Emil, Csanád
15 °C
30 °C

A szovjetek nyerték az űrversenyt?

GettyImages-90739057
2016.02.27. 08:11
Az űrversenyt az USA nyerte. Az űrverseny ütötte a legtöbb szöget a Szovjetunió koporsójába. Ez a két állítás, amit 1990 után a legtöbbször hallottunk. Eleinte újdonság volt, hogy ki is mondjuk, amit gondolunk, ma pedig simán csak ez az általános vélemény. A BBC egy friss dokumentumfilmje azonban visszatér a gyökerekhez, és azt mondja: valójában minden csak attól függ, hol húzzuk meg a célvonalat.

Lehet, hogy a Holdra az amerikaiak jutottak el, de az űrkutatás ma sehol nem lenne a szovjet űrprogram és a kozmonauták áldozatai, tapasztalata és úttörő tevékenysége nélkül – nagyjából így lehet összefoglalni azt a BBC-s dokumentumfilmet, amit két évvel eredeti vetítése után a hetekben mutatott be a KCET amerikai televíziós csatorna. A majdnem másfél órás műsorban amellett, hogy sorra végigveszik, hogy hagyta állva az USA-t a kezdetekben a szovjet űrkutatás, illetve hogy végül hogy roskadt össze az ígéretes jövő néhány rossz személyi döntés miatt, azt is megmutatják, hogy azok, akik simán csak kijelentik, hogy az űrversenyt az USA nyerte, elfelejtik, hogy valójában nem egy célfotóval eldönthető futóviadalról van szó.

Atombomba helyett műhold

Az űrverseny a második világháború utáni fegyverkezési verseny egyenes következménye. Az USA atom- és hidrogénbombája hatalmas erőkülönbséget teremtett a két nyertes szuperhatalom között, egészen addig, míg a szovjetek maguk is ki nem fejlesztették a saját megoldásukat. A saját megoldással csak egy baj volt: a szovjet hagyományoknak megfelelően jóval nagyobb és nehezebb volt, mint az amerikai bombák. Igazából olyan nagy, hogy nem volt értelme azon gondolkozni, milyen repülőt szerelnek át a hordozására alkalmasnak, inkább (az amerikaiakhoz hasonlóan) nekiálltak olyan interkontinentális ballisztikus rakétákat tervezni, melyek elég erősek ahhoz, hogy a levegőbe emeljenek, majd a világ túloldaláig cipeljenek egy ilyen töltetet.

Az oroszok legendás főmérnökük, Szergej Koroljov vezetésével kifejlesztettek egy erős és megbízható rakétát, a Szemjorka vagyis Hetes becenevű R–7-est. Bár a rakéta elsősorban katonai célokra készült, valójában nem felelt meg az elvárásoknak: alkalmatlan volt gyors csapásmérésre, hiszen mintegy 20 órás előkészület kellett a starthoz, ami nem túl jó szintidő egy megelőző csapáshoz.

Az R–7-es azonban kiváló alap volt ahhoz, hogy óriási lökést adjon a szovjet űrprogramnak. A továbbfejlesztett változatok sorában az első volt a Szputnyik hordozórakéta, ami a világ első három műholdját emelte Föld körüli pályára. A Szputnyik–1 1957. október 4-i sikere óriási fegyvertény volt, ekkoriban az USA rakétaprogramja annak ellenére sem tartott sehol, hogy a híres német főmérnököt, a Londonra lőtt V–1 és V–2 német rakéták kifejlesztéséért is felelős Wernher von Braunt bízták meg a feladat összefogásával. Braun egyik legőszintébb mondata alapján azonban az USA az ötvenes évek közepén még azzal küzdött, hogy a rakéta becsapódási helye veszélyesebb terület legyen, mint ahonnan útnak indítják: a Redstone nevű rakéta ugyanis harmadik indításakor egyetlen másodperccel az elemelkedés után felrobbant.

Az oroszok viszont nagy sorozatba kezdtek az R–7-es családdal: az USA-ra a frászt hozó Szputnyik után (amelyről senki sem hitte el, hogy nem titkos kódot közvetít, hanem tényleg csak simán pittyeg) jött

  • a Szputnyik–2 Lajka kutyával (szegényről alig pár éve ismerték el az oroszok hogy a korábbi állításokkal szemben valószínűleg kíméletlen kínhalált halt az űrben),
  • az egészen a Holdig repülő Luna–1,
  • a Holdba be is csapódó Luna–2,
  • a Hold addig sosem látott túloldalát lefényképező Luna–3
  • és a fellőtt állatokat és növényeket élve visszahozó Szputnyik–5.

Közben persze az USA-nak is voltak fontos részsikerei, az övék volt az első időjárási műhold, az első Föld körüli pályáról lőtt Föld-fotó, sőt az első (működő) kémműhold is. Viszont ezek mind eltörpültek a bámulatosan kommunikált szovjet sikerek mellett, és akkor még nem is volt sehol egy bizonyos Gagarin.

Felment és visszajött

1961. április 12-én aztán az emberiség új korszakba lépett: a szovjet Vosztok–1 fedélzetén ülve Gagarin kilépett a világűrbe, ezzel újabb elsőséget elhódítva az amerikaiak elől. Az USA-ban sokan nem is értették, hogy lehet az, hogy az az ország, amelyről ők főleg annyit tudtak, hogy krumplitermesztő parasztok lakják, szinte mindenben megelőzi őket, ha az űrkutatásról van szó.

A szovjet elsőzéseknek ugyanis még nem volt vége: alig öt héttel Gagarin útja után a Venyera–1 elrepült a Vénusz mellett, 1963 júniusában a Vosztok–6 felvitte és visszahozta az első női űrhajóst, Tyereskovát, 1965-ben a Voszhod–2-ből kimászó Leonov teljesítette az első űrsétát.

A sikerek ellenére azonban a szovjetek lendülete fogyatkozni kezdett. Így utólag ennek két fontos oka volt (mármint a Szovjetunió működési zavaraiból következőkön túl).

1. Az R–7-es hordozórakéta-család valójában egytrükkös valami volt: baromi gyorsan és megbízhatóan lehetett vele dolgokat alacsony magasságú orbitális pályára állítani, viszont a Hold eléréséhez, pláne a visszaúttal együtt már kevés volt.

2. A szovjet űrprogram lelke, Koroljov 1963-as halála után azt a Misint nevezték ki főkonstruktőrnek, aki ugyan kiváló mérnök és szakember volt, de egyáltalán nem volt képes megbirkózni azzal a feladattal, amit egy szuperhatalom űrprogramjának vezetése jelentett. Misin elődjével szemben nagyon ritkán tudott igazán jó döntéseket hozni, és sokak szerint igazából ez az, ami miatt végül a szovjetek elvesztették a Hold meghódításáért folyó küzdelmet.

A Holdra ugyanis az USA küldött először embert, sokak szerint ez, illetve a Szovjetunió két évtizeddel későbbi összeomlása az a két tény, ami miatt kijelenthető, hogy a szovjetek elveszítették az űrversenyt. A BBC viszont ennél picit összetettebb szempontok alapján közelíti meg a kérdést.

Na jó, de mit adtak nekünk a szovjetek?

Az űrverseny ugyanis tulajdonképpen még most is tart, és ha megnézzük, milyen jellegű küldetések folynak napjainkban is, érdekes összefüggéseket láthatunk. A szovjetek voltak ugyanis az elsők, akik meghódították a Vénuszt és a Marsot (a Venyera–7 jeleket küldött haza az előbbi felszínéről, a Marsz–3 pedig az utóbbira szállt le sikerrel), de az űrkutatás jelenének mondható űrállomás első elődjét, a Szaljut–1-et is szovjetek juttatták az űrbe.

A napokban volt 30 éve, hogy a szovjetek nekiláttak a Mir űrállomás építésének, ami hatalmas mennyiségű tapasztalatot adott, olyan sokat, hogy a Nemzetközi Űrállomás üzemeltetése tulajdonképpen főleg azért lehetséges, mert volt honnan kitapasztalni a nehézségeket. Az amerikai Scott Kelly épp a napokban tér vissza az egyévesnek mondott, de valójában annál rövidebb küldetéséről – az orosz Valerij Poljakov húsz évvel korábban teljesítette az azóta is rekordnak számító 437 napos és 18 órás küldetést a Mir fedélzetén.

Szintén nehéz eredményt hirdetni az űrversenyben akkor, ha tudjuk, hogy az űrsikló-éra lezárása, vagyis 2011 óta egyetlen nemzet van, aki megbízhatóan képes embert juttatni a világűrben keringő űrállomáshoz: az oroszok. Jó, a kínaiak is képesek a dologra, de mivel ők tulajdonképpen orosz gépekkel repülnek, szóval ez megint csak nem segít. A lényeg, hogy bár a közvélekedés szerint az USA valamikor 1963 és 1990 között megnyerte az űrversenyt, az űrhajósok ma, és még jó ideig a vesztes szovjet-orosz technikán ülve jutnak fel a világűrbe, és ugyanúgy szovjet-orosz technikával jutnak vissza.

A BBC-s összegzést súlyozza persze, hogy mindezt jórészt amerikai pénzből teszik, és óriási botrányokat kavar az, hogy a pénzhiánnyal, agyelszívással és a szép lassan kiöregedő technikával dolgozó orosz űrügynökség egyre gyakrabban veszít el milliárdos műholdakat jóval azelőtt, hogy azokat a vállaltaknak megfelelően pályára állították volna. Az oroszok tapasztalatának értéke szép lassan elkopik, ahogy az űrverseny régi-új versenyszámaiban eldördül a startpisztoly: az új generációs űrhajók, hordozórakéták és a civil űrvállalatok térnyerése miatt az új Hold- és Mars-missziókból egyre kisebb szelet jut majd az oroszoknak, a következő két évtizedben szerzett tapasztalatok pedig szép lassan felülírják a kozmonauták tudását.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az űrversenyt az amerikaiak nyerték csak azért, sőt, pont ez a szemléletváltás kell majd ahhoz, hogy belássuk, a jövőben a nemzetközi erőfeszítések hozhatják majd el a sikereket, és kár lenne, ha megint emberek halnának meg azért, mert két, egymással versengő szuperhatalom nem osztja meg a létfontosságú tapasztalatokat például a tiszta oxigénnel töltött űrkabinok veszélyességéről.

Június a Balatonon

Díjnyertes családbarát hotel, 06.17.-ig 25 900 Ft/ fő/2 éjtől

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!