Rózsa
18 °C
26 °C

A valaha élt legnagyobb ragadozót találták meg

2016.03.02. 15:45

Egy eddig ismeretlen csont százéves rejtélyt oldhat meg: kiderülhet mekkora volt az óriási húsevő dinoszaurusz, az abeliszaurusz. A csont eddig elfelejtve feküdt egy palermói múzeumban.

fossilfindre.png

Egészen addig, míg Alessandro Chiarenza, a Imperial College London PhD-hallgatója meg nem találta. Megkapták az engedélyt a csombcsont megvizsgálására. Kiderült, hogy a csont az abeliszaurusztól származik.

Az abeliszaurusz (Abelisauridae) a kréta időszakban terjedtek el az egykori szuperkontinens, Gondwana területén. Két lábon járó húsevő dinoszauruszok voltak, zömök hátsó lábaik voltak, koponyáik megrövidültek, szemeik felett csontos kinövések voltak. A kutatók azt feltételezik, hogy tollakkal voltak fedve.

A most megvizsgált csontdarabból arra következtetnek, hogy kilenc méter hosszúra is megnőhetett a dinoszaurusz, súlya pedig egy és két tonna közötti lehetett. Ez azt jelenti, hogy ez lehetett az egyik legnagyobb ragadozó, amely valaha élt.

Eddig kisebb példányokat találtak paleontológusok, ezért is gondolták azt, hogy a faj példányai kisebbre nőhettek. A mostani felfedezés azonban azt bizonyítja, hogy ezek a húsevők hatalmasra nőttek. Lehet, hogy furcsán néztek ki tollas hátukkal és csökevényes első lábaikkal, de kétségtelenül hatalmas, vérszomjas ragadozókról van szó, magyarázta Alessandro Chiarenza.

A csont Marokkóból származik, egy jól ismert lelőhelyen találták. Az első fosszíliát 1912-ben találták, de több ragadozó csontjai is előkerültek erről a területről, sok fejtörést okozva a paleontológusoknak. Azt nem értik, hogyan élhet egyszerre több nagy ragadozó is egy helyen anélkül, hogy a kihalás szélére sodornák egymást.

A mostani tanulmány szerint nem pont egy időben éltek. A területen azonban igencsak heves földtani mozgások lehettek, összekeverve a különböző korok fosszíliáit. Emiatt gondolhatták korábban azt, hogy az abeliszaurusz ugyanakkor élt más ragadozókkal.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!