Erika, Bella
14 °C
26 °C

Tizenegy olajminiszter a terroristasztár bécsi fogságában

2015.12.20. 23:33
Negyven évvel ezelőtt alaposan felbolydult a karácsonyra készülő Bécs. Az olajexportáló országok tagállamainak olajminiszterei a szervezet belvárosi székházában tartottak konferenciát, amikor délhez közeledve terroristák rontottak rájuk és túszul ejtették őket. Az akkorra már hírnevet szerző Carlos, az akció vezetője megbízói parancsát csak részben teljesítette, egy kis észak-afrikai repülőzés után az összes minisztert szabadon engedte. Bécsben három halálos áldozata volt az akciónak. A minden bizonnyal itt már saját zsebre dolgozó Carlos most már nemcsak rettegett volt, hanem az akció után dúsgazdag is.

Nem volt olyan régen, de ma már elképzelhetetlen: a világ leghatalmasabb olajexportáló országainak miniszterei tárgyalnak a bécsi központjukban, amikor az utcáról besétál hat sportosan öltözött alak bombákkal megrakott nagy Adidas táskákkal, majd anélkül, hogy bárki is hozzájuk szólna, felmennek a lépcsőn, és túszul ejtenek több tucat embert, köztük tizenegy olajipari minisztert Venezuelától Irakig, Indonéziától Nigériáig. Pedig negyven évvel ezelőtt, 1975. december 21-én délelőtt 11 óra 40 perckor Bécs kellős közepén pontosan ez történt.

A világ egyik leghírhedtebb terroristája volt az akció vezetője, a venezuelai Iljics Ramírez Sánchez, ismertebb nevén Carlos, a Sakál. Huszonhat éves volt ekkoriban, hithű kommunista apját (három fiát Vlagyimirnek, Iljicsnek és Leninnek nevezte el) követve hamar a kommunista pártban találta magát, részt vett a kubai titkosszolgálat kiképzőtáborában, járt egyetemre Londonban, majd Moszkvában. Hogy hol tartott ekkoriban a terrorista pályafutásában? Csatlakozott a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) nevű szervezethez, és főleg izraeli érdekeltségeket vagy szerinte Izrael érdekeit kiszolgálókat támadott meg: párizsi napilapok szerkesztőségeinél, éttermekénél, londoni izraeli banknál robbantott, a párizsi Orlyn – ez ma már szintén elképzelhetetlen – próbálta meg lelőni az izraeli El-Al utasszállítóját. 

Mégsem volt az a könyörtelen vérprofi, mint akinek egy ilyen embert gondolnánk. 1975 közepén például kifejezetten rosszul állt a szénája palesztin megbízóinál: egy sor embert lecsuktak sorozatos felelőtlenségei miatt (például egy noteszbe jegyezgette a merényleteit és azok körülményeit), egy harcostársa meghalt miatta. Közben úgy élt, mint egy playboy, sokat ivott, elhízott, és olyan pacsuliillatot hagyott maga mögött, bárhová ment, ami, gondolnánk, távol áll egy hivatásos forradalmártól.

A kivégzéstől megmentette a hírneve

1975 nyarán magához rendelte Algériába a PFLP egyik legradikálisabb vezetője Vádi Haddad. Pár hetes algériai tengerparti nyaralás után itt egy kiképzőtáborba került az ekkorra teljesen eltunyult Carlos, akinek terrorista társai gúnyolódásával is szembe kellett néznie. Haddad fejében állítólag megfordult, hogy saját hatáskörben kivégezze a haszontalan Carlost, akinek ugyanakkor az európai lapokban ekkorra már a valóságosnál sokkal súlyosabb volt a híre.

Haddadnak rengeteg energiáját emésztette fel, hogy a PFLP kapcsolatot építsen ki európai és japán terrorszervezetekkel, Carlos londoni és párizsi ámokfutása éppen ezt a kapcsolatot tette kockára. A palesztin Haddad, aki 9 évesen, Izrael állam megalakulásakor el kellett, hogy meneküljön szülőföldjéről, lényegében Carlos megbüntetésére találta ki a rendkívül veszélyes, OPEC elleni bécsi terrorakciót. Ha sikerül az akció, az remek, ha beledöglik, az se baj.

Megölni Szaúd-Arábia és Irán olajminiszterét

És miért pont az OPEC? Úgy gondolták, hogy a főleg arab tagállamok nem támogatják kellőképpen a palesztin ügyet, és a nyugatot lehetetlen helyzetbe hozó olajáremelést sem akarnak. Két OPEC-tagállam volt előkelő helyen a palesztinok feketelistáján: Irán és Szaúd-Arábia. A feladat  a következő volt:

  • likvidálni Irán és Szaúd-Arábia olajminiszterét. Megoszlanak a vélemények, hogy ez kinek az ötlete volt, az biztos, nem Haddadé. A szakirodalom egy része a Líbiát vezető, a PFLP-t támogató Moammer Kadhafit, az újabb kutatások az Irakot vezető Szaddám Huszeint sejtik a háttérben; 
  • az életben maradt minisztereket Bécsből repülővel a saját fővárosaikba szállítani;
  • minden fővárosban ötmillió dollárt felmarkolni az érintett kormánytól a saját miniszter életéért cserébe;
  • a miniszereknek a szabadon engedésük előtt a reptéren egy, a palesztinok ügyét támogató nyilatkozatot kell felolvasni.

Az akcióval Haddad három legyet tudott ütni egy csapásra: szívességet tesz az őt támogató Kadhafinak (és/vagy Huszeinnek), pénzt szerez, és ráirányítja a figyelmet a palesztin kérdésre. Végül csak ez utóbbi valósult meg.

Két német is segített

Carlost az 1975. őszi algériai kiképzőtáborban alaposan lefogyasztották, edzetté tették a nagy feladatra, így már nem önmaga paródiájaként kellett visszatérnie Európába. A palesztinoknak a hírneve kellett, ő volt az akció katonai vezetője, a politikai pedig a libanoni Anis Naccache, de Carlosból olyan erő áradt, hogy lényegében az akció első perceitől nem volt kérdés, ki a vezető. Carloson és Naccache-n kívül még két palesztin és két német terrorista vett részt az akcióban. A Vörös Hadsereg Frakcióhoz tartozó Gabriele Kröcher-Tiedemann és Hans-Joachim Klein a fegyveres akcióktól egészen eddig tartózkodó Forradalmi Sejttől. 

Az épület elfoglalásához szükséges fegyvereket az utolsó pillanatban kapták meg Líbiából egy diplomáciai csomagban, és líbiai volt az az ember is, aki belső információkkal segítette a terroristákat, vagyis aki elmondta, mikor érdemes megtámadni az épületet és milyen ellenállásra számíthatnak.

Leküldték lifttel a halott rendőrt

1975. december 21-én átkozottul hideg volt Bécsben, a várost vastag hótakaró borította. Fegyverekkel, robbanószerekkel, akkumulátorokkal felpakolva villamossal zötyögtek el az OPEC központjához legközelebbi villamosmegállóig. Az előcsarnokban álló újságírók azzal viccelődtek, hogy ez a hat ember lesz az angolai küldöttség, az afrikaiak akkoriban kérték ugyanis felvételüket a szervezetbe. 

A hat terrorista, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, lifttel felment a konferencia helyszínére. A liftben elővették fegyvereiket. Amikor kiszálltak, egy civilruhás rendőr igyekezett észrevétlenül lemenni erősítésért, amikor Gabriele megkérdezte tőle: "Maga rendőr?". A férfi bólintott, a nő tarkón lőtte, és a holttestét leküldte a lifttel a földszintre. A nő második halálos áldozata egy iraki testőr volt, aki hiába menekült, a nő arcon lőtte. A harmadik halálos áldozatot maga Carlos lőtte le, és nem várt módon a líbiai küldöttséghez tartozott. (Ezek szerint nem mindegyikük volt beavatva.) Az történt, hogy Carlos váratlanul szembe találta magát vele, a líbiai a terrorista géppisztolya után nyúlt, aki a zsebéből kihúzott egy pisztolyt és agyonlőtte.

Ellenség, semleges, barát

Odabent az olajminiszterek éppen a földgáz új árának rögzítéséről kezdtek volna tárgyalni. A konferenciaterembe elsőként a libanoni Naccache lépett. A levegőbe eresztett egy sorozatot és a földre parancsolta a minisztereket és kísérőiket. Carlos három csoportra osztotta a teremben tartózkodókat, miközben robbanóanyagot telepítettek a túszok mellé, hogy felrobbantsák őket, ha az osztrákok megrohamoznák az épületet. 

  • Ellenségek: Szaúd-Arábia, Irán, Egyesült Arab Emirátusok, Katar.
  • Semlegesek: Venezuela, Nigéria, Indonézia.
  • Barátok: Líbia, Algéria, Irak, Kuvait. 

Golyó a hasba

A konferenciaterem elfoglalását a terroristák sem úszták meg vérveszteség nélkül: a német Hans-Joachim Klein golyót kapott a hasába. Maga is meglepődött, hogy csak egy lyukat lát a köldöke mellett, vért nem. Hamarosan nagyon rosszul lett. Kiderült, hogy a nigériai olajminiszter végzett orvos. Megvizsgálta, és azt mondta, hogy Klein meghal, ha nem műtik meg a lehető leghamarabb. A túszejtés után másfél órával kivitték a székház elé, ahol már várt rá egy mentőautó. 

Carlos a hatvankét tússzal igyekezett hírnevéhez méltó nagyvonalúsággal bánni. Csoportról csoportra járva nyugtatgatta az embereket, beszélgetett velük, élvezte, hogy ismerik őt korábbi akciói miatt. Honfitársával, a venezuelai olajipari miniszterrel már-már bensőségesen beszélgetésbe elegyedett. Neki azt is elárulta, hogy likvidálnia kell a szaúdi és az iráni minisztert. Azt mondta a túszainak, hogyha az osztrákok teljesítik a követeléseit, akkor nem esik bántódásuk.

Ausztria minden követelést teljesített

Bruno Kreisky osztrák kancellár eközben a hegyekben síelt. Miután nagy nehezen elérték – mobiltelefon még nem volt ekkoriban – azonnal Bécsbe sietett, hogy személyesen irányítsa a tárgyalásokat. Mai szemmel nézve egészen elképesztő, mennyire engedékeny volt. Gyakorlatilag nem volt olyan kérés, amit Bécs ne teljesített volna, ráadásul nagyon rövid idő alatt megszületett az egyezség: a közszolgálati rádióban kétóránként felolvastak egy dagályos, a palesztin ügyet támogató, a nyugat közel-keleti politikáját elítélő közleményt, megígérték, hogy reggel 7-kor busz viszi ki a terroristákat és túszaikat a  schwechati reptérre, ahonnan az osztrák légitársaság Burgenland nevű DC-9-es gépével oda repülhetnek, ahová akarnak. Ellenkező esetben egy túsz meghal.

Nem volt likvidálás, pedig lehetett volna

Hogy Carlos mennyire vette komolyan a szaúdi és az iráni olajipari miniszter meggyilkolását, az kezdettől fogva kérdéseket vetett fel. Adta volna magát, hogy rögtön az akció elején, mintegy a követeléseiknek nyomatékot adva túlesik a likvidálásukon. Aztán volt még egy lehetőség: az ORF-en ugyanis az ígért este 6 órai időpontban nem adták le a közleményüket.

A fenyegetés ellenére mégsem végeztek ki senkit, végül 18:22-kor mondták be először a pamfletet. Lehet, hogy Carlos már ekkor az ő aranytojást tojó tyúkjaként tekintett a szaúdi Jamanira és az iráni Amuzegarra? Mindenesetre mindketten halálos veszedelemben érezték magukat, mert a venezuelai miniszter elárulta nekik, ami Carlostól megtudott: meg kell őket ölnie. 

Tömték magukba az amfetamint

Estére a kedélyek valamelyest megnyugodtak. Carlosék kértek száz szendvicset maguknak és a túszoknak, de mivel ezek főleg disznósonkásak voltak, és a muszlimok nem ehették meg, ezért a Hiltonból idekérették azt a díszvacsorát, amit az OPEC tiszteletére szolgáltak volna fel, ha nem jön közbe a túszejtés. Carlos és négy társa nemcsak a kaját, hanem C-vitamint és amfetamint is tömtek magukba, hogy ne aludjanak el.

Reggel 6:40-kor az épület hátsó bejárata elé parkolt le egy sárga, elfüggönyözött postabusz.

Kleint mentő vitte ki a reptérre

Carlos fesztelenül kisétált, körbejárta a buszt, alá is benézett, miközben állig felfegyverzett rendőrök lesték minden mozdulatát. Negyven perc elteltével 35 túsz  – köztük a 11 olajminiszter –, a többieket elengedték, és az öt terrorista felszállt a buszra. Carlos ragaszkodott ahhoz, hogy az előző nap kis híján agyonlőtt Klein is velük jöjjön, hiába mondták azt az osztrákok, hogy a repülőút könnyen az életébe kerülhet. Carlos úgy volt vele, hogy együtt jöttek, együtt is kell lemenniük. Kleint a repülőútra egy osztrák orvos is elkísérte, aki a küldetést önként vállalta. 

Carlos beletenyerelt az osztrák belpolitikába

A gép 9:14 perckor szállt fel, előtte azonban még volt egy olyan incidens, ami a második világháború után a náci múltjával sokáig viaskodó Ausztriában szimbolikus jelentőségűvé vált, és komoly belpolitikai botrányt okozott: a repülőtéren Otto Rösch belügyminiszter reflexszerűen kezet fogott a géppisztolyával a nyakában a gépbe beszállni készülő Carlosszal.

A kézfogásnak az adott külön pikantériát, hogy Rösch az 1938-as Anschluss után a náci pártnak volt a tagja, sőt 1947-ben azért tartóztatták le, mert nácik megszöktetésében vett részt, két évvel később bizonyítékok hiányában felmentették. A korabeli Ausztriában a szégyen kézfogásának nevezték a történteket. (Érdekes Adalék, hogy Carlos 1994-es letartóztatása után, amikor osztrák rendőrök keresték fel franciaországi cellájában, a szokásjoggal szemben nem nyújtottak neki kezet, nehogy újabb botrány pattanjon ki.)

Autogramot kért Carlostól a miniszter

Carlos a gépen sem hazudtolta meg önmagát: kedélyesen jött-ment a széksorok között, mintha utastársai régi barátja lenne, és egy nyaralás várna rájuk egy egzotikus szigeten. A nigériai miniszter autogramot kért tőle, egy másik közös fotót akart készíttetni vele, de, micsoda pech, a gépen senkinél sem volt fényképezőgép.

A gép Algírba ment, habár eredetileg Tripoliba, Líbia fővárosába kellett volna repülniük. Itt két órát álltak, Kleinért mentő jött, Carlos pedig a VIP-váróteremben tárgyalt Houari Boumediene-vel, az algériai forradalmi tanács elnökével. A semleges minisztereket és tíz munkatársukat elengedte, maradt tizenhét túsz.

Kadhafi fagyosan fogadta a gépet

Velük a líbiai Tripoli felé vették az irányt, ott azonban a reptér egy távoli pontjára irányították a gépet, de a gépből nem szállhattak ki. A líbiai olajminisztert és újabb négy túszt szabadon engedtek. Hogy Kadhafi a küldöttség líbiai tagjának halála miatt rágott be, esetleg amiatt, hogy az iráni és a szaúdi olajminiszter még mindig életben volt, azt nem tudni. Végül hajnali 4-kor – a terroristáknak ez már a második éjszakája volt, amikor le sem hunyták a szemüket – felszálltak. Előbb Tuniszban akartak leszállni, ott azonban lekapcsolták a leszállópálya fényeit, így át kellett startolniuk. Reggelre ismét Algírban voltak.

Algír, végállomás

A VIP-ben ismét Carlos tárgyalt az algériaiakkal. Bagdadba akart menni a túszaival, de nem volt ehhez megfelelő gép a reptéren. Algéria azt ajánlotta, hogy a szaúdi és az iráni olajminiszter életéért cserébe pénzt kap, egyben itt be is fejezik az akciót.

Carlos társai ezt nem akarták elfogadni, úgy érezték, nem hajtják végre maradéktalanul a küldetésüket, ha elfogadják az ajánlatot. Végül Carlos hatalmi szóval döntött, ezzel megalapozta a jövőjét, mivel a két miniszter életéért cserébe 10-10 millió dollárt kapott a perzsa sahtól és a szaúdi királytól. Carlost és terroristatársait három limuzin szállította az I. Albert szállodába. De a neheze csak ezután jött: meg kellett magyarázni  Vádi Haddadnak, hogy miért maradt életben a két olajminiszter, akiknek a meggyilkolása volt az akció egyik legfőbb értelme. 

Nincsenek sztárok

A találkozóra nem sokkal később Jemenben került sor, és kínos, nyolcórás magyarázkodásba fulladt. Carlos azzal védekezett, hogy az arabok körében rossz visszhangja lett volna a likvidálásnak, valamint Líbia elutasítása is váratlanul érte őket, pénzről nem volt szó. Azt nem tudhatta, hogy Haddad korábban levelet kapott  Gabriele Kröcher-Tiedemanntól, és ebben a nő leírta, nem érti, miért nem hajtották végre a két kivégzést, miközben Carlos társai ezt szerették volna.

Haddad néhány hónappal később ezekkel a szavakkal bocsátotta el Carlost a  Népi Front Palesztina Felszabadításáért kötelékéből: "Műveleti csoportomban nincsenek sztárok. Elmehetsz."

Mi lett velük?

Carlos – 66 éves. A hidegháborúban futott még a szekér, élt egy sor országban, köztük az NDK-ban és Magyarországon, de kelet és nyugat közeledésével mind több helyen vált kínossá a jelenléte. Közben persze bőszen robbantgatott, francia expresszeken, vasútállomáson, a Szabad Európa Rádió müncheni székhelyén. Végül már csak Szudánban húzhatta meg magát, ahonnan 1994-ben az amerikai és a francia titkosszolgálat Párizsba szállította. A bíróság kétszer is életfogytiglanra ítélte, Ausztria sokáig kérte a kiadatását, hogy elszámoljon 1975. december 21-ért, de aztán felhagyott vele. Szunnita iszlám hitre tért, bejött neki Oszama bin Laden.

Anis Naccache – 67 éves. 1980-ban személyesen az egy évvel korábban hatalomra került Khomeini ajatollahtól kapott megbízást egy volt miniszter kivégzésére, két ember meghalt, a miniszter sértetlen maradt. A franciák elfogták, 1990-ben szabadult. Jelenleg stratégiai tanácsadó, Bejrút és Teherán között ingázik.

Gabriele Kröcher-Tiedemann  – Az 1975-ös túszejtésben két embert, egy osztrák rendőrt és egy iraki biztonsági őrt meggyilkoló terrorista 1995-ben meghalt. Az OPEC elleni akció után két évvel elrabolt egy osztrák milliárdost, akit kétmillió dolláros váltságdíj ellenében engedett szabadon. Még ugyanabban az évben elfogták Svájcban, a bécsi túszejtésért Németországban állt bíróság elé, ebben az ügyben bizonyítékok hiányában felmentették. Egészségügyi problémái miatt 1991-ben szabadlábra került, négyszer operálták, végül 44 évesen meghalt.

Hans-Joachim Klein  – 68 éves. 1977-ben szakít a terrorizmussal: levelet ír a Der Spiegel szerkesztőségében, amiben két németországi zsidó vezető várható elrablására figyelmeztet. Volt elvtársaitól éppúgy menekül, mint a rendőrségtől, végül 1998-ban egy kis normandiai faluban tartóztatják le a rendőrök. A bécsi túszejtés ügyében is vádat emeltek ellene, így derült ki, hogy Líbia aktívan segítette a terroristákat. Kilenc év börtönre ítélték, de hamarabb, 2003-ban szabadult, visszament Normandiába. Felesége francia, két gyereke van.  

Vádi Haddad - A megbízást adó, Carlost végül elbocsátó csokoládéfüggő palesztin terroristavezérnek a halálát három évvel később egy belga csokoládé okozta, amit a Moszad megmérgezett. Az NDK-ban gyógykezelték, de életét már nem tudták megmenteni.

Ahmed Zaki Jamani – A likvidálást megúszó szaúdi olajminiszter 1986-ig töltötte be posztját, ma is él, 85 éves

Jamsid Amouzegar – A kivégzést szintén megúszó iráni olajminiszter ma 92 éves. 1977-től 1978-ig miniszterelnök volt, a sah egy évvel későbbi bukása után neki is menekülnie kellett, ma az USA-ban él.

Bruno Kreisky  – 1990-ben, 79 éves korában halt meg, 1983-ig volt miniszterelnök. Egy évvel megbízatása megszűnése előtt Bécsben fogadta Kadhafi líbiai államfőt, akinek ez volt az első nyugati útja. Kreisky tudott róla, hogy Líbia vastagon benne volt az 1975-ös túszejtésben, és az sem zavarta, hogy a találkozóval kivívja az USA haragját. 

Otto Rösch  – 1995-ben, 78 évesen halt meg. 1977-ig volt belügyminiszter, majd 1983-ig védelmi miniszter.

A menekülésre használt DC-9-es – Az akkor négy éves gép 1981-ig szolgálta az osztrák légitársaságot. Az amerikai Texas, Continental és Eastern légitársaságok tulajdonába került a későbbiekben, végül a kolumbiai Aero Republica állományában fejezte be karrierjét 2006-ban.  

Források: Follain, John: Carlos, a Sakál. Oey, Alexander: De terrorist Hans-Joachim Klein. Schröm, Oliver: A sakál árnyékában. Petritsch, Wolfgang: Bruno Kreisky. Wikipedia vonatkozó szócikkei.