Vendel
5 °C
20 °C

Több millió négyzetkilométeres az óceáni szemétsziget

2016.10.06. 09:30

Az óceáni áramlatok Hawaii és Kalifornia között gyűjtötték össze a vízen lebegő hulladékok igen nagy részét, így jött létre Nagy Csendes-óceáni Szemétfolt. Ezt most először felderítő repülőgéppel is megvizsgálták, és kiderült, hogy a véltnél jóval vastagabb és nagyobb kiterjedésű - írja az MTI.

„Fél másodpercenként újabb és újabb hulladék került a szemünk elé. Csak pillanatfelvételeket tudtunk készíteni, ugyanis lehetetlen lett volna mindent lefotózni. Furcsa érzés ennyi szemetet látni ott, ahol az ősi, érintetlen óceánnak kellene lennie” - mondta Boyan Slat, az Ocean Cleanup alapítvány 22 éves elnöke, aki még kamaszkorában rukkolt elő annak a passzív szemétgyűjtő rendszernek az ötletével, amelyet idén nyáron kezdtek tesztelni az Északi-tengeren.

A szeméttenger központi része nagyjából egymillió négyzetkilométeren terül el, és további csaknem 3,5 millió négyzetkilométeres területet érint a felhalmozódott hulladék problémája. Az szennyezett terület kiterjedése az óceáni áramlatok hatására folyamatosan változik.

A szeméttenger olyan gyors ütemben növekszik, hogy hamarosan a világűrből is látható lesz.

Az alapítvány tavaly 30 kutatóhajót küldött a térségbe, hogy felmérje a mikro-műanyagok jelentette probléma nagyságát. A mostani repülőgépes felmérések eredményei azonban azt mutatják, hogy a szakemberek korábban igencsak alábecsülték a nagyobb, több mint fél méteres hulladékok mennyiségét és jelentőségét.

Slat szerint a megfelelő intézkedések hiányában ezek a nagy méretű hulladékok néhány évtizeden belül olyan műanyag-mikroszemcsékre bomlanak le, amelyek aztán bekerülhet a táplálékláncba.

Alapanyagot gyűjtenek

Az Ocean Cleanup azt szeretné, hogy 2020-ban a Csendes-óceán északi részén felgyülemlett hatalmas szeméttenger eltakarítására használja fel az általa kidolgozott technológiát. Ennek a passzív szemétgyűjtőnek a felső vonala a vízen lebeg, mintha sorompó lenne, míg a víz alá nyúló része szűrő, amely felfogja a műanyaghulladékot. A szűrő V alakban nyúlik a tengerfenék felé, ahol a csücskét rögzítik, a tengeri élőlények így át tudnak úszni alatta.

Az elképzelés szerint az áramlatok lassanként a csücsökbe sodorják a szemetet. A szerkezet közepén lévő gyűjtőtorony ezután kiszűri az összegyűlt hulladékot és valamelyest fel is dolgozza, mielőtt hajóval kiviszik azt a szárazföldre. Az alapítvány a szemét újrahasznosításával és a félig kész termékek közvetlen eladásával akarja a rendszert teljesen önfenntartóvá tenni. A szerkezet prototípusát jövőre kezdik tesztelni a térségben.

Évente nagyjából nyolcmillió tonna műanyaghulladék kerül az óceánokba, rengeteg tengeri madár, emlős, tengeri teknős és egyéb teremtmény halálát okozva. Szükséges intézkedések hiányában 2050-re több műanyaghulladék lesz az óceánokban, mint hal.