Gyöngyi
9 °C
9 °C

Gyengül a Föld mágneses mezeje

2014.06.20. 09:04

A korábban tervezettnél tovább vizsgálhatja a Föld mágneses mezejét az Európai Űrügynökség (ESA) Swarm (Raj) földmegfigyelési küldetésében résztvevő három műhold – írja az MTI. Ezt Roger Haagmans kutató jelentette be csütörtökön egy koppenhágai konferencián. Mint mondta, a tervezett négy évnél tovább, akár tíz évig is vizsgálhatják a műholdak a létfontosságú védőpajzsot, amely a világűrből érkező veszélyes elemeket tartja távol a bolygótól.

Az Alpha, Bravo és Charlie nevet viselő műholdak 2013 novembere óta vannak úton, 500 kilométeres magasságból vizsgálják a mágneses mező erősségét, irányát és változásait. A három műholdat egy-egy, egymást kiegészítő műszersorozattal szerelték fel, többek között magnetométerrel, gyorsulásmérőkkel, elektromostér- és plazmaműszerekkel, csillagkamerákkal és GPS-vevőkkel. Ezekkel a Swarm hozzájárul az ionoszféra, a termoszféra és az űridőjárás pontosabb megismeréséhez is, de a program fő célja a geomágneses tér eredetének és változásainak alaposabb feltárása.

A tudósok várakozásaiknak megfelelően eddig megállapították, hogy a mágneses mező ereje gyengül, de nem mindenütt egyenlő mértékben. Az ESA földmegfigyelési küldetésében magyarok is részt vesznek. Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske- és Magfizikai Intézetének kutatói a mágneses tér és az energikus részecskék fluxusát (áramlását) mérő műszerek adatainak tudományos feldolgozásában működnek közre.