Kristóf, Jakab
20 °C
31 °C

A párok több mint ötöde online ismerkedik meg

2016.03.10. 07:03

Látványosan ábrázolja a párok első találkozásának változását a lenti grafikon. Az ábrát Michael Rosenfeld szociológus kutatásai alapján állították össze, aki az elmúlt hatvan év jellemző randihelyszíneit elemezte az Egyesült Államokban.

Nem meglepő, hogy a legújabb találkozási forma az online, ami a nyolcvanas évek végéig egyáltalán nem is létezett, de mostanra az egyik legnépszerűbb lett. A jövendő párok több mint egyötöde először online ismerkedik meg egymással.

Most épp ez a harmadik leggyakoribb találkozási forma. Rögtön közvetlenül a bár vagy étterem után következik. Hosszú idő óta az első helyen szerepel a "közös barátok révén jöttünk össze", de jelentősen csökkent az előnye az elmúlt másfél évtizedben.

Rosenfeld adataiból gyönyörűen kirajzolódik, hogyan változott meg az emberek élete. Érdekes azt is megfigyelni, hogy mennyire nem jelentős találkahely már a templom – a negyvenes években ez még viszonylag gyakorinak volt mondható, de ma már alig találkoznak párok a hitükkel kapcsolatos tevékenység miatt. Ugyanez igaz a munkatársakra is: úgy tűnik, az amerikaiaknak elegük lett abból, hogy kollégáikkal kavarjanak, legalábbis sokkal kevesebb pár születik a munkahelyi kapcsolatokból.

A bárok szerepének növekedésénél fontos szerepet játszik az a tény, hogy jóval többen laknak városban. Míg a negyvenes években az amerikaiak 57 százaléka volt városlakó, 2010-ben már 81 százalék.

Végül, a családi befolyást nem is kell magyarázni. Az egykor legnagyobb befolyással bíró családnak ma elég kevés szerepe van abban, hogy ki kivel jön össze. A fiataloknak nincs arra szükségük, hogy valamely családtag Cupidót játsszon.