Árpád
3 °C
12 °C

AIDS-szel az AIDS ellen

2006.11.10. 10:30
A Pennsylvaniai Egyetem tudósai genetikailag módosított HIV-vírussal kezeltek öt pácienst. Az első eredmények biztatóak, de a kutatók óvatosságra intenek.

Az orvosok olyan súlyos betegeken próbálták ki az általuk kifejlesztett eljárást, akik a gyógyszeres kezelésre már nem reagáltak. A tudósok vírussal fertőzött T-immunsejteket vettek a páciensektől, majd megcsonkították a vírust és megváltoztatták az RNS-ét, képtelenné téve a szaporodásra. A vírust ezután visszajuttatták a betegek szervezetébe.

A kísérlet kilenc hónapig tartott, ezalatt az öt kezeltből négynek erősödött az immunrendszere, a vírusok száma stabilizálódott, egyiküknél pedig jelentősen csökkent. Az eredmény sokkal jobb volt a vártnál. "Ebben a fázisban csak az ötletünk megvalósíthatóságát vizsgáltuk" - nyilatkozta a kísérletet vezető dr. Carl June a Reutersnek. "A vírus ellenszerként működött, és megújította a betegek többségének immunrendszerét. Most azt szeretnénk tanulmányozni, hogy milyen mechanizmus okozta ezt."

A kutatók szerint a kezelt betegek száma és a kezelés során felmerült további kérdések miatt korai lenne az AIDS ellenszeréről beszélni, de az eddigi eredmények bizakodásra adnak okot. A kísérletet most olyan betegeken fogják kipróbálni, akiknek a gyógyszeres kezelés is használt. Az eljárás a tudósok szándékai szerint hosszú távon a gyógyszeres terápia alternatívája lehet, és a megelőző vakcina kifejlesztése sem kizárt.

A becslések szerint világszerte 40 millió ember HIV-fertőzött, eddig 25 millióan haltak meg az AIDS miatt. Gyógyszerekkel ellenőrzés alatt lehet tartani a betegséget, de ezek a szerek komoly mellékhatásokkal járhatnak, és a vírus is ellenállóvá válhat. A génterápia jelenleg az AIDS gyógyításának egyik legígéretesebb, ugyanakkor legproblémásabb területe.