Eufrozina, Kende
8 °C
19 °C

Bonyolult idegi folyamat miatt felejtik az autóban a gyereket

2017.06.28. 15:53

Évente 37 gyerek hal meg az Egyesült Államokban, mert felforrósodó autóban hagyták. Az esetek felében a szülők, nagyszülők, gondozók úgy mentek a dolgukra, hogy fogalmuk sem volt arról, a gyereket a hátsó ülésen hagyták az autóban.

Azt gondolnánk, hogy csak a felelőtlen szülő képes ilyen szörnyű hibára. Az ijesztő az egészben az, hogy ezt a hibát egy olyan idegi folyamat okozza, amely bárkivel előfordulhat, teljesen függetlenül attól, hogy mennyire felelős, odaadó, törődő szülő, független nemtől, kortól, intelligenciától. A kutatók szerint akinek van agya, napi rutinja és emellett stresszes, képes arra, hogy az autóban felejtse gyerekét.

Igen, az eredeti cikk olvasásakor itt én is felhördültem, hogy én ugyan soha! De nézzük a tudományos hátteret. A probléma gyökere az agyunk különböző rendszerei közötti versengésre vezethető vissza. A hippokampusz és a prefrontális kéreg együtt dolgozik azon, hogy észben tartsa a szülők napirendjét. Az agy ezen két része egy rendszerként működik együtt, hogy emlékezzünk, a gyereket le kell adni a bölcsiben, mielőtt elvisszük a nagyobbikat az orvoshoz, de közben az autóból hívunk be egy fontos megbeszélésre.

Ez általában minden különösebb gond nélkül sikerülni szokott mindenkinek. A probléma a stressz megjelenésével jön, a stressz vagy a váratlan események ugyanis sokkal primitívebb funkciókat hívnak elő, amelyek az amigdalából és az idegdúcokból erednek és képesek eltéríteni az összetettebb magasabb rendű rendszert, amelyek képben tartanak minket.

Egy nyugtalanító telefon vagy a vészesen közelgő határidő annyira át tudja állítani az agyat, hogy a szülő elfelejt lekanyarodni a bölcsinél, ehelyett egyből a munkahelyi garázsba megy. És közben észre sem veszi, hogy a gyerek még mindig a hátsó ülésben alszik. Olyan esetekről is tud a szakirodalom, hogy a szülő elautózik az óvodába, hogy hazavigye a gyereket, miközben az végig az autóban volt.

David Diamond, a University of South Florida professzora már évek óta tanulmányozza ezt a problémát, és "elfelejtett baba szindrómának" nevezi. Egy másik kutató, Stephen Cowen a University of Arizonától azt mondja, hogy stresszes helyzetben hajlamosak vagyunk jobban odafigyelni a közvetlen ingerekre és az olyan távolabbi emlékek nem jönnek elő, hogy a gyerek az autóban van.

Ezek a balesetek az 1990-es évek közepén kezdtek megjelenni, miután a biztonsági szakemberek megállapították, hogy a gyerek sokkal nagyobb biztonságban van, ha a hátsó ülésre tett gyerekülésben ül, és nem elől az anyósülésen. A becslések szerint rengeteg gyerek életét megmentette ez az intézkedés, de egy nem várt következménye is volt. Az Egyesült Államokban 1998 óta 714 gyerek halt meg azért, mert az autóban hagyták.

A legtöbb ilyen haláleset nyáron történik, de nem kell feltétlenül kánikulának lennie ahhoz, hogy megtörténjen a baj. Amikor a levegő hőmérséklete 22-35 Celsius fok között van, a parkoló autó belső levegőjének hőmérséklete az első húsz percben 16-17 Celsius fokot nő. Ez drasztikus emelkedés, ráadásul a gyerekek sokkal gyorsabban túlmelegednek, mint a felnőttek.