Kék Bálna, ugyan! Fontosabb, miért akar öngyilkos lenni egy gyerek

• Tovább terjed a Kék Bálna-jelenség, vagyis a gyerekeket öngyilkosságba hajszoló netes halálcsoportok híre.
• Már a környező országokban is egyre több esettel kapcsolatban emlegetik.
• Bizonyíték viszont kevés van, ezért óvatosan pánikoljunk.
• Magyar esetekről is hallani, de úgy tűnik, valójában nincs közük a Kék Bálnához.
• A cikk második felében a pszichiátert kérdezzük, miért akarhat öngyilkos lenni egy gyerek, honnan vehető ez észre, és mit tehetünk, hogy segítsünk megelőzni a bajt.

A Kék Bálna nevű jelenség egyre sűrűbben bukkan fel a környező országok híradásaiban, és az utóbbi napokban-hetekben itthon is egyre nagyobb hullámokat vet és pánikot kelt. Méghozzá főleg a szülők körében, a hírek szerint ugyanis arról van szó, hogy idegenek netes közösségi oldalakon keresztül kiskorúakat vesznek rá az öngyilkosságra.

Magáról a Kék Bálna-jelenségről már korábban írtunk, amikor februárban először kapott nagyobb visszhangot az Oroszországon kívüli médiában. Az akkori cikkünkben részletesebben elolvashatják, hogyan indult és miért aggasztó. A lényeg röviden, hogy ezeknek az oldalaknak a létrehozói állítólag azon vannak, hogy gyerekeket cserkésszenek be egy morbid játékba, amelyben 50 napon keresztül különféle feladatokkal puhítják, végül öngyilkosságba hajszolják őket.

A toborzás még nyílt, vagyis bárki által elérhető csoportokban (eredetileg az Oroszországban népszerű VKontakte közösségi oldalon) megy, innen csábítják be a kiválasztottakat a zárt, kívülről láthatatlan csoportokba. (A csoportok többféle néven működnek, de a Kék Bálna mára az egész jelenség szimbólumává vált.) Bár egyes híradásokban olvasni lehetett külön Kék Bálna-appról is, ennek a neten nincs nyoma, és valószínűbb, hogy csak félreérthető megfogalmazásról van szó, például a Kék Bálnáról frissen létrehozott magyar Wikipédia-oldalon, amely végig alkalmazásról ír, de a szövegkörnyezetből világos, hogy a VKontakte csoportjaira gondol.

Hogy ez az egész miért érheti meg az ilyen csoportok létrehozóinak, arról többféle elképzelés kering, az egészen kifacsart magyarázatoktól – “ha segítünk meghalni annak, aki meg akar halni, ő is boldog lesz” –, a háttérben húzódó pszichológiai kísérleten át, a lájk- és reklámbevétel-vadászatig. Ez utóbbit állította például az eddig egyedüliként letartóztatott orosz Filipp Bugyejkin is. Egy másik hasonló csoport létrehozója azt nyilatkozta, hogy a magafajta csoportadminisztrátoroknak eszük ágában sincs senkit öngyilkosságra buzdítani, csak hasznot akarnak húzni a követőikből, sőt egyenesen azt állította, inkább még le is akarta beszélni az öngyilkosságról az erre hajlamosakat.

Közeledik?

A Kék Bálna-őrület Oroszországból indult, de korábbi hírek szerint például Kazahsztánban és Kirgizisztánban is megjelent. A magyar közvéleményt viszont akkor kezdte foglalkoztatni, amikor arról lehetett hallani, hogy már Kelet-Európába is betört, és a környező országok gyerekeit veszélyezteti. Március közepén például négy lengyel fiatal vágta meg magát, feltételezések szerint a játék miatt.

Romániában pedig több esettel kapcsolatban is felmerült a Kék Bálna az utóbbi hetekben:

• Öt 12-13 éves diák megpróbált megfulladni.
• Egy 19 éves lány akart kíváncsiságból beszállni a játékba, de végül megijedt és kiszállt.
• Egy 11 éves fiú felakasztotta magát.
• Öt lány, majd őket utánozva további négy diák könnyebben megvágta magát egy ceruzahegyező pengéjével.

A napokban pedig már arról szóltak a hazai hírek, hogy két magyar áldozata is van a Kék Bálnának, ami azért megkérdőjelezhető megalapozottságú állítás. De mielőtt erre rátérnénk, nézzük, hogy úgy általában mit lehet biztosan tudni, és mi az, amit nem, ezért célszerű óvatosan bánni vele.

Gyilkos internet vagy szomorú öngyilkossági hullám?

A Kék Bálna-sztori 2017 februárjában kezdett angol nyelven is terjedni. A kiindulópontja a Novaja Gazeta (NG) nevű orosz lap tavaly májusi cikke volt. Ez azt állította, hogy 2015 novembere és 2016 áprilisa között 130 gyereköngyilkossági esetet számoltak össze az országban, és ebből legalább 80 köthető a Kék Bálnához.

Az NG cikkét viszont sok kritika érte, ahogy arról az álhírvadász Snopes is beszámolt. A Radio Free Europe (vagyis a Szabad Európa Rádió angol nyelvű kiadása) például megpróbált utánajárni az állításoknak, de arra jutottak, hogy egyetlen öngyilkosság se köthető egyértelműen a halálcsoportokként is emlegetett netes csoportokhoz. Megkeresték például az egyik áldozat rokonát, aki azt mondta, az esetnek semmi köze nem volt semmiféle online játékhoz. Az NG által megszólaltatott források szavahihetőségével kapcsolatban is merültek fel kételyek.

Egy másik orosz nyelvű lap, a Meduza szerint pedig az is aggályos, hogy az NG abból vezette le, hogy a közösségi média vette rá a gyerekeket az öngyilkosságra, hogy sokan ugyanannak a csoportnak voltak a tagjai. Valójában viszont legalább ennyire valószínű magyarázat ennek a fordítottja, vagyis hogy a depresszív vagy öngyilkos hajlamú tinik jó eséllyel eltaláltak ugyanazokba a csoportokba, ahol a hozzájuk hasonló gondokkal küzdőkkel egy közösségbe kerülhettek, de attól még nem feltétlenül ezek miatt lettek végül öngyilkosak. Pláne, hogy alapvetően is azokat veszélyezteti, hogy öngyilkosságra beszélik rá, akik egyébként is gondolkoznak már ezen, a beszámolók szerint a csoportok üzemeltetői is kifejezetten ilyen fiatalokat keresnek.

Mindezzel együtt azt senki se állítja, hogy ne léteznének ilyen csoportok, ahogy azt se, hogy ezeknek a léte ne lenne óriási probléma. Azzal viszont érdemes óvatosan bánni, hogy ilyen érzékeny ügyben bizonyíték nélkül vonjunk le következtetéseket. Már csak azért is, mert ahogy a Radio Free Europe is megjegyzi, a közösségi oldalak szerepének felnagyítása kapóra jöhet az orosz politikában, az internet nagyobb állami kontrollja melletti érvként. De ennél is fontosabb, hogy inkább magát a problémát kéne kezelni: miért lehet vonzó egy ilyen csoport vagy játék ennyi gyereknek, vagyis miért gondolkoznak ennyien az öngyilkosságon.

Oroszországban ugyanis a közösségi média nélkül is nagyon magas arányú a fiatalkorúak közötti öngyilkosság, csak 2013-ban 461 ilyen esetről tudni. A New York Times már 2012 áprilisában arról írt, hogy Oroszországon öngyilkossági hullám söpör végig a tinédzserek körében, és az elkövetők egymást másolják – ami a Kék Bálna esetében is kulcselem. Az országban akkor a világátlag háromszorosa volt a fiatalkori öngyilkosságok száma. Az UNICEF 2011-es jelentése [pdf] szerint ott történt a harmadik legtöbb ilyen eset a világon, két másik posztszovjet állam, Kazahsztán és Fehéroroszország mögött. Átlagban 22 öngyilkosság jutott 100 ezer fiatalra, de voltak olyan régiók, ahol ez a szám 100 volt. Míg a nyugati országokban a fiatalkori depresszió 5 százalék alatti volt, Oroszországban ez 20 százalék körül mozgott, és a lányok 45, a fiúk 27 százalékának voltak visszatérő öngyilkossági gondolatai.

A friss adatok szerint 2016-ban 57 százalékkal emelkedtek a gyerekek által elkövetett öngyilkosságok Oroszországban, pedig Anna Kuznyecova gyerekjogi biztos szerint 2011 és 2015 között már évente 10 százalékos csökkenést sikerült elérni. (Bár az új statisztikát mások vitatják, és éppen hogy csökkenést mértek az elmúlt öt évben.) Kuznyecova szerint az emelkedés egyik fő oka a halálcsoportok megjelenése, bár ő is elismerte, hogy nincs meg az intézményi háttér az öngyilkossági probléma kezelésére (a kockázatok felismerésére és a fiatalok segítésére), például az orosz iskolák 47 százalékában nincs iskolapszichológus. Az orosz kormány szerint a tavalyi 720 esetből egyébként mindössze 0,6 százaléknak (44 főnek) volt bármiféle kapcsolata a közösségi médiához. Az orosz médiahatóság egyébként idén több mint hétezer bejelentést kapott, 4210 csoportot azonosítottak, és 3909-et blokkoltak is a helyi beszámolók szerint. Az utóbbi időben ezek a csoportok vissza is szorultak, és inkább a privát üzenetek felé tolódik a hangsúly.

Tiltás, tűrés, tagadás

A Kék Bálna-jelenség ellentmondásos megítélését jól mutatja, hogy a környező országok is nagyon eltérően reagáltak rá. Ukrajnában a kiberrendőrség már februárban közleményben figyelmeztetett a veszélyre, és azt állították, le is lepleztek egy ilyen hálózatot, amely mögött szakképzett pszichológusok álltak.

Románia már óvatosabb. A média ott is rögtön a Kék Bálnát látta az esetek mögé, de kézzel fogható bizonyíték nélkül. A hatóságok szerint, bár aggasztónak tartják a jelenséget, egyelőre semmi nem támasztja alá, hogy az érintett fiatalok ilyen játékban vettek volna részt. Egy 13 éves lány esetében a rendőrség meg is állapította, hogy valójában csak rá akart ijeszteni a szüleire a netes játék sztorijával, hogy új telefont vegyenek neki. Ezzel együtt a román a rendőrség felvilágosító kampányt indított, és iskolai beszélgetéssorozatot szervez a témáról.

A legszkeptikusabban Bulgáriában állnak a kérdéshez. A BalkanInsight szerint a bolgár netre februárban úszott be a Kék Bálna. Mint írják, a szófiai Centre for Safe Internet (CSI) nevű szervezethez rengeteg szülő és tanár fordult aggódva, miután látták az azóta a magyar neten is keringő véres fotókat a bőrbe vésett bálnákról, és több helyi lap megírta, hogy már az országban is játsszák az öngyilkossági játékot. A CSI szerint viszont semmilyen konkrét bizonyítékot nem találtak a játék létezésére, vagy arra, hogy tinédzserek részt vennének ilyesmiben Bulgáriában. A közleményük szerint

a Kék Bálna a szülők félelmeinek hátborzongató manipulációja.

“Ez a hihetetlen történet vonzza a bulvároldalakat, amelyek profitálnak a látogatókból, újabb és újabb rémisztő részlettel és sztorival állnak elő, amelyeket semmilyen tény nem támaszt alá.” A médiahírverés után, annak hatására viszont helyi fiatalok tényleg létrehoztak Kék Bálna nevű Facebook-csoportokat, ezeket a CSI figyeli, és az egyiket akkorra már be is zárták.

A magyar helyzetről és a média felelősségéről

Ebben a kontextusban robbant a hír a magyar sajtóban, hogy már magyar áldozatai is vannak a Kék Bálnának. Ezt először a Ripost nevű bulvárlap állította tényként.

Először múlt pénteken írtak egy 15 éves debreceni lányról, aki még korábban felakasztotta magát. A cikk szerint az lány anyja most a Kék Bálnáról a médiából hallva “hátborzongató bizonyítékokat talált” arra, hogy a lányát “beszervezték ebbe a szektába”. Egy nappal később aztán már egy második magyar áldozatról írtak, aki a debreceni lány padtársa és barátja volt. A lány anyja szerint mindketten bálnákat rajzoltak, és bálnának szólították egymást.

A cikkekből viszont kiderül, hogy a lány esete még 2016 januárjában, vagyis jóval a Kék Bálna kelet-európai terjedése előtt történt, a fiú pedig még korábban, 2015 novemberében lett öngyilkos. A lap kérdésére pedig a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság elmondta, hogy mindkét ügyben lezárták már a vizsgálatot, amelyben “bűncselekményre utaló adat, körülmény nem merült fel”.

Magyarországon egyébként nem tudni kék bálnás csoportokról (ha ön mégis tud ilyenről, írja meg nekem), de öngyilkos gondolatoktól gyötört fiatalok itthon is vannak, abban a támogatói Facebook-csoportban például, amelyet a 24.hu belülről, névtelenül bemutatott, rögtön háromezren. A Központi Statisztikai Hivatal adatai [pdf] szerint 2014-ben a 7-14 éves korosztályban 2 fő, a 15-19 évesek között 23 fő lett öngyilkos, ami 100 ezer lakosra vetítve a két korcsoportban 0,3 illetve 4,3.

Bár kézenfekvő magyarázatnak tűnhet, hogy ha egy gyerek megöli magát, bizonyára külső kényszerre cselekedett, de éppen az ilyen szívszorító esetekben érdemes különösen óvatosan bánni a kijelentő móddal. A felfokozott médiafigyelem ugyanis könnyen felerősítheti a jelenséget, ami jobb esetben csak pánikhoz vezet, rosszabb esetben viszont öngerjesztő folyamat, mert minél nagyobb a hype, annál többeknek juthat eszébe, hogy megpróbálkozzanak vele. Ezért érdemes például elkerülni az olyan tálalást, mint amilyennel a TV2 Tények állt elő, amikor egy videojáték-függőségről szóló riportba sikerült belerángatnia a Kék Bálna tökéletesen eltérő témáját. (Később volt külön anyaguk is róla, a Ripost-cikk alapján, “a Kék Bálna magyar áldozatai”-ról.)

Amúgy se az internetre kellene koncentrálni, hanem arra, hogy miért van ilyen sok fiatal, aki hajlamos az öngyilkosságra, és ez gyakran miért csak akkor derül ki, amikor már késő. A közösségi média középpontba helyezése erről vonja el a figyelmet, és könnyen a tiltás felé terelheti a szülőket, amivel végképp elvághatják magukat attól, hogy a gyerek bizalommal forduljon hozzájuk, ha baja van.

Na de miért akar egy gyerek öngyilkos lenni? És hogy lehet ezt megelőzni?

A közösségi oldalak nem megszüntethetők a 21. században, ezek fontosak a gyerekeink életében, és nagyon sok jó dolog történik itt velük, rengeteget tudnak beszélgetni, viccelni, élményt megosztani egymással

– mondta az Indexnek Balázs Judit, az ELTE PPK Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszékének vezetője és a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház oktatási és tudományos igazgatója, akit a Kék Bálna-jelenség kapcsán arról kérdeztünk, mi visz rá egy gyereket az öngyilkosságra, és hogyan lehet ezt megelőzni.

• Mi visz rá egy gyereket, hogy öngyilkosságot kövessen el?

“Azok között a fiatalok között, akiknek öngyilkossági gondolatai, tervei vannak, legalább 90 százalékuknál fennáll valamilyen pszichiátriai betegség, többségüknél nem is egy, és ezek általában nincsenek kezelve. A leggyakoribb a depresszió, ami sokszor társul alkohol- és/vagy droghasználattal. Fontos tudni, hogy a depresszió gyógyítható, és akkor megszűnnek a fiatal öngyilkossági gondolatai, újra lesz kedve élni. Ehhez viszont a depressziós fiatalnak el kell jutnia a pszichológushoz vagy pszichiáterhez, aki segíthet neki. Ehhez meg arra van szükség, hogy valaki, akár ő maga, akár egy barátja, tanára vagy a szülő felismerje, hogy bajban van” – mondja Balázs Judit.

“További ok lehet, ha valamilyen negatív életesemény történik az életében. Ilyen lehet, ha valakinek a szülei válnak, új nevelőszülőt kap, iskolai kudarcai vannak, magányos, bullying, vagyis zaklatás áldozata vagy szerelmi bánata van. Persze senki sem örül, ha ezek közül bármelyik történik vele, de van, aki túl tud lépni ezeken, és van, aki csak az öngyilkosságot látja kiútnak.”

• Miért van mindennek jobban kitéve egy tinédzser?

“A serdülőkor egy igen érzékeny időszak a felnövekedés során. Egyrészt számos biológiai változás zajlik. Másrészt sok változás történik az életükben egészséges fejlődés során is, például a szülőktől önállósodnak, a kortársak között meg kell találniuk a helyüket, az első szerelmek erre az időszakra esnek, és ki kell találniuk, hogy mik is legyenek az életben. Ezek mind nagy változások, nagy döntések, amelyek sok bizonytalansággal, akár feszültséggel járnak. Ezeken kívül azt is tudjuk, hogy a serdülők normálisan is tudnak nagyon szélsőségesek lenni, imádni-utálni, fekete-fehéren látni a világot.”

• Hogy lehet felismerni, ha bajban van egy fiatal?

“Azoknak a fiataloknak a többsége, akiknek öngyilkossági gondolatai vannak, valamilyen formában ezt jelzik a környezetüknek, például gyakran ki is mondják, hogy “Én már csak egy megoldást látok, öngyilkos leszek.”, vagy “Úgyis kiszállok az egészből, nem lesz több gondotok velem”. Gyakran megváltozik ezeknek a fiataloknak a viselkedése, aki korábban nyitott volt, szívesen járt el a barátaival, az magába zárkózik, nem keresi a barátai társaságát. Szintén a depresszió jele lehet, ha romlik a tanulmányi eredménye, elhanyagolja a feladatait. Ezek gyakran csak apró jelek, de ha a szülőnek, barátoknak, pedagógusoknak “szeme lesz ezekre”, akkor van esély, hogy még időben eljussanak ezek a fiatalok szakemberhez és segítséget kapjanak.”

• Mit lehet ilyenkor tenni, hogyan lehet segíteni rajta?

“Sajnos az öngyilkosság témáját hazánkban is, nemzetközileg is számos tévhit lengi körül, például hogy aki “igazán” meg akar halni, az eltitkolja ezt, vagy hogy ha valakinél rákérdezünk arra hogy vannak-e öngyilkossági gondolatai, akkor ezzel növeljük az öngyilkosság kockázatát. Ezek közül egyik sem igaz. Ha rákérdezünk, hogy “Gondoltál arra, hogy öngyilkos legyél?”, azzal éppen hogy csökkentjük a kockázatot, mert lehetőséget teremtünk, hogy ha esetleg voltak ilyen nehéz gondolatai, akkor beszéljen ezekről, ez nem tabu többé.

Azt is mondják sajnos, hogy aki az öngyilkossági gondolatairól beszél, “csak” fel akarja magára hívni a figyelmet. Nagyon fontos, hogy az ilyen bajban levő emberek megkapják a megfelelő, szakszerű segítséget. Az a fiatal, aki jól van, az nem öngyilkossági terveken gondolkozik, nem így akarja magára felhívni a figyelmet, nem ilyen oldalakhoz, játékokhoz csatlakozik, hanem eljár a barátaival fagyizni ilyen szép tavaszi időben, hétvégén bulizni, vagy akár sportolni. Aki azzal van elfoglalva, hogy öngyilkossági terveket szőjön, fontos, hogy eljusson hozzánk, pszichiáterekhez, hogy segíteni tudjunk.

Előfordulhat olyan, hogy egy fiatal, aki azt tervezi, hogy öngyilkos lesz, ezt a legjobb barátjának mondja el, és megkéri, hogy ezt senkinek ne árulja el. Fontos tudnia a fiataloknak, hogy ezt a titkot nem szabad megőrizniük, mert abból nagy baj lehet. Ilyenkor azt tanítjuk nekik, hogy “jobb egy dühös barát, mint egy halott barát”. A barátnak el kell mondania, hogy ezt a titkot nem tarthatjuk meg, de vele maradunk és keresünk segítséget, és higgye el, el fog múlni ez a nagyon nehéz időszak.”

“A szülők, barátok, pedagógusok viszont nem szakemberek, nem dolguk azt megítélni, hogy mekkora a baj, tényleg szükséges-e pszichológiai, pszichiátriai kezelés.

Ha ezeket a tüneteket észreveszi a gyerekénél, barátjánál, tanítványánál valaki, akkor forduljon szakemberhez, aki el tudja dönteni, hogy szükséges-e kezelés.”

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)