Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Ausztria méretű rejtélyes lyuk jelent meg az Antarktisz közepén

2017.10.13. 11:27

Óriási lyukat vettek észre a kutatók az Antarktiszon, a Weddell-tengernél, és egyelőre nem pontosan értik, miért is jelent még éppen ott és éppen most – írja a Quartz. A lyuk szeptember 9-én bukkant fel a műholdképeken.

Az ilyen jégpáncélon ütött lyukak nem számítanak ismeretlen jelenségnek, a nevük polynya, és úgy keletkeznek, hogy az óceáni áramlatok a felszín felé nyomják a meleg vizet, amely így megolvasztja a jégtakarót maga felett. Aztán ahogy a víz kapcsolatba lép a hidegebb levegővel, lehűl, visszasüllyed, ahol az áramlatok újra felmelegítik, és kezdődik az egész elölről. Általában viszont inkább a parthoz közelebb jelennek meg ilyen lyukak, ahol kevésbé vastag a jégtakaró.

Valójában maga a Weddell-polynya se most jelent meg először, csak éppen a tavalyi észlelés előtt negyven évig nem látta senki. A hetvenes években többször is felbukkant, aztán négy évtizedig híre-hamva se volt, míg tavaly újra elő nem került. Idén a tavalyinál is nagyobb területen, 80 ezer négyzetkilométeren tűnt fel, ami nagyjából akkora, mint Ausztria területe.

A kutatóknak még nem sikerült megfejteniük, hogy miért jelent meg újra a lyuk, és miért zsinórban két éven át, miután előtte negyvenig egyáltalán nem. A Princeton Egyetem klímakutató intézete (SOCCOM) szerint még korai lenne a klímaváltozáshoz kötni a jelenséget. A németországi Kielben található Helmholtz Óceánkutató Központ kutatói szerint viszont a polynya újbóli feltűnése megerősíti az ő klímamodelljüket, amely meg is jósolta, hogy a lyuk megint kialakulhat. Míg más modellek az ilyen képződményekre inkább rendszerhibaként tekintenek, a kieli modell rendszeres jelenségként kezeli őket.