Előd
7 °C
16 °C

Tömegével hagynák el Kárpátalját a magyar fiatalok

DMOHA20120909011
2017.09.27. 13:39
Milyen iskolákban, milyen nyelven akarnak továbbtanulni a kárpátaljai magyar diákok? Maradnának, vagy jönnének inkább át, amint lehet? Mi történne velük, ha tényleg csak az ukrán lehetne az oktatás nyelve, értenék egyáltalán? Asszimiláció, nemzethalál-para, megmaradás a tények tükrében: itt a határon túli magyarok új generációja.

Két friss, nagy mintás, komoly kutatás is született a határon túli magyar fiatalokról, melyek ideológiák helyett adatokat adnak arról, valójában milyen jellemzői vannak az erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai 30 alatti magyaroknak: miben hisznek, hogyan élnek, hova emigrálnának, hol van nekik a haza.

Két kutatás

15 évig nem volt hasonló felmérés, most meg hirtelen kettőt is megfinanszírozott a magyar állam: a Magyar Ifjúság 2016 keretében négyezer 30 év alatti magyar fiatalt kérdeztek meg a határon túl, az MTA Kisebbségkutató Intézete pedig a Mathias Corvinus Collegiummal közösen csinált egy szintén reprezentatív saját Kárpát-medencei ifjúságszociológiai kutatást GeneZYs 2015 néven. A cikk nagyrészt az utóbbi adatain alapul: 2700 megkérdezett (a tágan vett) Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján és a Vajdaságban. A kérdőíves adatfelvétel 2015 végén volt.

Érdekes lenne ez az ukrán oktatási törvénytől függetlenül is, de a nemzetiségi nyelvhasználatot a hírek szerint radikálisan korlátozó, most már Porosenko elnök által is szentesített törvény különös aktualitást ad neki: a rendszerváltás óta nem volt olyan törvény, ami sokak szerint ennyire durván fenyegette volna egy határon túli magyar közösség nyelvi alapjogait. Erőszakos ukránosítás és asszimilációs politika, a másik oldalon a többségi nyelv nem ismeretéből fakadó problémák, a karrierlehetőségek beszűkülése és a kényszerű elköltözés – sok minden előjött a törvénytervezet kapcsán annak ellenére is, hogy annak még nem ismert a teljes szövege.

A törvény veleje

Bár a parlamentben szeptember 5-én megszavazott törvényt már az ukrán elnök is aláírta, annak végleges szövegét még mindig nem hozták nyilvánosságra. A törvényre egyetlen kormánypárti képviselőként nemmel szavazó Brenzovics László azonban kiszivárogtatta a törvény legfontosabb, 7. cikkelyét, amely a tannyelvvel foglalkozik. Bár a jogszabály megfogalmazása nem mindenben egyértelmű, a legfontosabb kérdés felől nem hagy kétséget: „Az oktatási folyamat nyelve az oktatási intézményekben az államnyelv.” Az ominózus cikkely magyar fordítása itt olvasható. Ez egy kerettörvény, amelyet még az oktatás különböző szintjeire vonatkozó törvényeknek kell követniük, ezért sem lehet még tisztán látni.

Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban is relevánsak az adatok, de ami általában is látszik: éppen a kárpátaljai magyarság tér el leginkább a többi határon túli magyar csoporttól. Abban, hogy vannak különbségek, önmagában nincsen semmi meglepő, a „szétfejlődés” már Trianon után is megindult, annyira, hogy a revízió után Horthyéknak komoly gondot jelentett például a Csehszlovákiában nagyobb demokráciához szokott, az itthoninál balosabb közeg megdolgozása. A visszatért területeken rendszeresek voltak a konfliktusok a helyi magyarok és a Pestről odavezényelt, gyakran pökhendien viselkedő „anyások” között. Arról, hogy ezt hogy élték meg Kárpátalján, a beregszászi születésű Fedinec Csilla írt izgalmas könyvet.

Mára a kárpátaljai magyarok szociológiailag nem csak a leginkább „modernizálódott” vajdaságiaktól és a felvidékiektől különböznek eléggé, de az erdélyiektől is. Az ukrán gazdasági helyzet és az állami intézmények permanens válsága miatt nagy meglepetést nem okoz, hogy a határon túli magyarok között ők a legszegényebbek, és talán az sem, hogy az ő társadalmuk látszik a leghagyományosabbnak. Érdekesebb, hogy Magyarországhoz is ők kötődnek a legerősebben. Ez nem valami rájuk kényszerített magyarságteljesítmény-verseny, inkább a mai magyar államhoz való viszonyról szól, és praktikus szempontok is bőven játszanak benne szerepet. De nézzük előbb az iskolaügyet, ami az ukránosító politika miatt most a fő front.

Ha felső tagozattól (ott ezt hívják általános iskolának) tényleg csak ukránul lehet tanulni, akkor ez a kárpátaljai magyarok döntő többségét fogja belekényszeríteni egy másik rendszerbe. Most ugyanis az általánost a kinti magyar gyerekek 87 százaléka magyarul végzi. A magyar nyelvű képzés a gimnáziumi szinten is abszolút domináns: 83 százalék magyar nyelven jut el az érettségiig – amit azonban nagyrészt már ukránul kell letenniük.

Magyar gimiből magyar egyetemre – ukrán érettségivel

Az anyanyelvi jogok érvényesülésével Ukrajnában már ezelőtt is bajok voltak. „A narancsos időszakban az oktatási reformnak álcázott, az anyanyelvi oktatást ellehetetlenítő intézkedések közül a legfontosabb volt, hogy a felsőoktatásba való felvételi lehetőségét az ukrán nyelvű emelt szintű érettségihez kötötték. Ezenkívül kötelező az ukrán nyelv és irodalom vizsga, melynek tesztkérdései az ukrán tannyelvű iskolák oktatási programja alapján vannak összeállítva. Számos magyar iskolában érettségiző meg sem próbálkozott ezzel a fajta vizsgával, illetve a próbálkozók sem mindig vették sikeresen az akadályt” – fogalmazott az Indexnek Fedinec Csilla.

A kárpátaljai helyzet idáig elég hasonló az erdélyihez és a többihez: tíz határon túli magyar gyerekből nagyjából kilenc magyarul jut el a középiskoláig az összes régióban, és a nagy többség a gimit is magyarul végzi. Szakiskolai szinten már a Felvidéken és Kárpátalján is rosszabb a magyar nyelvi kínálat. A helyzet azonban a felsőoktatásban változik nagyot: ott már csak minden második magyar fiatal tanul magyarul.

A kárpátaljai helyzet a továbbtanulás szempontjából azonban sajátos: itt a magyarok 82 százaléka magyar nyelven szeretne továbbtanulni, ami sokkal nagyobb arány, mint a többi határon túli területen. Ennek nyilván több oka van, a beregszászi főiskola vonzáskörzetében élő tömbmagyarság földrajzi viszonyai is belejátszhatnak, de ott van két olyan meghatározó tényező is, ami a mostani politikai vitákban is előjön: az, hogy nem beszélnek elég jól ukránul, valamint  a magyarországi tájékozódás és az áttelepülési tervek is. A kettő persze össze is függ, de most nézzük ezeket külön.

Az otthoni érvényesülés evidens akadálya, ha a kisebbségi helyzetben lévő nem vagy nem elég jól tud az államnyelven. Korábban főleg Székelyföld kapcsán jött elő időről időre, hogy a magyarok közül sokan úgy érzik, nem is kell a szükséges minimumnál jobban megtanulniuk románul, de a nyelvi probléma összességében Kárpátalján a legnagyobb. A mostani felmérésben mindenkit megkérdeztek, mennyire bírja az államnyelvet, ezt osztályozhatták 1-től (egyáltalán nem) 6-ig (anyanyelvi szinten), és az önbevallások átlagából az ukránra 3,4 jött ki – ez a legalacsonyabb érték az összes határon túli magyar csoport között.

Ki tehet róla?

Abban az Ukrajnában, ahol a nyelvpolitikától várják minden kezelhetetlen problémára a megoldást, ez persze politikai kérdés. „A függetlenség több mint negyed évszázada alatt az államnak a magyarokkal kapcsolatban az államnyelv nem tudása miatt az állandó vádja a társadalomba való integrálatlanság, a kisebbség maga részéről pedig folyamatosan azt hangoztatta, hogy az állam nem teremtette meg a feltételeket az államnyelv elsajátításához, az állam egy módszertani kérdésből folyamatosan politikai kérdést kreál” – mondta az Indexnek Fedinec Csilla.

Mivel a közoktatásban nem nagyon lehet rendesen megtanulni ukránul, viszonylag sokan, minden tizedik kinti magyar gyerek ukrán különórákat vesz. Többen tanulnak így ukránul, mint angolul – vagyis a szülők pluszterheket vállalnak, hogy az iskolarendszer helyett megpróbálják megtaníttatni a gyereknek az államnyelvet. Még többen vannak azonban, akik ezt feltehetően már nem is nagyon ambicionálják; ők inkább Pesten, Debrecenben, Nyíregyházán tanulnának tovább.

A kárpátaljai magyar fiataloknak több mint a fele ugyanis Magyarországon szeretne továbbtanulni. Hasonló magas arány csak a vajdaságiak között látszik, míg az erdélyi magyaroknak alig hat százaléka menne magyarországi egyetemre. Az óriási különbségekben a nyelvismeret, a későbbi karrierről való elképzelések és a hosszú távú áttelepedés vagy maradás szándéka egyaránt belejátszhat – végső soron tehát az, hogy mennyire látják a maguk számára opciónak az otthon maradást.

Kárpátalja ugyanis ebben is más. Miközben a hivatalos magyar nemzetpolitika mindig a szülőföldön való megmaradást szorgalmazza, az egyes régiókból nagyon eltérő mértékű az elvándorlás. Egyáltalán nem biztos, hogy Magyarország felé. A Felvidékről, Erdélyből és a Vajdaságból a többség már nem ide jönne, hanem Nyugat-Európába. Ez alól egy markáns kivétel van, megint csak Kárpátalja: onnan a kitelepülni szándékozók háromnegyede költözne Magyarországra. Ők nincsenek kevesen. „Különösen a Vajdaságban és a Kárpátalján dramatikus mértékű a kivándorlási szándék, miközben azt meg sem tudjuk becsülni, hogy az utóbbi időkben hányan hagyták el a fiatalok (is) a Kárpát-medencét, tehát felmérésünk idején őket már meg sem tudtuk kérdezni” – áll a kutatást összefoglaló kötetben.

Kárpátalján a fiatalok abszolút többsége gondolkodik a külföldre költözésen, igaz, konkrét terve csak minden 5-6.-nak van. Messze a legtöbben a jobb megélhetés reményében gondolkodnak ezen. Az adatok szerint az emigrációs hullám 2014-ben ugrott meg nagyon mindkét régióban. Kárpátalján nagyon gyorsan 15-ről majdnem 40 százalékra nőtt azoknak az aránya, akiknek a közeli rokonságából már elment valaki.

Ez nyilván összefügg a kettős állampolgársággal, a magyar útlevéllel és ezzel az EU-s munkavállalás lehetőségével – miközben a otthoni helyzet anyagi szempontból nem javult.

Miközben a kettős állampolgárság könnyített megszerzése Magyarországon azóta is hálás politikai vitatéma, látni kell, hogy a határon túli magyar fiatalok fele élt a lehetőséggel. A magas arány mindenekelőtt a magas vajdasági és kárpátaljai igényléseknek köszönhető. Hogy miért kérték? A kérdőívben megadott válaszlehetőségek közül legtöbben a „magyarságom”, illetve az „érzelmi okokat” választották, de éppen Kárpátalján kiemelkedően magas értéket kaptak a pragmatikusabb megfontolások is: szociális támogatások, egészségügy, munkavállalás vagy akár a kitelepedés. Szintén a kárpátaljai fiatalok azok, akik a konkrét előnyökkel (lakcím, tajkártyaigénylés) is nagy arányban akarnak élni, és a parlamenti választásokon is ők vennének részt a leginkább.

Hogy kire szavaznának, azt ebben a kutatásban nem firtatták, de egy bal-jobb kérdés volt: eszerint, bár a többség a kutatók szerint a határon túl is „apolitikus elégedetlen”, alapjáraton inkább jobboldaliak, még inkább, mint az anyaországiak. Az eredmények alapján nem a magyarországi sztereotípiákban a legnemzetibbnek gondolt erdélyi, hanem a felvidéki és a kárpátaljai közeg tűnik a leginkább jobboldalinak.

Ezzel együtt, a határon túli fiatalok sem állnak naphosszat a nemzeti vártán: a pénztelenség, munkanélküliség, szegénység aggasztja őket főleg, sokkal inkább, mint az „értéknélküliség”, az „erkölcsi romlás” vagy a „család válsága”. A magyarságuk a válaszok alapján a 17. legfontosabb érték számukra a megadott lehetőségek közül. 1. a szerelem, utolsó a vallás).

Hogy ebből akkor mi minden következik? Az adatokat persze sokféleképpen lehet értelmezni, épp az az egyik nagy előnyük, hogy végre vannak, és már ezzel is fogodzókat adnak, hogy ne csak értelmetlen ideológiai viták legyenek arról, ki milyennek képzeli a határon túli magyarokat. Az egyértelmű, hogy a kárpátaljaiak már a mostani ukrán törvény előtt is a legrosszabb helyzetben voltak, a vajdaságiak mellett innen költöznek át a legtöbben, és itt fenyeget leginkább, hogy a tanultabb, városiasabb réteg tömegével hagyja ott a szülőföldjét.

Az is látszik, hogy az oktatási reform közben hangoztatott integrálatlansági probléma valós, de ez csak egy a sok gond közül. Ha erre hivatkozva valóban erősen korlátozzák az anyanyelvi oktatást, akkor lehet tudni, hogy ilyenkor mi szokott történni: a magyar nyelv presztízse csökken, az anyanyelvhasználat visszaszorul, az asszimiláció felgyorsul. A rendszerváltás óta ehhez hasonló lépés nem volt a Kárpát-medencében, sőt, mint a GeneZYs 2015 kutatást vezető Papp Z. Attila, az MTA TK Kisebbségkutató intézet igazgatója mondta nekünk: „Ha ez igaz, az olyan drasztikus lépés, amit még Ceaușescu sem mert megtenni; Romániában is csak a rendszerváltás előtt egy-két évvel jutotak el oda, hogy a középiskolákban a magyar nyelvet elkezdték visszaszorítani.”

Borítókép:  Népviseletbe öltözött lányok mennek a Kárpátalja Expressz egyik kocsija mellett az az ukrajnai Nevetlenfalu (Gyakove) vasútállomásán 2012. szeptember 7-én. - fotó:  Mohai Balázs / MTI