A víz, ami öregebb, mint a szex

2016.12.14. 20:41

A tudósok eddig úgy vélték, hogy a világ legöregebb vízkészlete – amit egy kanadai bányában, mélyen a Föld kérgében fedeztek föl – mintegy másfél milliárd éves. Most kiderült, hogy a víz még ennél is öregebb, úgy kétmilliárd éves lehet.

A vízréteget 2013-ban fedezték föl a kanadai bányában. A Torontói Egyetem kutatói megvizsgálták a víz forrását, és megállapították, hogy a víz legalább félmilliárd évnél régebbi lehet. Gyakorlatilag régebbi, mint a szex, ami – a tudomány álláspontja szerint 1,2 milliárd éve jelent meg a Földön.

Az ősi víz első forrását 2,4 kilométer mélyen fedezték föl egy ércbányában, ahol cinket, rezet és ezüstöt termeltek. Barbara Sherwood Lollar, a Torontói Egyetem kutatója szerint ez alapjaiban változtatta meg a folyékony formában megjelenő vízzel kapcsolatos ismereteinket. Az új kutatás során még 3 kilométer mélységben is találtak vizet.

A kutatók olyan vegyi anyagok nyomait fedezték föl a vízben, amik primitív egysejtű élőlények maradványai lehettek. Az ilyen felfedezések segíthetnek annak a megértésében, hogy milyen lehetett az élet a Földön évmilliókkal ezelőtt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport