Hedvig
7 °C
23 °C

Láttak két izét a Naprendszer szélén

2015.12.16. 00:45 Módosítva: 2015-12-16 09:42:33
Két fénylő pontot is észrevett az ALMA óriási rádióteleszkóp-hálózat a Naprendszer szélén, miközben a szomszédos galaxis titkait fürkészték svéd és mexikói csillagászok. A felfedezésről szóló tanulmány igen ingatag lábakon áll, és neves csillagászok cincálták darabokra pár nap alatt, mégis érdemes megnézni, mi is történik mostanában a bolygóvadászat világában.

Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz – jelenleg ezek azok az égitestek a Naprendszerben, amelyeket bolygóként ismerünk. Régebben a Plútó is ide tartozott, de aztán jött még pár hozzá hasonló, és azóta van olyan is, hogy törpebolygó, például a Ceres, a Haumea, vagy a jelenleg ismert legnagyobb, az Eris.

Látszik, hogy a bolygófelfedezés nem halott sport, sokan hatalmas mennyiségű kutatóidőt tolnak el arra, hogy újabb és újabb, a Nap körül keringő szikladarabokat találjanak. Nem is hasztalanul, a Neptunuszon és a Kuiper-övön túl annyi ilyen van, hogy már simán csak TNO-nak, vagyis magyarul Neptunuszon túli objektumnak hívják.

Nem egy, hanem kettő, nem törpe, hanem igazi

Most decemberben egy kutatócsoport azonban érdekes bejelentést tett: méréseik alapján nem egy újabb szikladarabot találtak, hanem rögtön kettőt, ráadásul nem törpebolygót, hanem nagyon is igazit, melyek a fényességük és pályaadataik szerint a Naprendszer kilencedik és tizedik bolygója is lehetnének. Vagy hát izé, tulajdonképpen egy csomó minden egyéb, ők sem tudják igazán. Az ilyesmit mindig érdemes a helyén kezelni, 1846-ban sem hitték sokan, hogy nem hülyeség az Uránusz mögé nézegetni, és a Plútó is csak 1930-ban lett meg (hogy aztán 76 csodálatos év után visszaminősítsék 134340 Pluto törpebolygóvá).

A mostani felfedezést az Atacamai Nagyméretű Milliméteres/Szubmilliméteres Hálózat (ALMA) nevű, óriási rádiótávcső-rendszer adatai hozták, a kutatók pedig azért tették közzé hamarjában, hogy a nemzetközi kutatótársadalom ellenőrizhesse a dolgot. A nemzetközi kutatótársadalom épp mostanában teszi ezt meg, de az előzetes eredmények alapján nagyon úgy tűnik, hogy az X bolygó pontosan annyira létezik, mint a fénynél gyorsabb adattovábbítás vagy az arzén alapú élőlények.

Ahhoz, hogy megértsük, miért kétkedik szinte minden, a témában megszólaló nevesebb szakértő, érdemes belemenni kicsit abba, miért is gondolták az ALMA-s adatokra a kutatók, hogy találtak valamit.

alfac1

A svéd és mexikói csillagászokból álló csoport eleve nem is a Naprendszert vizsgálta, hanem az Alfa Centauri csillagrendszert, mikor két mozgó objektum keresztezte a rádiótávcsövek útját. A mért fényesség és sebesség alapján az hamar kiesett, hogy egy idegen, távoli csillag zavart volna be a képbe. A hullámhosszon alapuló számítások alapján bármi is volt a két dolog, a Naptól számítva valahol 16 milliárd és 2 billió kilométeres távolságban keringenek (a Plútó átlagosan 6,5 milliárd kilométerre van a Naptól). Mármint ha tényleg létező dolgokról van szó.

Ez vagy valami, vagy megy valahova

A tanulmányt kiadó kutatók szerint a két jelölt közül a Gna nevű több dolog is lehet:

  • egy 200 kilométer széles aszteroida valahol a Szaturnusz és az Uránusz között, vagy
  • egy Neptunusz méretű, de annál jóval kijjebb keringő bolygóról van szó, vagy
  • egy, a fejlődésben megakadt csillag, egy Jupiter méretű barna törpe, vagy
  • egyujjas kifordított bundakesztyű.

Az adatsorokban megjelenő másik bolygó szintén ezer dolog lehet, de a kutatók szerint

  • vagy ez is egy barna törpe,
  • vagy egy szuperföld, valahol a mi bolygónk és a Neptunusz közötti átmérővel,
  • vagy egy hatalmas jégtömb.

A legnagyobb probléma, hogy a találatokat meglehetősen széles spektrumon elemző méréssel szemben egy csomó sokkal valószínűbb magyarázat áll. Lássuk őket sorban.

Eleve, összesen két észlelés volt a pár hónapos adatsorban, két észlelés pedig inkább nem bizonyít semmit, mintsem jelent valamit. Scott Sheppard, a Naprendszer külső vidékének szakértője szerint „két mérés még akármi is lehet, és nem túl nehéz két véletlenszerű pont közé behúzni egy egyenes vonalat”. Sheppard szerint a legjobban egy harmadik mérés hiányzik, amellyel bizonyítani lehetne, hogy a két pont valóban valamilyen pályán halad egy bizonyos sebességgel.

És Sheppard még nem is említette, hogy mindez akkor jelent bármit is, ha valóban két létező dologról beszélünk. A korábbi kutatások ugyanis elég erősen leszűkítették annak lehetőségét, hogy léteznek eddig még fel nem fedezett bolygók a Naprendszeren belül. A WISE nevű kísérletben például egy űrtávcső segítségével térképezték fel a teljes égboltot, és az adatok között nem jelent meg semmi olyan, ami csak távolról is egy bolygó lehetett volna, legalábbis nem Jupiter vagy Szaturnusz méretű dolog. A kutatók szerint ha a WISE nem szúrt ki ennél kisebb bolygót valahol a közelben, akkor nem az ALMA lesz az, ami pont rábukkan majd egyre.

És mit mond a Plútó-gyilkos?

Mike Brown, a magát csak Plútó-gyilkosként emlegető csillagász a Twitteren írta ki a rövid véleményét a svéd és mexikói kollégák elméletéről. „Ha igaz, hogy az ALMA véletlenül felfedezett egy hatalmas objektumot a külső Naprendszerben, akkor az azt jelenti, hogy kb. 200 ezer Föld méretű bolygó kering arrafelé, ami, hát, nem kering” – fogalmazta meg a statisztikai összefüggések lényegét az Erist felfedező, és ezzel a Plútó visszaminősítését elindító csillagász. Később hozzátette, hogy ha valóban 200 ezer Föld méretű bolygó van arrafelé, akkor az komolyan veszélyezteti a Naprendszert egyben tartó gravitációs összefüggéseket, szóval ha tényleg van plusz egy-két ilyen szuperföld valahol a távolban, akkor hamarosan mind meghalunk, ha még nem haltunk meg korábban.

Brown, aki a cinizmust afféle nemzeti sportként űző csillagászok között is rekorder, arra próbál célozni, hogy az ALMA hiába hatalmas rendszer, az 51 gigantikus tányérantenna is csak arra elég, hogy egy szögpercet lássanak az égből, vagyis a teljes égbolt 1/21600-ad részét. Vagyis annak az esélye, hogy pont ebben a borzasztó szűk látómezőben húzzon át két óriási, sosem látott bolygó, igen-igen csekély.

Hogy a híres, a neten is ismert csillagászoknál maradjunk, Phil Plait, a Bad Astronomy blog szerzőjének véleménye is érdekes. Ő is a WISE eredményeire hivatkozik. Szerinte ha a WISE infravörös kamerái nem láttak ilyesmit, akkor csak valami nagyon kicsi és hideg objektumról lehet szó, valahol jóval a Plútón túl – ez megint csak nem a szuperföld-elméletet erősíti (ugyanakkor nem is zárja ki olyan határozottan, mint Brown). Az általános vélekedés tehát egyelőre az, hogy ha nem valami hiba, adatszemét, vagy egy távoli csillag becsillanása okozza a kérdéses jelet az adatsorban, akkor az Oort-felhőnek nevezett, a Naprendszer külső peremén elhelyezkedő üstököszóna két tagját sikerült felfedezni.

Ki gondolta, hogy felkapja a hírt a média

Külső szemlélőként talán nem is az a legérdekesebb, hogy valóban van-e ott bolygó, ahol a tanulmány állítja, vagy nincs: sokkal viccesebb látni, hogy is működik a tudomány. A tanulmány szerzői maguk sem száz százalékig biztosak abban, amit mértek, a tanulmányt eleve azért töltötték fel az internetre, hogy más kutatók véleményezzék. A tanulmányok az arXiv nevű oldalon jelent meg (itt az egyik és itt a másik), ez közismert forrása a nyomtatásban még meg nem jelent tudományos cikkeknek, és mint Wouter Vlemmings, a cikk egyik társszerzője mondja, pont azért tették fel a netre, hogy a net darabokra szedhesse az eredményeiket. „Általában én is inkább a már elfogadott cikkeket szeretem közreadni, de most azt szerettük volna, hogy a közösség mondja meg, ha elnéztünk valamit. Eleve arra készültünk, hogy ha kiderül, hogy tévedtünk, visszavonjuk a cikket, csak nem számítottunk arra, hogy a témát ennyire felkapja a csillagászaton kívüli világ is.”

mkxumzsmlhkwecndaijn

A szerzők ugyan azt mondják, nem látták előre a médiában keltett hullámokat, más csillagászok viszont a megjelenés után azonnal ettől féltek. Egy azóta már zárt, eredetileg exobolygó-kutatókat tömörítő Facebook-csoportban a Rochesteri Egyetem kutatója, Eric Mamajek azonnal „ezernyi téves blogbejegyzést és cikket” vizionált, és neki lett igaza. A csoport beszélgetéseinek hangulatát leginkább talán az jellemzi, hogy Mamajek megkérte a svéd kutatókat, hogy bármit is szívnak, adjanak belőle neki is.

Egy másik bejegyzésben a Stanford egyik csillagásza hívta fel a többiek figyelmét egy „fantasztikus véletlenre”: mindkét felfedezett objektum közvetlenül egy távoli, de fényes csillag közvetlen közelében volt. Bruce Macintosh tippje szerint valószínűleg ezek fényének valamilyen hibaszerű mellékterméke jelent csak meg, egyszerű délibábként az adatok között.

Vlemming és társai nem estek kétségbe csak azért, mert a csillagászvilág krémje ilyen kérlelhetetlen stílusban szedi darabokra az eredményeiket. Szerintük sokat az eddig felhozott kétség közül kizártak már korábban, még az ellenőrzések során, de továbbra is nyitottak minden véleményre és ötletre. A többi, szintén az ALMA adataiból dolgozó csillagászt is arra kérik, hogy próbáljanak példát találni arra, hogy jöhet létre az általuk látott, igencsak pontszerű jelenséghez hasonló, de bizonyítottan mesterséges forrású jel, hogy azzal is össze tudják hasonlítani a saját adataikat. Vlemming szerint a nyílt vitánál nem sok jobb módszer van arra, hogy a feltevésüket igazoló vagy cáfoló bizonyítékokat keressenek, csak jobb lett volna kevésbé nyilvánosan intézni a dolgot.

Jonathan McDowell, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központjának csillagásza szerint a két cikk tökéletes példája annak, amikor a publikálással meg kellett volna várni a bírálók véleményét is. Pont úgy, ahogy a fénynél gyorsabb részecskék, vagy az arzén alapú élet esetében is.