Bence
10 °C
25 °C

A Plútónál is hidegebb exobolygót találtak

2017.04.28. 17:38

A Plútónál is hidegebb exobolygót találtak a NASA kutatói - írja a CNN. Az OGLE-2016-BLG-1195Lb névre keresztelt égitest tömege és napjától való távolsága nagyjából megegyezik a Földével, de az extrém alacsony hőmérséklet miatt vélhetően nem indítunk majd rá expedíciót.

Jégbe van borulva, nagyjából mínusz 240 fok körül, valójában sokkal, sokkal hidegebb mint a Hoth.

– mondta Yossi Shvartzvald, a bolygót taglaló tanulmány szerzője a Star Wars ötödik részében szereplő jégbolygóra utalva. Jennifer Yee, a tanulmány társszerzője azt is hozzátette, hogy a Hoth legalább élhető volt, míg az újonnan talált exobolygó a Plútónál is hidegebb, külsőre pedig leginkább szintén arra hasonlíthat.

Shvartzvald szerint a bolygó valahogy úgy nézhet ki, mint a hó naplementekor, csak sötétebben. A jég ugyanis nemcsak a felszínen van jelen, hanem több száz kilométeres mélységig tart. A jeges felület alapvetően jó fényvisszaverő képességekkel rendelkezik, de mivel a rendszer napja tízezerszer gyengébben világít a mienknél, nem nagyon van mit visszaverni.

A bolygót a gravitációs mikrolencse módszer segítségével sikerült felfedezni, melynek lényege, hogy amikor egy távoli csillag és a Föld között elhalad egy másik csillag, akkor a közelebbi, sötétebb égitest rövid időre felerősíti a fényforrást. Így sikerült megállapítani a naptól való távolságot, valamint a tömeget is.

A felfedezés bizonyítékul szolgál ahhoz, hogy a bolygók nemcsak nagyon gyakoriak, hanem nagyon változatosak is, valamint, hogy olyan környezetben is kialakulhatnak, ami számunkra nagyon különös lehet.

Az OGLE-2016-BLG-1195Lb jelenleg a legkisebb tömegű bolygó, amit a mikrolencsés módszer segítségével fedeztek fel, ennél kisebb bolygókat pedig a jelenlegi földi teleszkópokkal nem is lehet találni.