Tünde
15 °C
26 °C

Az ételek feldolgozása segített emberré válni

2016.03.10. 12:52

Mennyi időt tölt az ételek megrágásával? Valószínűleg nagyon keveset, ami egészen szokatlan az élővilágban. Az ember legközelebbi rokona, a csimpánz is fél napját rágással tölti, jókora erőfeszítéseket téve az étel elfogyasztására.

Mikor lett ilyen könnyű táplálkozni? A Harvard egyik legújabb kutatása szerint 2-3 millió évvel ezelőtt őseink elkezdtek kevesebb időt tölteni az étkezéssel egyszerűen azért, mert kőeszközöket használtak az ételek előkészítésére. A kutatók szerint ez évente 2,5 millió rágást takarított meg elődeinknek.

A Nature-ban megjelent cikk azt is állítja, hogy ez a szabadidő tette lehetővé, hogy más dolgokkal foglalkozzanak, amely elősegítette őket az emberré válásban. Az emberiség történelmének egyik legnagyobb rejtélye, hogyan alakult ki a Homo erectus kisebb foga, kisebb arca, ugyanakkor több energiát tudott kinyerni az ételekből a nagyobb agyuknak és testüknek. Mindezt akkor, amikor a főzést távolról sem ismerték.

A vizsgálatok szerint ha az ételeket, főleg a húst feldolgozzák az elfogyasztásuk előtt, akkor jóval kevesebb energiát kell arra fordítani, hogy megegyék azt. A feldolgozás itt a lehető legegyszerűbbet jelenti, egyszerűen feldarabolták a húst, a zöldségeket. Az emberek kisebb, könnyebben emészthető darabokat nyeltek le.

Mivel nem volt szükség az óriási erőt kifejteni tudó állkapocsra, annak mérete csökkenni kezdett, a fogak és a rágóizmok is kisebbek lettek.

A kísérlet nem a leggusztusosabb módon zajlott, a Katie Zink és Daniel Lieberman arra kérték az önkénteseket, hogy rágjanak. Mindenfélét kellett rágniuk a nyers hústól a különböző zöldségekig. Fogaikhoz mérőműszereket is tettek, amelyekkel mérték a kifejtett erőt. A megrágott ételt aztán ki kellett köpni és a kutatók megvizsgálták annak összetételét. Mindezt lefényképezték, megmérték a megrágott ételek súlyát, minden egyes részletet dokumentáltak.

Hogy miért pont a rágást vizsgálták? Mert ez az emlősök egyik ismertetőjele. A többi állat, például a hüllők egyben lenyelik áldozatukat, nem rágják meg. Az a tény, hogy az emlősök képesek voltak kisebb darabokra rágni az ételt, óriási evolúciós előnyt adott nekik, mert könnyebben meg tudták emészteni a táplálékot, olyan anyagokat is ki tudnak nyerni belőle, amelyet a többi állat nem. A legtöbb emlős azonban az egész napját rágással tölti, gondoljunk csak a tehenekre vagy a juhokra. Még az emberszabású majmok is egész nap rágnak valamilyen gyümölcsöt.

A kutatók szerint tehát az ételek feldolgozása óriási evolúciós eredmény, fontos volt ahhoz, hogy az ember tovább tudjon fejlődni.