Hat tonna hal fulladt meg Somogyudvarhelyen

2014.10.29. 23:34 Módosítva: 2014.10.29. 23:40

A vizsgálati eredmények szerint oxigénhiány okozta szeptember végén a tömeges halpusztulást Somogyudvarhely tórendszerének egyik felében, ahol emiatt jelenleg is horgászati tilalom van érvényben - közölte Csapó László, a helyi horgászegyesület elnöke.

A hónap elején megállt a halpusztulás, újabb pedig azóta nem jelentkezett, de a térségben ismét az akkorihoz hasonlóan magas a belvíz, ami a tórendszerbe jut.

Egy hónappal ezelőtt a tavaknak abban a felében kezdtek tömegesen pusztulni a halak, ahová napraforgóföldekről folyt be a víz közvetlenül, vagy a Dombó-csatorna közvetítésével. A másik felében, ahová a környék mezőiről folyt be a belvíz, nem tapasztaltak hasonlót, ezért ott már a múlt héten feloldották a horgászati tilalmat.

Csapó László hangsúlyozta, a vizsgálatok alapján nem lehet összefüggést megállapítani a belvíz forrása, a napraforgó táblák és a halpusztulás között, hiszen sem a haltetemekben, sem a vízmintákban nem mutattak ki toxikus anyagot. Egy védett madár tetemét is megtalálták, de utóbb a vizsgálatok kiderítették, hogy elhullása nem hozható összefüggésbe a halpusztulással.

A vizsgálatokból az nem derült ki, hogy mi vonta el az oxigént a 3-4 méter mély bányatavak egyébként kiváló minőségű, oxigéndús vízéből. Az elmúlt években többször is jutott belvíz a tavakba, de sosem okozott ilyen kárt.

A 160 tagot számláló helyi sportegyesületnek, amely a természetvédelmi terültnek számító 16,3 hektáros tórendszert üzemelteti, közel 5 millió forintos veszteséget okozott a halpusztulás. Ebből több mint egymillió forintot tett ki a 6 tonnányi tetem elszállíttatása és ártalmatlanítása.

A tórendszer 11 hektáros részében elhullott halak 90 százaléka 7-40 kilogrammos busa volt, ez a halállomány mintegy ötödét jelentette, a nemes halak többsége megmenekült. Az egyesület jelenleg megpróbál többféle fórumon is segítséget kérni a károk enyhítéshez, és a történtek miatt elmarad az őszi haltelepítésük.

A jövő héten újabb vízmintát vesznek a tavakból, és ha a hatóságok továbbra is mindent rendben találnak, a halászati felügyelőség várhatóan feloldja a horgászati tilalmat az egész tórendszeren - mondta az egyesület vezetője.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport