Hedvig
7 °C
23 °C

A tejpótlók nem pótolják megfelelően a tejet

2017.09.27. 08:45

A tehéntejnek – mint gyakorlatilag mindennek a mai világban – meglehetősen vegyes a megítélése, hisz rengeteg tanulmány született már eddig pro és kontra, az igazság pedig vélhetően valahol félúton van. Azonban maradva a bizonyított tényeknél: a tehéntejben rengeteg hasznos dolog van, többek között jód is, ami kiemelten fontos az emberi szervezetnek. A tejpótlókban viszont nincs, ami komoly jódhiányt idézhet elő a tejet nem fogyasztóknál, állítja egy a British Journal of Nutrition magazinban megjelent új tanulmány.

A University of Surrey kutatói által végzett kísérlet első a maga nemében: 47 különböző tejalternatívát – köztük a szója, mandula-, kókusz-, zab-, rizs- és mogyorótejet – hasonlítottak össze a tehéntejjel (bár kihagyták a speciálisan az újszülötteknek és gyereknek készített termékeket). Az eredmények pedig azt mutatták, hogy a tejpótlók többségében nincs meg a szükséges mennyiségű (nagyjából 2 százaléknyi) jód. 

A jód egy igen fontos nyomelem az emberi szervezet működésében, jelen van a pajzsmirigy által termelt két hormonban, ami magzati- és fiatalkorban elengedhetetlen a megfelelő testi és szellemi fejlődéshez. Korábbi kutatások bebizonyították, hogy a terhes nők alacsony jódszintje például összefüggésbe hozható azzal, hogy a gyermekeik rosszabbul teljesítenek az IQ- és olvasási teszteken (9 évnél fiatalabb gyerekeket vizsgáltak).

Egy pohár tejalternatíva mindössze 2 mikrogramm jódot tartalmaz, ami nagyon kevés. Egy felnőttnek napi 150 mikrogrammra van szüksége, egy terhes nőnek pedig 200-ra 

- mondta Margaret Rayman, a University of Surrey professzora. 

Aki ilyen-olyan okokból nem tud vagy nem akar tehéntejet fogyasztani, azoknak jó jódpótló lehet a himalájai kristálysó, a tengeri halak, a burgonya vagy az áfonya, illetve kisebb mennyiségben az aszalt szilva és a tojás is tartalmaz jódot.