Szilárda
-2 °C
7 °C

Százával hamisítják Kínában az akupunktúrával kapcsolatos kutatásokat

2017.04.11. 07:19

A tradicionális kínai orvoslás, és azon belül is az akupunktúra megítélése elég viharos világszerte. A kínai gyógymódok a hatvanas évek óta roppant népszerűek a nyugati világban is (hogy miért, annak a sztoriját itt írtuk meg), viszont elég zavarbaejtő, hogy az ősi kínai praktikák egy részével kapcsolatban milyen élesen megoszlik a bizonyítékokra alapozó orvoslás és a racionális tudomány világa. Az akupunktúrával kapcsolatban például a tudományos kutatások nyugaton újra és újra bebizonyítják, hogy a placebo effekten túl nincs semmi hatása, míg a Kínában végzett, elvileg szintén tudományos igényességű vizsgálatok rendszeresen azt igazolják, hogy dehogynem, a dolog igenis működik. A tudományos világban emiatt egy ideje kölcsönösen azzal vádolják egymást a nyugati és keleti kutatók, hogy a másik meghamisítja a kísérletei eredményét a saját gyógyszerlobbija szája íze szerint.

Most végre kiderült, hogy melyik fél vádja állt meg; a kínaiak saját magukat buktatták le.

Év elején kínai kutatók hazai pályán végeztek óriási metaanalízist, amiben a kínai tudományos sajtóban valaha megjelent összes, akupunktúrával kapcsolatos tanulmányt megvizsgálták. Ez összesen 840 tudományos cikket jelent, aminek az elsöprő többsége, 838 darab látta bizonyítottnak az akupunktúra hatásosságát, és mindössze kettő akadt, ami negatív eredményt hozott. A kielemzett kísérletekben összesen több mint 70 ezer ember vett részt.

A kutatók azt találták, hogy a kísérletek eredményeinek elemzése során a kutatások háromnegyedénél trükköztek statisztikai módszerekkel, hogy az "elvárt" eredmény jöjjön ki; és 10% alatt volt az olyan kísérletek aránya, ami megfelelt az alapvető metodológiai kritériumoknak. Ilyen például a tesztalanyok véletlenszerű csoportokba osztása, vagy a kettős vak módszer alkalmazása, sem tesztalany, sem maga az orvos sem tudja, hogy valódi kezelést kapó pácienssel, vagy a kontrollcsoport tagjával dolgozik. Ez pedig azt jelenti, hogy az eredmények alapban megbízhatatlanok, és emellé még manipuláltak is.

Hasonló eredményre jutott a kínai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet, ami 1622 klinikai vizsgálat eredményeit vizsgálta át, olyan esetek után kutatva, ahol megpróbálták az adatok kozmetikázásával simábbá tenni az engedélyezési folyamatot. Megdöbbentő módon a klinikai próbák több mint 80%-a ilyen volt.

A botrány most ott tart, hogy szakértők arra szólítják fel a tudományos közvéleményt,hogy egyáltalán ne vegyék figyelembe a kínai szakfolyóiratokban publikált tanulmányokat és kutatási eredményeket, attól függően, hogy azok mivel foglalkoztak és milyen eredményre jutottak.