Nándor
7 °C
23 °C

Talpig marihuánába temetett, két és félezer éves holttestet találtak

2016.10.06. 23:26
A világ egyik legrégebbi szmókerét tizenhárom tő kannabisszal együtt temették el Kínában.

Az északnyugat-kínai Turpan közelében dolgozó archeológusok különös leletre bukkantak: a Kínai Akadémia Tudományegyetemének kutatói kiásták egy 2500-2800 évvel ezelőtt meghalt férfi csontvázát, amelyet tetőtől talpig kannabisznövények takartak be – írja az Economic Botanyban megjelent tanulmány alapján a Phys.org.

A tudomány eddig is ismerte a marihuána több felhasználási módját – a kenderből kötelet vagy ruhákat is fontak, a növény olajos magjait tápértéke miatt fogyasztották, és persze örömmel használták eufóriakeltő hatását is égetés vagy megevés útján –, de ez az első olyan felfedezett eset, amelyben a növényt temetési szertartás részeként használták.

01 pot burial.adapt .1190.1
Fotó: Hongen Jiang

A csontváz egy 35 éves kora körül meghalt, europid férfié volt. Akik eltemették, a feje alá fűzfapárnát helyeztek, és tizenhárom tő kannabiszból álló takaróval takarták le a testét. A férfi a Jiayi temetőként ismert terület 240 sírjának egyikében nyugodott; más sírokban is találtak némi marihuánát, de többnyire csak magokat vagy néhány levelet. A kutatók úgy vélik, hogy a kannabiszt a környéken termesztették, és – a növényben kimutatott magas THC-tartalomból ítélve – elsősorban drogként használhatták.

A temető egy 2000-3000 évvel ezelőtti, Subeixi néven ismert királyság területén fekszik. A környék, mivel a sivatag egyik oázisa volt, fontos pihenőhely volt a Selyemúton közlekedők számára.

Ne maradjon le semmiről!