Eufrozina, Kende
7 °C
21 °C

Mangalicák mentik a brit poszátákat

2014.10.04. 21:15

Az angliai Dorsetben egy hat jószágból álló mangalica-különítménytől remélik, hogy jobb körülményeket teremtenek más állatfajoknak, például a bujkáló poszátáknak, a helyben élő lappantyúféléknek vagy akár a fürge gyíkoknak.

A mangalicák bevetését a Királyi Madárvédő Társaság (RSPB) indítványozta, a szakemberek ugyanis abban bíznak, hogy a szőrös sertések rendet vágnak a vidéken teljesen elburjánzó páfrányok között, és az erdők aljnövényzetét elnyomó tűlevéltakarót is feltúrják, így újra esélyt adnak a növényzet regenerálódására.

Mark Singleton, az RSPB dorseti szervezetének egyik vezetője elmondta, hogy a dolog csak kísérleti jellegű, de talán az állatok jobban beválnak majd, mint a hasonló feladatra általában használt gépek. „Abban bízunk, hogy a malacok környezetbarát módon végzik el a munkát, ráadásul így sokkal jobb móka is az egész.”

Egyedülálló élmények Gyulán

Ősszel is az egész családnak az új Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban.

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.