Előd
7 °C
16 °C

4 millió éves baktériumot találtak a világ legmélyebb barlangjában

2016.12.24. 11:53

Amerikai kutatók a Paenibacillus baktérium egy ősi, 4 millió éves törzsét fedezték fel a világ egyik legmélyebb barlangjában, az új-mexikói Lechuguilla-barlangban, több mint 300 méteres mélységben. A baktérium szinte minden antibiotikummal szember ellenálló, amit a modern orvostudomány kifejlesztett. Ez fontos tanulság, metrt azt mutatja, hogy az ilyen rezisztens szuperbaktériumok, amikről úgy gondoltuk, hogy az antibiotikumok eltúlzott használata miatt fejlődtek ki, valójában emberi tevékenység nélkül is létrejöhetnek.

A vizsgálatok 18 különféle antibiotikumnál mutatták ki, hogy nem hatnak a baktériumra, köztük a daptomycinre, amit afféle atombombaként szoktak bevetni, ha már semmi más nem használ.

A kutatók eddig öt védelmi módszert azonosítottak, ahogyan a veterán Paenibacillus az antibiotikumokkal szemben védekezik, ezek pedig fontos kiindulópontok lehetnek a rezisztens baktériumok legyőzéséhez. A kutatók most arra próbálnak rájönni, hogy annak idején milyen hatásra fejlődött ki a baktériumban ez a nagyon erős védelem, ha akkor még nem léteztek az ember által használt antibiotikumok, amik ilyen evolúciós választ váltottak volna ki.