Emma
3 °C
10 °C

Már megint nő a szén-dioxid kibocsátása

2017.11.13. 15:32

Idén két százalékkal nőhet a világ széndioxid-kibocsátása az előző évhez képest, és az összes kibocsátás 28 százalékáért, valamint a növekedésért is Kína a felelős – írja a Phys.org tudományos lap.

Ez a kellemetlen hír olvasható a 2017 Global Carbon Budget című tanulmányban, melyet a bonni klímakonferencián jelentettek be, és a Nature Climate Change című tudományos lapban publikáltak.

Három évig sikerült tartani a szintet.

Az emberi tevékenységből származó globális kibocsátás várhatóan 41 milliárd tonna lesz 2017 végéig, ami azt jelenti, hogy kifutunk az időből, a globális hőmérséklet növekedését nem tudjuk 2 Celsius-fok alatt tartani.

Kína kibocsátása idén várhatóan 3,5 százalékkal nő, mert az országban idén 3 százalékkal nőtt a szénalapú energiatermelés. Ennek oka a vártnál nagyobb ipari növekedés, és az, hogy a kevés csapadék visszafogta a vízerőművek teljesítményét. Indiában eközben 2 százalékra mérséklődhet a kibocsátás növekedése az előző évtizedben mért 6 százalékos átlaghoz képest, a kormányzati beavatkozásnak hála.

Az Egyesült Államok  a becslések szerint 0,4 százalékkal tudja idén csökkenteni a kibocsátását. Az Európai Unió nagyjából 0,2 százalékkal, ami azért nem jó hír, mert a múlt évtized átlaga mínusz 2,2 százalék volt.