet is jelenthet.

Akármennyire is csábító lehetőség lett volna emiatt mondjuk az Isztriára utazni, azért őszintén reméltük, hogy végül megkönyörül rajtunk a sors. A ballonra szerelt APRS-jeladó folyamatosan mutatta a tervtől kelet felé eltérő útvonalat. A Budaörs felett Érdig elrepülő szerkezet 11 ezer méter magasan váltott irányt, és egy huszáros rohammal egészen Szigetszentmiklósig röppent. Itt ismét délnek vette az irányt - ekkor döntöttünk úgy, hogy elindulunk az M0-son, és az Anna-hegyi pihenőben majd kitaláljuk, hogy meddig megyünk rajta. A kocsikaraván indulása után jött a hír: a ballon 26 kilométeres magasságban kipukkadt valahol Szigethalom és Szigetcsép között félúton, a szél pedig megint délre és keletre sodorja.

Ez egyrészt jó hír volt, mert mégsem kellett attól félni, hogy külföldi hatóságokkal kell majd egyezkednünk, viszont ami eddig inkább vicces lehetőségként merült csak fel, az egyre inkább megvalósulni látszott: a csomag a Dunában köt ki, és soha nem érjük utol.

15 ezer, 11 ezer - közben a forgalmi lehetőségeknek és a KRESZ szabályainak megfelelve húzunk az 51-esen délnek. Csippan a telefonom, megjött az sms, a csomag földet ért, a koordináták: 47,48914733 és 19.03905246. Rányomok a linkre, és majdnem szívrohamot kapok: a térképre szúrt gombostű éppen a Duna és a szárazföld határán van. Ez azt jelenti, hogy ha a telefon pár száz méter magasan, az első térerőmorzsába belekapaszkodva küldte el a pozíciót, könnyen lehet, hogy a fennmaradó távolságon sodródott annyit, hogy beleesett a vízbe. Vagy fennakadt a part menti fákon.

A Duna partján százéves, harminc méter magas nyárfák vannak, se megmászni, se kivágni nem lehet, legalábbis nem azzal a fejszével, amit én vittem.
flight plan copy

Jön a következő sms, és mindenki megnyugszik: az adatok változatlanok, a víz már tuti nem viszi el a fényképeinket, marad a fára mászás borzalma. Aztán kiderül, hogy a szerencsénk a kaland, pardon, a tudományos kísérlet utolsó pillanatáig kitart. A hungarocellgolyót, a kötélzetet és a ballon döglött medúzára emlékeztető maradékát pár száz méterről ki lehet szúrni. Egy simára boronált szántóföldre esett, az oda vezető úttól nagyjából tíz, az áramvezetéktől hét, a Dunától hetven méterre. Minden sértetlen, csak az öt másodpercenkénti fényképezésre beállított GoPro merült le, de a videót rögzítő másik még azt is felveszi, ahogy hatalmas vigyorral a fejünkön odasétálunk és felemeljük. A telefonok töltöttsége nagyjából 25 százalékot csökkent, lehet, hogy mégis ért valamit az a tenyérnyi kémiai melegítőpárna, amit betettünk melléjük (bár az konkrétan jéggé fagyott). A képeket végigkattintva már lehet némi fogalmunk arról, mi történt odafent, de a videó minden túlzás nélkül lélegzetelállítóra sikerült, az elejétől a végéig. A forgás sajnos elkerülhetetlen volt, a kamerákat és a műszereket tartalmazó szondát egy szál kötötte össze a ballonnal, ami persze szinte azonnal tekeredni kezdett. Ezt csak egy speciális giroszkóppal tudtuk volna kiküszöbölni, ami önmagában annyiba került volna, mint a többi eszköz, és nagyon nem lett volna jó, ha elvesztjük, így vállaltuk, hogy a felvétel megtekintése csodálatot és rosszullétet egyaránt kivált majd.

A napsütötte, de zivatarfelhők árnyékolta Budapest, a három-négy kilométeren elkapott eső kopogása, a felszín felhők között kibukkanó részletei, a Nap és a fekete égbolt, a szinte láthatóvá vált légrétegek, a zuhanás és a landolás. Az ember hajlamos elfelejteni, hogy van, akinek ez az egész ballonosdi valójában munkaeszköz. Az OMSZ például nem is keresi meg a ballonokat, az előrejelzéshez használt adatsorokat rádiójelek viszik vissza (a földre pottyant ballont meg megtalálja, aki megtalálja), az amerikai meteorológiai szolgálat ballonos adatai pedig szabadon elérhetőek. A mi kísérletünk főleg arra volt jó, hogy kiderüljön, a kigondolt technika biztosan működik, és az előrejelzés sem végtelenül pontatlan, hiszen légvonalban alig 11 kilométer volt az eltérés (az más kérdés, hogy két, hidakkal gyéren felszerelt Duna-ág közbeiktatásával).

A tervek szerint a feleresztések folytatódnak, és a továbbiakban már a tudományos mérések kerülnek előtérbe. Vizsgálnák azt a 20 kilométer magasan található nyugalmi zónát, ahová például a Facebook is eresztené a globális wifit szolgáltató ballonjait. A műszerezettségtől függően készül mérés a földi fényszennyezettségről, tervben van (kivételesen szerencsés körülmények között) az északi fény hazánkból is észlelhető részének megfigyelése, a repülők kondenzcsíkjainak (chemtrail! chemtrail!) felülről való figyelése, illetve a kozmikus sugárzás hatásainak vizsgálata. 

Tehát több ez, mint úri sport, de nagy kár, hogy nem élheti át mindenki azt az izgalmat, amit egy ilyen kísérlet jelent. Az összeszerelés technikai és szervezési kihívásai, a keresés semmihez sem hasonlítható izgalma, és végül a kinyert képek láttán beütő, vihogással övezett extázis olyan dolog, ami meghatározó élmény lehetne bármelyik középiskolás diák életében. Tanulni is lehet belőle bőven, a fizikai és számítógépes ismeretek mellett munka- és repülésbiztonsági apróságok is előkerülnek, a végső sikerhez pedig bőven kell kitartás és kézügyesség is. Persze mindez csak akkor menne, ha lenne egy olyan szervezet, ami segítene az igazán bonyolult részletek (például a töltőgáz beszerzése) megoldásában. Ez egyelőre itthon elérhetetlen álom, pedig nagyot lendítene az önbizalmunkon, ha lenne egy nemzedék, aki elmondhatná magáról, hogy csinált valamit, ami pár kilométer híján elérte a világűrt.

A cikk megszületéséhez nyújtott nélkülözhetetlen segítségért szeretnénk köszönetet mondani a technikai tudást és az eszközparkot biztosító Időkép.hu csapatának, az eresztéshez használt héliumért a Messer Hungarogáznak, a kivételes felvételeket készítő GoPro Hero3 kameráért pedig a MyActionCam.hu-nak. Az Időkép cikkét ide kattintva olvashatja.