Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

Amikor a bécsi halálvonat elcsapta a grazi személyt

1
2016.12.01. 00:26
1916. december elsején nem sokkal éjfél után következett be a magyar történelem legsúlyosabb vasúti szerencsétlensége. Ferenc József császár bécsi temetéséről tértek haza a magyar urak, az osztrák és a magyar főváros közti vasúti pálya forgalma többszöröse volt a megszokottnak, a késések órákban voltak mérhetők. A 72 ember halálával járó tragédiához a bécsi gyorsot kettéosztó, azokat egymás után közlekedtető menetirányító, a herceghalmi állomásfelvigyázó, a bécsi gyors mozdonyvezetője és személyzete is hozzájárult.

Átvágunk a herceghalmi vasútállomás sínpárjain, és egy sár uralta pusztaságban találjuk magunkat. Tőlünk vagy harminc méterre markolós piszkálja a sarat a gépe gumijának recéiből. Czinege Jánosné, az önkormányzat Humán és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke, nyugdíjas pedagógus odakiált neki: "Tudja-e, hogy mi volt itt száz éve?" Az ember hitetlenkedve visszakérdez, pedig elsőre is jól hallotta. Czinege Jánosné diadalmasan mondja, hogy csak én halljam: "Herceghalmi! És fogalma sem lesz róla. Tíz emberből jó, ha egy tudja."

A férfinek valóban fogalma sincs arról, hogy itt, a herceghalmi vasútállomásnál (illetve kicsit odébb, a már elbontott régi állomásnál) történt Magyarország legsúlyosabb vasúti szerencsétlensége. Hetvenkét ember meghalt, több mint 180 megsérült, egyharmaduk maradandóan. Az áldozatok emlékét gesztenyefaliget őrzi, ami azon a magánterületen van, ahol a markolós is dolgozik. "Jó pap holtig tanul" – mondja, amikor megtudja végre, mi volt száz éve. "December elsején emlékezünk a balesetre, előadás is lesz, jöjjön el" – kiáltja oda  Czinege Jánosné a markolósnak, majd elköszön a meglepett embertől.

Valamennyi áldozat

Ami azt illeti, a gesztenyesoron kívül tényleg alig van már, ami a szerencsétlenségre emlékeztetne. A vasútállomáson találtunk még egy táblát, amit 1991-ben lepleztek le, és a szerencsétlenség leghíresebb áldozatáról, Thallóczy Lajos történészről, a megszállt Szerbia polgári kormányzójáról emlékezett meg. Már-már bántó, hogy a többi áldozatról, szabadságos katonákról, szerb hadifoglyokról, egyszerű parasztokról csak ennyi van odavetve a nagy vésett politikus neve alatt: "valamennyi áldozat emlékére".

Hol volt még 1916-ban a mai, folyamatosan gyarapodó, fiatalodó, tipikusan agglomerációs Herceghalom? A 19. században Sándor Móric gróf uradalma volt itt, akit csak ördöglovasként ismertek. A legenda szerint angliai tanulmányútján betört egy kezelhetetlennek tartott lovat, mi több, versenyt is nyert vele, innen a név. Lassú leépülése is a lovakhoz köthető, és erre is passzol az ördöglovas elnevezés. Egy balesetben megütötte a fejét, megőrült, és olyanok csinált, hogy például szándékosan hajtott kőfalnak. A döblingi elmegyógyintézetben halt meg 18 évvel Széchenyi István gróf után. 

Uradalom volt, semmi több

A Sándor ág ezzel kihalt, az uradalom a Metternich ágé lett, ugyanis az ördöglovas apósa maga Metternich államkancellár volt. Minden idők legsúlyosabb magyar vasúti balesete idején Herceghalom egy példásan gazdálkodó uradalom központja volt, semmi több. Egy pár éve átadott kápolna és egy egytantermes iskola ékesítette az uradalmat, üzlet, trafik, posta nem volt, vásárolni a közeli Zsámbékra vagy Biára jártak.

Herceghalom központjába a Gesztenyési úton hajtunk be, a régi uradalomra már alig emlékeztet valami. Óvoda, négycsillagos hotel, fogadó, ABC, postahivatal, bank mellett halad el az utunk, mire megérkezünk az iskola és könyvtár épületéhez. Ennek hátsó fertályában elképzelhetjük, milyen volt a herceghalmi uradalom a vasúti szerencsétlenség idején. Itt van a Sándor udvar a ma már összkomfortos földszintes házaival; négy családnak volt egy konyhája, középen a közös kemencével, a konyhából nyílt a négy család szobája. Ma már nem lehet elképzelni vagy inkább jobb nem elképzelni, hogy volt olyan család is, ahol 12 gyermek volt egy szobában.

Született herceghalmi? Olyan nincs

"Vannak olyan könyvek, amelyek álmodni hívnak, és vannak olyanok, amelyek megmutatják a valóságot." Ezt a Paulo Coelho idézetet választotta mottójául a könyvtár, és itt gyűlünk össze, hogy megismerkedjünk a száz évvel ezelőtti katasztrófával. Jellemző, hogy senki sem herceghalmi azok közül, akikkel találkozunk. Czinege Jánosné például Csongrád megyei. A könyvtárat vezető Némethné Király Márta azon kevesek közé tartozik, akik fordítottan ingáznak, vagyis budai munkahelyéről jár nap mint nap Herceghalomba. És itt van még Lányi István nyugdíjas katonatiszt, aki az ország nyugati végében született, és történelem iránti érdeklődét, mint mondja, a jó történelemtanárának köszönheti. És megkapjuk Panyik-Tóth János vasúttörténész tanulmányát a száz évvel ezelőtti szerencsétlenségről – ő az, aki december elsején előadást tart a helyieknek, és akinek a tanulmányából felkészülnek a gyerekek, vetélkedőt is rendeznek aznap ugyanis a témában. És rendelkezésünkre állnak még a korabeli Budapesti Hírlap és Népszava tudósításai, Ambrus Zoltán írása a Nyugatban, Nagy Tamás tanulmánya, valamint Horváth Ferenc 1995-ben kiadott könyve, a Hazai és külföldi vasúti balesetek

Két gyorsvonat blokktávolságra

1916. november 30-án temették el Ferenc József császárt Bécsben. A nagy háború kellős közepén jártunk, a császári és királyi hadsereg német támogatással éppen azokban a napokban kelt át a Kárpátokon, hogy meg se álljon Bukarestig. Bécsbe, a birodalmi fővárosba utazott a magyar elit színe-java, haza azonban csak nagy üggyel-bajjal tudtak jutni. A Bécs és Budapest közötti fővonal túlzsúfolt volt, ráadásul akkoriban még csak Budapest és Győr között haladhatott két vágányon a forgalom. 

Két különvonat szállította Budapestre a gyászolókat, köztük több minisztert, de sokan lemaradtak ezekről a szerelvényekről, így nekik maradt a menetrend szerinti, Bécsből 19:20-kor induló gyorsvonat, amit kettéosztottak. A halálvonat indult elsőnek, öt perccel utána, úgy mondják, blokktávolságra, indult a második gyorsvonat.  A halálvonaton utazott a különvonatokról lemaradt Ludovica Akadémia díszszázada, a Ferenc József Intézet növendékei. A vonathoz kellett kapcsolni Hazai Samu honvédelmi miniszter és a már említett Thallóczy Lajos szalonkocsiját is. A vonatot kettéosztották, a szerencsétlenül járt gyors 19:20 helyett este 8-kor indult.

A honvédelmi miniszter úgy döntött: Komáromnál lekapcsoltatja a szalonkocsiját, hogy ne kelljen a vonaton zötykölődve éjszakáznia. Mivel szalonkocsija közvetlenül a mozdony mögé volt beállítva, így nem volt egyszerű onnan kivenni a kocsit. Komáromnál a két gyorsvonat helyet cserélt, a halálvonatból lett a második szerelvény. Így érte el a vonatpár Herceghalmot jó másfél órás késéssel, jóval éjfél után.

Nekiindult a grazi személy is

Az erős forgalom miatt a Keleti pályaudvarról menetrend szerint 21:15-ös grazi személyvonat csak kétórás késéssel indulhatott el. A zömmel III. osztályú kocsikkal közlekedő vonat szabadságra utazó vagy onnan hazatérő katonákkal, táborba szállítandó hadifoglyokkal, parasztokkal volt tele. Herceghalomra 22:45 helyett éjjel fél 1 előtt kicsivel érkezett. 

Herceghalom állomása a mai állomásépülettől keletre feküdt és háromvágányú volt. Az első vágányon mozdony nélküli tehervonat vesztegelt, így Müller Vendel állomásfelvigyázónak (mai fogalmak szerint állomásfőnök) két vágányon kellett megoldania az öt perc különbséggel Pest felé haladó két gyorsvonat, valamint az ellenkező irányba tartó grazi személyvonat átengedését. A második vágányon fogadta a személyvonatot, a harmadik vágányon közben gond nélkül átrobogott az első gyorsvonat. Úgy gondolta, hogy a 18 kocsis személyvonatnak elég ideje lesz elhagyni az állomást, mire odaér a második gyorsvonat. Tévedett.

Nulla óra huszonnégy perc

A nagy nehezen nekilóduló grazi személyvonat mozdonya, poggyászkocsija és első személykocsija már áthaladt az állomás váltóin, amikor a már erősen fékező, de még mindig 76 kilométer per órás sebességgel haladó második bécsi gyors belerohant a szerelvénybe, és valósággal átszelte azt. A pusztítás leírhatatlan volt, a személyvonat favázas kocsijai apró darabokra törtek, itt a második és a harmadik kocsiban lelték legtöbben a halálukat.

A halottasházból ezt írta a Népszava riportere:

A halottasház előtt két sorban feküsznek az áldozatok. Gyalogos, huszár, asszony, öreges népfölkelő, szőke hajú leány, csendőr. Megrendítő látvány, ami itt a szemlélő elé tárul. A halott egymagában nem borzalomkeltő. De ezek a halottak! A huszárnadrág foszlánya még rajta van az egyik holttest lábán. Ezt a szegény huszárt három részre tépte a gép. Külön az alsóteste, külön a törzse és külön a feje. Mellette gyalogos fekszik, de ami kívül volt, az befelé van és ami belül volt, most kifelé van. Valamennyi holttest iszonyúan eltorzult állapotban. Némelyik dirib-darabra törve. Némelyik feje fölülről, másiké alulról összelapítva, szétmorzsolva. Némelyiknek az arca a fölismerhetetlenségig széjjellapítva. Az első, aki mindjárt a halottasház bejáratánál fekszik, fiatal gyalogos katona, derekán a kenyérzsák, nagy darab katonacipó benne, látszik, hogy letördelt róla, mielőtt rárontott az éjszakai csúnya halál. Öreges népfölkelő csonkult teste fekszik amott. A rémület, a lesből támadó haláltól való iszonyat ül üveges szemében. És amint közöttük járok, amint nézem ezt a félelmetesen ijesztő hullasort, ezt a sok csonkult, felemás, véres emberi testet, ezt a roncshalmazt, öreg ember közelít a holttestekhez és fuldokló zokogással áll meg az egyik hulla előtt. Az apa fölismerte fiát, aki csak pár nap előtt búcsúzott tőle, mert december elsején be kellett volna vonulnia. Szegény Raffay Tibor, mindössze 25 esztendős volt.

A gyorsvonatban ketten vesztették életüket. Egyikük Thallóczy Lajos volt, akinek a fején keresztülment a kocsi egyik gőzvezető csöve. A gyorsvonatban utazók közül a másik áldozat a Ferenc József Intézet növendéke volt.

A szerencsétlenség után többeket vád alá helyeztek.

  • Vida János, a gyorsvonat mozdonyvezetője – nem állt meg a herceghalmi vasútállomás előtti bejárati jelzőnél, amit amúgy is olyan gyorsan közelített meg, hogy a hideg, nyirkos síneken esélye sem volt rá. 
  • Dollack Mihály, a személyvonat mozdonyvezetője – megszüntették ellene az eljárást.
  • Müller Vendel, herceghalmi állomásfelvigyázó, azaz forgalmi szolgálattevő – vádemelésig nem jutott, mert az előzetes letartóztatás alatt az elméje elborult.
  • Csölle Péter és Horváth György, a gyorsvonat két vonatvezető jegyvizsgálója – nem húzták meg a vészféket, amikor a vonat túlment a bejárati jelzőn a kötelező megállás helyett. 

Nehéz megmondani, hogy pontosan mi okozta Magyarország legsúlyosabb vonatbalesetét. Igaza volt Ambrus Zoltánnak, aki a szerencsétlenség utáni napokban a Nyugatnak írt helyszíni riportjában azt írta: "a sok »ha« alá foglalt sok rendkívüli dolog összetalálkozása kellett ahhoz, hogy Herceghalom nevét hetvenegynéhány emberi életnek egy perc alatt való elpusztulása tegye sokáig emlékezetessé." Nézzük hát, mi volt ez a sok "ha":

  • Nem lett volna szabad a kettéosztott gyorsvonatot öt perccel egymás után közlekedtetni egy olyan napon, amikor ennyire leterhelt volt a pálya.
  • Müller Vendel állomásfelvigyázó tévedett, amikor úgy gondolta: a személyvonatnak elegendő a két gyorsvonat áthaladása közötti 5 perc arra, hogy kiálljon az állomásról.
  • A herceghalmi előjelző eleve rossz helyen volt, hiába panaszolták már régóta, a vonatvezető csak akkor láthatta, ha már mellette robogott el. A kritikus éjszakán ráadásul a szél eloltotta azt.
  • A gyorsvonat fékberendezése Győrtől nem működött megfelelően.

Hiába tört át császári és királyi hadseregünk épp a Kárpátokon, a magyar közvélemény egy részének már elege volt a háborúból, és a herceghalmi szerencsétlenséget is ennek számlájára írta. A vasútbiztonság ugyanis háttérbe szorult, mindent a háborús szállításoknak rendeltek alá, sok vasutast behívtak katonának, így kevés volt az ember, a szolgálatok pedig feszítettek. Ambrus így fogalmazta meg ezt az érzést:

"És ki okozta a szerencsétlenséget? Sokan, de talán főképpen azok, akik ránk kényszerítették ezt a háborút, mely nekünk, hosszú időre szóló és jó meg rossz fordulatokban egyformán bővelkedő harc az élvemaradásért."

 Az áldozatok közül sokakat a lakóhelyükön temettek el, kivéve azt a tizenkilenc embert, akiket a biai református és katolikus temetőben. Valószínűleg ők voltak az összes áldozat közül a legelesettebbek, akiket nem tudtak gyorsan hazaszállíttatni a hozzátartozóik, ha egyáltalán értesültek a tragédiáról.

A temetésről a Budapesti Hírlap is beszámolt:

Szerencsétlenségtől eltiport gyermekeid feküsznek itt! - mondotta többek között a plébános — katonák, akik a háború tüzéből s jóságos királyuk koronázásából jövet családi tűzhelyükhöz siettek s akik nem sejtették, hogy száguldva rohannak a halálba. Nem végzésed ez Uram! A Te végtelen kegyelmes jóságod kizár minden akaratos szerencsétlenséget. A Te végtelen bölcsességed csak tűri az efféle megrendítő csapásokat.

A vasútállomás suta emléktábláján és a gesztenyeligeten kívül van még egy emlékhelye a száz évvel ezelőtti szerencsétlenségnek. Lányi István nyugdíjas katonatiszt a biai katolikus temetőben mutatta meg nekünk azt a helyet, ahol az áldozatok egy része nyugszik, és ahonnan száz évvel ezelőtt a Budapesti Hírlap újságírója tudósított. Magunktól nem találtunk volna oda az biztos. Egy megdőlt, embermagasságú, mindenféle jelzést nélkülöző obeliszkhez vezetett minket, amiről már rég lepattintották a fémkeresztet és leverték a márványtáblát. A kőépítmény a mai napig mutatja azt a helyet, ahol a végzetes napon az a nyolc ember utazott a grazi személyvonaton, akiknek végül a biai katolikus temető jelentette a végállomást, és akiknek talán fogalmuk sem volt arról, hogy létezik egy település, amit úgy hívnak, Herceghalom:

Simics Szivota (szerb fogoly), Győrödi Ferenc, Kovács József, Matics István (szerb fogoly), Muhr Szeverin, Szarka János, Toprava István, Hofwalter József.

Végül, a tíz legtöbb halálos áldozattal járó magyarországi vasúti baleset listája. A közúti vasúti átkelőkben történt baleseteket nem számítottuk ide.

Hol? Mikor? Halottak száma Baleset típusa
Herceghalom 1916. december 1. 72 ütközés
Paládicspuszta 1963. december 24. 45 ütközés
Mende 1968. december 22. 43 ütközés
Szajol 1994. december 2. 31 kisiklás
Eszék 1882. szeptember 23. 28 híd leszakadása
Pesti Indóház (későbbi Nyugati Pu.) 1873. május 6. 26 kisiklás
Buda-Császárfürdő 1952. december 26. 26 ütközés
Rákos 1952. június 4. 23 ütközés
Budapest, Boráros tér 1978. április 13. 18 ütközés
Debrecen 1951. szeptember 18. 11 ütközés

(Köszönet Flachner Balázsnak, aki a régi újságok keresésében segített.)