Miklós
-7 °C
2 °C

Boldogtalanok, pesszimisták, közönyösek vagyunk. De meg tudunk változni?

2015.09.29. 09:01

Október elsején rendezik a Hősök Tere kezdeményezés második nemzetközi konferenciáját. A világszerte elismert kutatók célja, hogy eredményeikkel és személyes példájukkal segítsék azokat, akik tenni szeretnének a közöny, az előítéletesség és az erőszak ellen, de nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá. A tavalyi konferenciáról itt olvashat bővebben, Philip Zimbardóval interjút és készítettünk.

„Philip Zimbardo, a Stanfordi Egyetem szociálpszichológus professzora, Barabási Albert-László, a világ egyik legismertebb hálózatkutatója és Emil Bruneau, az előítéletesség nemzetközi szakértője, a MIT kognitív tudományi tanszékének kutatója mind abban hisznek, hogy a kisközösségek mentik meg a világot” – fogalmaz a meghívó. A konferencián az előadók előítéletességről, együttérzésről, közönyről, az agresszió csökkentéséről és sikerről mesélnek majd.

Szükség van hétköznapi hősökre

„Magyarországon gyakran halljuk, és mondjuk is magunkról, hogy ez egy pesszimista ország. Az Eurostat 2013-as felmérése szerint az Európai Unió országaiban az élettel való átlagos elégedettség a 8-as szint körül mozog. Magyarországon ez az érték 6,2 volt.″ 

Borúlátóak, szorongóak vagyunk, és ami a legrosszabb, közönyösek nemcsak a közéletben, de a hétköznapokban is. Vajon lehet-e változtatni ezeken a negatív beidegződéseken?

A szakemberek mellett feltűnik többek közt Harcsa Veronika jazzénekes és Gerendai Károly, a Sziget alapítója is, ahogy Horthy Sharif István, és Hardi Titusz, a Pannonhalmi Bencés gimnázium igazgatója is, aki arról beszél majd, miért és hogy segítenek a menekülteknek. A HeroiKonra a Hősök Tere honlapján lehet regisztrálni.

A Hősök Tere kezdeményezés Philip Zimbardo, Halácsy Péter, Orosz Györgyi, Orosz Gábor, Roszík Linda, Bolyky Dániel, Pistyur Veronika és Thuróczy Gábor összefogásával jött létre. A kezdeményezés résztvevői mindannyian úgy gondolják, hogy szükség van hétköznapi hősökre, akik inspirálják a környezetükben élőket.

A kezdetben egy nyári programként induló projekt hamar kinőtte magát. Idén szeretnének kezdő lökést adni ahhoz, hogy egyre több ember, egyre többször tegyen másokért Magyarországon. A Hősök Tere ennek érdekében tréningeket szervez pedagógusoknak, vállalatoknak, civil szervezeteknek és magánszemélyeknek – írják a szervezők.

Tavaly Edith Eger is Philip Zimbardo vendége volt a konferencián, a holokauszttúlélő magyar származású amerikai pszichológus életéről itt írtunk részletesen.