Cecília
3 °C
12 °C

Olajozott petevezetékkel termékenyebb a nő

2017.05.19. 16:55

Holland és ausztrál tudósok arra jöttek rá, hogy a petevezetékek átmosása jelentősen növeli a sikeres terhességek arányát, és ennek hála előfordulhat, hogy kevesebb párnak kell majd lombikbébi programban részt venni. Az átmosás egy nem túl ismert, éppen száz évvel ezelőtt kitalált technika, amit eredetileg a petevezetékek kontrasztanyagos röntgenvizsgálata során alkalmaztak.

Az adelaide-i Robinson Kutatóintézet kutatásában 1119 nő vett részt.  Ben Mol professzor és munkatársai a résztvevők egyik csoportjánál a petevezetéken olajos alapú átmosást, a másiknál vizes alapút alkalmazott.  A kutatás eredményeit a The New England Journal of Medicine pénteki száma közölte.

A múlt században a meddő nők teherbeesési aránya megnőtt, amikor átestek ezen az eljáráson. Eddig nem tudtuk, befolyásolta-e a sikert az oldat minősége

- magyarázta Mol, aki maga is egy ilyen vizsgálat után fogant.

A vizsgálatban részt vevő meddő nők közül az olajos csoport majdnem 40 százaléka, a vizes csoport 29 százaléka fogant meg az eljárás alkalmazása utáni hat hónapban - ismertette az eredményeket a medicalexpress.com.

„Az olajos csoportban jóval nagyobb volt a sikeres terhességek aránya már egyetlen eljárás után is. Ez új reményt jelent azoknak a terméketlen pároknak, akiknek csak a lombikeljárás (in vitro fertilizáció, IVF) hozott volna megoldást” - mondta a professzor.

További kutatás szükséges az eljárás hatásmechanizmusának megértéséhez a kutatók szerint.