Meghalt a rákkutatás egyik úttörője

2016.07.12. 15:23

Elhunyt 93 esztendős korában Alfred G. Knudson Jr., a daganatos betegségek kialakulásával kapcsolatos két ütés elmélet megalkotója. A tudós hosszú betegség után vasárnap halt meg philadelphiai otthonában, közölte a Fox Chase Rákutató Központ, ahol évtizedekig dolgozott.

A Los Angelesben született Knudson a haditengerészetnél, majd a hadseregben szolgált, írja az MTI. A háború után a New York-i Columbia Egyetemen kapott orvosi diplomát, doktorátusát a kaliforniai Műszaki Egyetemen szerezte.

A rákos megbetegedés kialakulásával kapcsolatos klasszikus két ütés elméletét 1971-ben publikálta a kisgyerekeknél előforduló retinoblasztóma, a szem ritka daganatának kutatásában elért eredményei alapján. Teóriája szerint a rák kialakulásához örökletes és nem örökletes génmutáció vezet. A daganat kifejlődéséhez a sejtben bekövetkező két - a gén mindkét allélját inaktiváló - ütés szükséges.

Knudson azt is megjósolta, hogy a sejtben vannak olyan gének, amelyek meg tudják akadályozni a rendellenes sejtnövekedést. Ezeket a géneket nevezzük ma tumorszupresszor géneknek.

A Klinikai Onkológusok Amerikai Társasága Knudsont a rákgenetika úttörőjének nevezte, és munkássága méltatásában kiemelte, hogy új korszakot nyitott a tumorellenes gének kutatásában. A tudós számos rangos tudományos elismerést és kitüntetést kapott, köztük 2004-ben a Kiotó-díjat, a Nobel-díj japán megfelelőjét, 1998-ban az Albert Lasker klinikai kutatóorvosi díjat, valamint a Amerikai Rákkutató Szövetség életműdíját.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport