Lukács
9 °C
22 °C

Mi tölti be az űrt a Plútó után?

afterplutoth
2015.07.27. 16:54 Módosítva: 2015-07-27 16:54:24
A Plútó meghódításával egy korszak ért véget az űrkutatásban: nincs már olyan fontosabb égitest a Naprendszerben, amit ne látogattunk volna meg. De hova lehet még ezek után menni? Nyugalom, bőven van még teendő az űrkutatásban. Nézzük, hova érdemes újra ellátogatni, mi a következő nagy esemény, amit érdemes lesz követni, és hol várható, hogy először botlunk Földön kívüli életbe.

Július 14-én, kilenc évnyi repülés után a New Horizons sikeresen elhaladt a bolygó törpebolygó mellett, és minden eddiginél jobb képeket és több adatot halmozott fel róla. A szonda még hónapokig küldözgeti majd a maga szerény tempójában a várhatóan érdekesebbnél érdekesebb információt a Plútóról. Na de mi lesz most, hogy a Naprendszer utolsó szinte teljesen ismeretlen égitestét is meghódítottuk?

Plútó után szabadon

Mi lenne, megyünk tovább. A New Horizons útja még közel sem ért véget azzal, hogy maga mögött hagyta a Plútót, repül tovább az aszteroidákkal teleszórt Kuiper-övben. Már két nagyobb célpontot is kinéztek neki a kutatók, a legvalószínűbb a 2014 MU69 nevű aszteroida, amely nagyjából 1,6 milliárd kilométerre van a Plútó után.

Bár a pályamódosítást már korábban el kell majd végezni, hogy a szonda a jó irányba haladjon, a célpontról a hivatalos döntést csak 2016-ban fogják meghozni a NASA-nál. Ha ez megtörtént, és az állapota is megfelelő lesz, a New Horizons 2019-ben érheti el a következő soha nem látott égitestet. Ha még mindig nem fárad el addigra teljesen (vagyis lesz még üzemanyaga), még folytathatja az útját a Naprendszer legkülső sávjának számító helioszférába. Bár ez már kevésbé valószínű, de ha elég ideig bírná, a New Horizons 2047-ben lépne be a csillagközi űrbe, ahová egyelőre csak a Voyager-1-nek sikerült eljutnia, és addigra hárman lennének ott a Voyager-2-vel együtt.

De van élet a New Horizons után is. Az utóbbi idők nagy újdonságai – a Plútó mellett az első üstökösön landolás – miatt már-már azt hihetnénk, hogy csak az éppen legutóbbi extrém teljesítményre újabb lapot húzva tudnak már bármilyen érdekességet felmutatni az űrkutatók. Pedig valójában a saját Naprendszerünk sokkal közelebbi részei is rengeteg titkot tartogatnak még.

A jelenleg futó projektek közül a legtávolabbi is csak a Jupiterig szól, és mivel rengeteg tervezés és többéves előkészület előz meg egy űrmissziót, a mostanihoz mérhető távolságokat valószínűleg nem fogunk újra ostromolni a következő pár évtizedben. 

Kezdünk kifogyni az ismeretlen területekből, de most már vissza tudunk menni olyan helyekre, ahol még csak futólag jártunk, és alaposabban felfedezhetjük őket

mondta Curt Niebur a NASA-tól. A második kör ráadásul mindig sokkal több tudományos eredményt hoz, hiszen egyrészt tudják, mit vizsgáljanak, másrészt a köztes időben mindig rengeteget fejlődik a technológia is.

Mars a Marsra

Már futnak azok az űrprogramok, amelyek a következő években újralátogatják a Naprendszerünk kisebb-nagyobb lakóit. Az Európai Ürügynökséget (ESA) például a Merkúr érdekli annyira, hogy 2017-ben egyszerre két szondát küld a Naphoz legközelebb keringő bolygóhoz. A BepiColombo nevű projektben a JAXA is közreműködik, de a japánok 2018-ban saját küldetést is indítanak. A Hayabusa 2-t küldik el a Föld közeli Apolló-aszteroidák egyikére (a 1999 JU3-ra), és egy év megfigyelés után, 2020-ra vissza is hozatnak vele egy mintát a kisbolygóból.

Alig egy évvel az ESA első Vénusz-küldetése, a Venus Expresss lezárulása után a Japán Űrügynökség (JAXA) is bolygó körüli pályára állíthat egy szondát a Föld gonosz ikertestvére körül. Az Akatsuki egyszer már megpróbálkozott a mutatvánnyal, de a jelenlegi állás szerint idén decemberben sikerrel is járhat, és további részleteket deríthet ki a bolygó pokoli és talán még mindig működő vulkánjairól.

Persze továbbra is a szomszédos Mars lesz az egyik legnépszerűbb célpont. Az ESA szereti kettesével küldözgetni az eszközeit, így az ExoMars nevű program keretében is rögtön kettőt állít rá a nyomkeresésre (az orosz Roscosmos közreműködésével), hogy közelebb jussunk ahhoz, volt-e valaha élet a Marson. 2016-ban a bolygó atmoszféráját kezdik vizsgálni egy szondával, 2018-ban pedig egy Marsjáróval fúrnak le két méter mélyre. De a NASA is újabb Marsjárót küldene az Opportunity és a Curiosity után. A járművet InSightnak hívják, és ahogy az angol név játékosan utal rá, szintén a felszín alá néznének be vele a kutatók.

A Mars-mánia nem ér itt véget, a 2030-as években már emberes küldetést akar ide indítani a NASA, bár ahogy korábban megírtuk, ez kemény feladat lesz, sok még a kérdés és az akadály. A munka mindenesetre már javában folyik, tavasszal például sikeres volt a gyorsítórakéták első földi tesztje. Csak el ne butuljanak a misszionáriusok, mire odaérnek a szomszéd bolygóra.

Ha Jupiter nem megy a hegyhez

Legnagyobb bolygónkat, a gázóriás Jupitert már jövőre újra láthatjuk a Juno űrszonda jóvoltából, amely még 2011 augusztusában indult útnak. ( Itt lehet követni, hol tart éppen.) Utoljára 2003-ban a Galileo járt arra utoljára, de azóta bőven találtunk olyasmit, amit érdemes közelebbről is megnézni.

A Jupiter alaposabb megismerése már csak azért is fontos, mert a hozzá hasonló bolygók keresése lehet a kulcsa az olyan bolygók megtalálásának, amelyeket Föld 2.0-ként szoktak emlegetni. (A félrevezető név nem arra utal, hogy ott biztosan van is élet, hanem hogy a bolygó olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek a mi Földünkhöz hasonlóak, így ezek alapján elképzelhető, hogy alkalmasak az ittenihez hasonló életforma kialakulására.)

Az élet kutatásához viszont nem feltétlenül kellenek megközelíthetetlen távolságokba meredő távcsövek. A NASA a 2020-as évekre tervezi az Europa meglátogatását, amely ugyan csak a Jupiter negyedik legnagyobb holdja, a Plútót viszont még így is simán veri méretben. De elsősorban nem ezért ígérkezik izgalmasnak a projekt, hanem mert a kutatók komoly esélyt látnak rá, hogy életet találnak a felszínén, persze nem a kis zöld emberkék, hanem még kisebb mikrobák formájában. Ráadásul ez elérhető közelségben is van, ellentétben a frissen felfedezett Föld 2.0-jelölttel, amelyre még nagyon-nagyon hosszú ideig esélyünk se lesz ellátogatni. Ezért tehát

az Europa a legjobb esélyünk arra, hogy a közeljövőben Földön kívüli életet találjunk.
A Galileo-szonda fotója az Europa felszínéről
A Galileo-szonda fotója az Europa felszínéről
Fotó: NASA

És persze akad még olyasmi a Naprendszeren belül is, ahol eddig sose jártunk. Ezért 2022-ben az ESA elindítja a vicces nevű JUICE (JUpiter ICy moons Explorer) űrszondáját, hogy ha minden jól megy, egy évtizeddel később elérjen a Ganümédészhez, és ott holdkörüli pályára álljon. A Ganümédész nemcsak a a Jupiter, de az egész Naprendszer legnagyobb holdja, úgyhogy biztosan lesz mit vizsgálni a küldetés alatt.

A Szaturnuszt legutóbb a Cassini űrszonda látogatta meg, amely 1997-ben indult és 2004-ben állt bolygó körüli pályára. Leszállóegysége, a Huygens pedig 2005-ben végrehajtotta a történelem első landolását a Külső Naprendszerben, a bolygó Titán nevű holdján). Carolyn Porco, a Cassini-misszió képalkotó csoportjának vezetője szerint kiemelt fontosságú lenne egy olyan projekt, amelyben nemcsak eljutunk a gyűrűs bolygóig, hanem vissza is szállítjuk a mintákat az Enceladus nevű holdjáról a Földre.

Azt már tudjuk, hogy a hold jeges felszíne alatt tenger húzódik, de Porco szerint az élet kialakulásának kutatása szempontjából olyan fontos mintákról van szó, hogy érdemes lenne idehaza megvizsgálni őket, hiszen még jó darabig nem fogunk tudni olyan kifinomult műszereket küldeni a bolygóhoz, mint amilyenek a Földön állnak rendelkezésre. Pedig már csak azért is megérné, mert Chris McKay, a NASA asztrobiológusa szerint az Enceladus gyakorlatilag minden feltételnek megfelel, amire az élethez szükség van.

Van rajta folyékony víz, szerves anyag és hőforrás. Ennél csábítóbb már csak akkor lehetne, ha kapnánk egy rádiójelet a lakóitól, hogy menjünk, és látogassuk meg őket.

Jégből vagyok, talán fel sem olvadok

Emily Lakdawalla, a Planetary Society szerkesztője szerint több figyelmet érdemelne Naprendszerünk két jégóriása, az Uránusz és a Neptunusz is, hogy jobban megértsük a szerepüket a mögöttük húzódó Kuiper-öv és az onnan befelé tartó aszteroidák kialakulásában és mozgásában. Ehhez képest mindkét bolygóhoz csak futó látogatást tettünk eddig: az éppen a csillagközi űr felé tartó Voyager-2 haladt el mellettük még a nyolcvanas évek végén, a mostani plútós küldetéshez hasonlóan. Pedig Lakdawalla szerint

mindkettő a nagy kérdéshez vezet vissza: hogyan kerültünk ide? Az ilyen méretes bolygók nagyon fontos szerepet játszanak a Naprendszer kialakulásában és fejlődésében.

És nincs is egyedül ezzel a véleményével, a tudósok már lassan egy évtizede vitatkoznak egy következő jégóriás-túra elindításáról. Ezen belül is különösen érdekes lehet a Neptunusz legnagyobb holdja, a Tritonról ugyanis azt feltételezik, hogy eredetileg a Plútóhoz hasonlóan a Kuiper-övhöz tartozott, onnan húzta beljebb a gravitáció.

Álmodtam egy világot

A fentiek pedig még csak azok az utak, amelyek már folyamatban vannak vagy megvan rájuk a céldátum. Az időben egyre távolabb nézve egyre messzebbi utazásokat terveznek a tudósok. A fenti dátumokhoz képest még jóval arrébb van, de ha egyszer oda jut az űrtechnológia, az exobolygók lesznek a következő célpont, amelyek a Naprendszeren kívül, távoli csillagok körül keringenek. Első csillagtúrának adná magát a hozzánk legközelebb eső szomszédos csillagrendszer, az Alfa Centauri, amely alig több mint négy fényévnyire van innen, de még ez a távolság is majdnem 100 ezer földi évig tartana egy New Horizons-tudású szondának. Itt az Alpha Centauri Bb nevű bolygó vár minket. Már ha valóban létezik, mert erről még mindig vitatkoznak a kutatók.

A James Webb Űrteleszkóp a földi szerelőcsarnokban
A James Webb Űrteleszkóp a földi szerelőcsarnokban

A NASA Innovative Advanced Concepts (NIAC) nevű programja az ennél azért közelebbi, de még mindig elég elrugaszkodott projektötletek terepe. Hiszen ki tudja, milyen elborult mai ötletből lesz a holnap milliók által követett szuperküldetése. A NASA a NIAC kereteiben minden évben kiválaszt néhány pályázatot, amelyeket 100 ezer dolláros zsebpénzzel támogat meg, hátha kijön belőlük valami, amivel érdemes tovább foglalkozni. Idén támogatást nyert például a tritoni ugráló, amellyel a Neptunusz holdjának egyenetlen felszínét egy rakétameghajtás segítéségével ugráló, helyben tankolásra képes holdjáróval fedeznék fel. De már második fázisba lépett a támogatása annak a kutatásnak, amely tengeralattjárót küldene a Titánra, hogy belülről is felfedezze a Szaturnusz holdjának metántavát, amelyen még 2009-ben csillant meg a történelmi napsugár.

Keressük az egyensúlyt a küldetéseknél, amelyek fontos tudományos eredményt is hoznak, ugyanakkor a közvélemény érdeklődését is felkelthetik

– mondta el Mark McCaughrean, az ESA tudósa. Ez az egyensúly volt az, amit nagyon jól sikerült eltalálni a New Horizons kapcsán, hiszen világszerte rengetegen követték a szonda elhaladását a Plútó mellett.

És ha már Plútó: azért egy újabb Plútó-küldetést se zárjunk ki a lehetőségek közül. Attól még, hogy most voltunk ott, nyilván rengeteg felfedezni való maradt még. És legalább ő se szomorkodna megint egyedül ilyen sokáig.