Adalbert
12 °C
21 °C

Szeretkező bonobók legyünk, ne gorillák

4O5A5512
2014.06.20. 13:15
De jó lenne végre normális országban élni, milyen kár, hogy nincs elég pénz, mindenki folyton panaszkodik, a politikusok meg csak a napot lopják. Meg aztán ennyi elbukott forradalom, ennyi elnyomás után nem is fog egykönnyen megváltozni ez az Abszurdisztán-kompország, az inkább banán, mint köztársaság. Minden hiába, nem igaz? A Hősök Tere szerint marhára nem – a kezdeményezés egy beszélgetésből indult Philip Zimbardo, az egyik legnagyobb élő pszichológus és Halácsy Péter Prezi-társalapító között egy előadás szünetében. „Meg tudjuk csinálni” – állítják, a tervük az, hogy az egész országot kirángatják a közönyből és a passzivitásból. Első nemzetközi konferenciájukat az Urániában tartották, mi is ott voltunk.

A járókelők azt hitték, egy belőtt egyetemista tapiz egy öntudatlanul fetrengő hajléktalant, akkor is csak nagy nehezen jöttek oda, amikor szóltam, hogy a bácsi rosszul van, egyedül nem bírom el. Valaki végül átjött a túloldalról, együtt fel tudtuk segíteni az üregurat, akiről kiderült, hogy cukorbeteg, nem részeg, csak rosszul lett, miközben sétált haza a kórházból sötétedés után. Ez az én hétköznapi hőstettem története, de vajon akkor is segítettem volna, ha nem egyedül látom meg, hanem eleve többen vesszük észre a földön? Naná – gondolom én. Nem olyan biztos – mondja Philip Zimbardo világhírű szociálpszichológus, a Stanford egyetem professzora, aki egész pályafutása legnagyobb kísérletében arra készül, hogy átalakítja egész Magyarország gondolkodását.

De miért nem segítünk sokszor egymásnak?

Két oka is van:

  • a járókelő- vagy Genovese-hatás azt jelenti, hogy olyan helyzetekben, amikor megoszlik a felelősség, az emberek hajlamosak nem cselekedni, vagyis sokkal nehezebb több ember közül elsőként cselekedni, mint másodikként – ez mindenhol igaz a világon
  • emellett vannak helyi specialitások: a közöny, passzivitás, negatív és borúlátó hozzáállás nem magyar találmányok, de felmérések szerint általánosak a magyar társadalomban

A járókelő-hatást mi is kipróbáltuk egyébként, így néz ki a gyakorlatban:

Ezek a helyzetek végigkísérik az életünket: aki járt már iskolába, biztos látta, hogy szekálják, verik meg és közösítik ki sokszor az erősek a gyengét vagy az ugyanolyanok a mást. Utazott már buszon? Látta már, hogy bánnak a magatehetetlen betegekkel sok kórházban? Hallotta, hogy beszélnek egymással az ellenőrök és az utasok, hivatalnokok és ügyfelek? Önnek is mondták már egy ötletéről, hogy lehetetlen megvalósítani? Hallotta tanároktól, főnököktől, barátoktól, hogy ezt kár megpróbálni?

Nem?

Hát, akkor én is kérek abból, amit szed. De ha mégis ismerős ebből valami, érteni fogja, mi motiválja a szervezőket.

Zártan gondolkodunk, függünk

Joseph Paul Forgas (született Forgács József) szociálpszichológus, az ausztrál University of New South Wales professzora szerint rengeteg keleties vonása van a magyar társadalomnak, mint például:

  • zárt gondolkodás
  • függőség
  • magas biztonság-igény
  • bizalmatlanság
  • demokratikus deficit

Saját kutatásában Forgas arra jutott, hogy a magyar emberek nem bíznak a demokrácia működésében, visszavágynak a rendszerváltás előttre, úgy érzik, a pártok nem képviselik az érdekeiket. 84 százalékunk, érdekes módon leginkább a tehetősek szerint erős vezetőre van szükségünk, az emberek kétharmada szerint az egyén nem befolyásolhatja a közéletet.

Akkor ez most mind a kommunizmus miatt van?

Részben igen: „A szocializmus szerepe ebben az, hogy elvette az emberektől a beleszólás lehetőségét, semmihez nem lehetett senkinek köze, ezért saját közegükben lehettek csak segítőkészek, úgy érezték, a társadalom többi része nem az ő dolguk, nem volt közük sem a szeméthez az utcán, sem a nagy társadalmi igazságtalanságokhoz” – mondta Forgas.

Kepes András arról beszélt, hogy a szocialista blokkban leértékelődött a hős fogalma, például a Kossuth-díjas géplakatos kultusza miatt, akihez azt a verset írták, hogy „Ezen a nyáron nem gondolok lányra, egyes-egyedül csak Pióker Ignácra”. A hősiesség fogalma kultúránként változik, a nyugati, modern hős stabil, autonóm személyiség, aki legyőzi önmagát és a rosszat, mindennapi hősökre pedig szerinte nem is lenne szükség, ha jól működnének a hagyományos polgári normák.

Ennek ellenére ötből négy magyar szerint a világon a legszebb hely Magyarország, azaz hiába gondoljuk, hogy pocsék minden, nagy részünkben egy idealizált kép is él. Ha pedig a történelmet nézzük, a honfoglaláson és István királyon kívül mindent úgy látunk, hogy a magyarok elszenvedték a történelmet, minden felelősséget a külső csoportokra hárítunk (lásd még holokauszt-emlékmű). Ez az idealizálás, az áldozati szerep és a sérülékeny nemzeti identitás az ellenségkeresés remek táptalaja, pedig ehelyett Forgas szerint autonóm, a közösségükért önállóan kiállni képes hősökre lenne szüksége az országnak.

Hidakat kell építeni

Csermely Péter biokémikus, hálózatkutató szerint nagy probléma, hogy bár felmérések szerint önállóak, vagy legalábbis önfejűek a magyar emberek, nem tudunk és nem is szeretünk együttműködni, és az önértékelésünk sincs a helyén. Ennek konkrét gazdasági következménye is van: bár Csermely szerint Magyarország a világelsők között van az előállított és exportált termékek számában, GDP szerint jóval hátrébb állunk, tehát a meglevő kreativitás tényleges hasznosulásával problémák vannak.

A nagy kérdés persze az, hogy ha ilyenek vagyunk, akkor meg tudunk-e változni. Erről Halácsy Pétert, a Prezi és a Hősök Tere társalapítóját is megkérdeztük: „Magyarországon sok mindennel van probléma, de a legnagyobb az emberek gondolkodásmódja. Fontos, hogy ne pesszimista, szkeptikus módon mondjuk, hogy mi minden baj van, hanem lehetőségként nézzünk rá, higgyünk abban, hogy meg tudjuk változtatni a dolgokat” – mondta az Indexnek, hozzátéve: nem tudja biztosan, hogy sikerülni fog-e a tervük, de hisz benne és kész keményen dolgozni érte, mert anélkül viszont biztos, hogy nem sikerül.

Az előadásában Halácsy arról beszélt, hogy bár eleinte nem volt biztos benne, ki is pontosan Zimbardo a pszichológia nagy alakjai közül, szociálpszichológiai tanulmányok sora bizonyítja, hogy azok, akik hisznek abban, hogy tudnak fejlődni, sokkal jobban teljesítenek azoknál, akik nem. Csermely pedig azt emelte ki, hogy a hétköznapi hősök krízishelyzetben máshogy viselkednek, mint a többség: ezek az emberek azok, akik hidakat építenek távoli csoportok között, ami azért fontos, mert az egymás közelében levők nagyjából ugyanazokkal az információkkal rendelkeznek. Ehhez az is kell, hogy pozitív önértékelésük és az üzeneteik legyenek, így lesznek autonómok, de együttműködnek, és képesek kreatívan gondolkozni és cselekedni.

Fejlődő beállítódás: a határ a csillagos ég

Ez ma már valóban közhely a pszichológiában: aki hisz abban, hogy erőfeszítés árán képes fejlődni valamiben, például gyakorlással meg tud tanulni énekelni, sakkozni vagy matekozni, fejlődő beállítódású. Rögzült beállítódása annak van, aki azt hiszi, képességei, tehetsége veleszületettek, nem fejleszthetők, például botfüle van és kész, nincs nyelvérzéke, vagy a számokkal menthetetlenül hadilábon áll. Aki járt már alternatív vagy például angolszász iskolában, észrevehette, hogy mindent áthat a fejlődő szemlélet: „Bármit elérhetsz, ha odateszed magad” – szól az amerikai közhely, ami még akkor is jobban hangzik, mint a magyar „Az a tiéd, amit megeszel” és „Dögöljön meg a szomszéd tehene is”, ha a Lajtától keletre nehezebb hinni benne.

Ennek a gyakorlati alkalmazását az oktatásban és a tehetséggondozásban a Guernseyről érkező Jeremy Frith és Rachel Sykes mutatta be (a Franciaország közelében található második legnagyobb Csatorna-szigetet Guernsey Bailiffségnek hívják, a brit korona függősége, de nem tagja az Egyesült Királyságnak). Frith például kiemelkedően tehetséges sportolókkal, köztük olimpikonokkal dolgozik, akiknél egyértelműen látszik a fejlődő beállítódás előnye: ők keresik a nagyobb kihívásokat, képesek inspirációt meríteni mások sikeréből, többet fejlődnek és kompetensebbé válnak.

Mit csinál a Hősök Tere?

„Olyan világban szeretnénk élni, ahol merünk kiállni és tenni másokért a hétköznapokban. A Hősök Tere kezdeményezés platformot biztosít minden olyan magánszemélynek, civil szervezetnek, vállalatnak, akik velünk együtt úgy gondolják, hogy szükség van hétköznapi hősökre, akik inspirálják a környezetükben élőket″ – írják magukról.

A kezdeményezést többek közt Philip Zimbardo, Orosz Györgyi, Halácsy Péter és Orosz Gábor indították el, hogy „megadják a kezdő lökést ahhoz, hogy egyre több ember, egyre többször tegyen másokért, hogy a hétköznapi emberek hétköznapi hősökké váljanak″. Céljuk, hogy az emberek érzékenyebbé váljanak, és felismerjék azokat a helyzeteket, amelyeken változtathatnak és melyekben segítséget nyújthatnak másoknak. Szerveztek már fesztivált, képzéseket tartanak a járókelő-hatásról és a fejlődő beállítódásról. Itt olvashat bővebben róluk.

Ezt azzal lehet erősíteni, ha az erőfeszítést, munkát dicsérjük, nem a tehetséget, képességet, és olyan közeget teremtünk, ahol szabad hibázni, csak tanulni kell belőle. Az értékelésnél, feladatok kiadásánál is az a fontos, hogy magához képest fejlődjön a diák, sportoló, akárki – ez egyébként a magyar tanárképzésnek is része, más kérdés, hogy a gyakorlatban megvalósul-e az átlagos iskolában. Pedig egyszerű, mint a lejtő, és ahol alkalmazzák, önálló, fejlődni akaró és tudó, egymás sikerére nem féltékeny embereket nevelnek az iskolák, szülők, edzők, főnökök.

Minél hamarabb kell kezdeni

„Sok időbe fog telni” – mondta Rony Berger család- és gyermekterapeuta, aki háború és terrortámadások-sújtotta területeken a közösségek megerősítésével foglalkozik, de dolgozik a Dalai Lámával is. Művészetterápiával próbálja arab és izraeli gyerekek közt az erőszakot együttérzésbe fordítani – legfőbb tapasztalata, hogy minél fiatalabb korban érdemes elkezdeni foglalkozni a gyerekekkel, és mindig alkalmazkodni kell a helyi körülményekhez.

Szeretkező bonobók is lehetünk, nemcsak gorilla-alfahímek

– mondta az ember különböző működésmódjaira utalva (a bonobók vagy más néven törpecsimpánzok az ember legközelebbi rokonai, de hippimajmoknak is hívhatnánk őket, mert arról ismertek, hogy szó szerint szeretkeznek, nem háborúznak). A hangsúly amúgy nem a szexen van, hanem azon, hogy az agresszió helyett használhatjuk személyiségünk más részeit a konfliktusok megoldására. Matt Langdon, a Hero Construction Company (Hősgyár) alapítója és Agnieszka Wilczyńska szintén gyakorlati példákat mutattak be a hősiesség tanításáról – Wilczyńska Zimbardo kezdeményezését Lengyelországban próbálja megvalósítani, Kende Anna arra kereste a választ, miért passzívak az emberek, nem csak Magyarországon.

A konferenciát Philip Zimbardo előadása zárta, amiről azért nem írunk bővebben, mert készítettünk vele egy interjút, amiben mindenről kikérdeztük. Pár dolog, ami ott nem szerepel: sok hétköznapi és nemzeti hőst bemutatott, Kossuth Lajosról és a 48-as forradalomról is beszélt („aztán jöttek az oroszok és leverték a szabadságharcot, újra és újra ugyanaz a sztori” – figyelte meg), 1956-ról azt mondta, Magyarországnak arra van szüksége, hogy ennek a korszaknak a lelkületét újra megteremtse.

Azokról is beszélt, akik nagy válságokban, háborúkban kiállnak másokért, mint Irena Sendler, a lengyel ápolónő, aki 2500 zsidó gyereket mentett meg társaival a varsói gettóból. Zimbardo a Terror Házában is járt, ahol lefotózta egy vele egy időben, 1933-ban született, az Andrássy út 60-ban megkínzott és meggyilkolt férfi arcképét:

Ha nem ölik meg, akár itt ülhetne ő is köztünk, barátok lehetnénk, csatlakozhatna a kezdeményezésünkhöz.

– mondta. Interjúnkat itt olvashatja vele.