Agyi jeleket alakítanak beszéddé

2007. november 15., csütörtök 15:14

Egy bostoni kutatócsoport olyan kísérleti technológiát állított elő, amelynek segítségével egy béna, beszédre képtelen, beteg férfi agyából érkező jeleket hangokká alakíthatják.

Eric Ramsay agya nem sérült, tiszta tudattal "rekedt" lebénult testében egy nyolc évvel ezelőtti autóbaleset folytán, írja a BBC. A férfi locked-in szindrómában szenved, így nevezi a modern orvostudomány a teljes bénultság állapotát, amikor a beteg él, tudatos, de ennek semmi jelét sem képes adni. A kutatók elektródákat illesztettek az agyába, amelyek a beszédközpontban zajló folyamatokat rögzítették.

Működik az agya

Bár az adatok feldolgozása még folyamatban van, a New Scientist-ben közölt tanulmányban a Boston Egyetem kutatói leírják, hogy Ramsay beszédközpontjában zajló agyműködés nyolcvan százalékát sikerült pontosan azonosítani. Terveik szerint egyszer ezeket a jeleket képesek lesznek egy szoftverrel beszéddé alakítani.

A következő pár hétben tehát a Ramsey agya által kibocsátott jeleket, vagyis gondolatait számítógépes segédlettel lefordítják, hangokká. "Áttörésben reménykedünk. Beszélgetést remélünk, bár még meglehetősen távol állunk attól" - mondta a BBC-nek Joe Wright, a technológiai fejlesztésért felelős Neural Signals munkatársa.

A megkérdezett ideggyógyászok szerint is hatalmas áttörést jelenthet a kutatás. "Egy primitív szótár fejlesztésén már dolgozunk egy ideje, de ez a kutatás ennél többet jelent. Ugyanakkor az ilyen invazív eljárások, amikor valakinek az agyába építenek valamit, mindig kockázatosak" - mondta Geraint Rees, a University College London idegsebésze.

Távol a gondolatolvasás

John Dylan Haynes professzor, az agykutató Max Planck intézet munkatársa pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a technológiát nem szabad összetéveszteni a gondolatolvasással. "Izgalmas dolog, hogy képesek vagyunk lefordítani az agyi jeleket egy egyszerű szótár segítségével, de hatalmas különbség van aközött, hogy képesek vagyunk agyi jeleket rögzíteni, illetve aközött, hogy beférkőzünk valakinek a tudatába és kiolvassuk a gondolatait" - fogalmazott.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.812 Ft/fő/éjtől