János, Pál
22 °C
33 °C

87992389231, és ön most kattintani fog

grabovoj szamsor2
2015.02.18. 12:50
Sőt, ha ezt olvassa, már kattintott is, tehát működött a kíváncsiság felkeltésének Grabovoj-számsora. És ez még semmi. 19751 – azonnali gyógyulás bármilyen betegségből. 213209909 – pozitív fordulat az üzleti életben. 212585212 – segítség a tanulásban. 1891014 – megromlott látás helyreállítása. Az ön Facebook-falán is feltűntek az utóbbi hetekben az ismerősei megosztásaiban a rejtélyes számok, valamilyen giccses tájképre írva, egy szomorú tekintetű férfi fekete-fehér igazolványképe társaságában? És ön sem érti az egészet? Semmi gond, elmagyarázzuk. Hajmeresztő lesz.

Grigorij Grabovoj egy orosz „tisztánlátó szellemgyógyász”, akinek a tanítása szerint minden betegség, illetve úgy általában minden rossz dolog mögött az áll, hogy megváltozik az ember harmonikus bioenergetikai rezgésformája. Ezt azonban könnyedén helyre lehet állítani egy tudati technológiával: az adott problémára kifejlesztett számsorra kell koncentrálnunk, aminek hatására a szervezet visszahangolódik a számok szabályos rezgésére, vagyis az egészséges állapotra.

Igen, ez pontosan akkora értelmetlen halandzsa, mint ahogy első olvasásra tűnik.

Ennek ellenére a Grabovoj-hívők valósággal tobzódnak a közösségi médiában, a Facebook magyar fertályán is tízezer fős csoportokban osztják az észt és a csodatevő számokat egymásnak. Grabovoj könyveinek magyar fordításait viszik, mint a cukrot (pedig nem olcsók, az összefoglaló enciklopédiának számító háromkötetes Számatlasz például 29 ezer forintba kerül), hetente indulnak egy-két napos gyorstalpaló tanfolyamok Budapesten és nagyobb vidéki városokban a részvételi díj a 80-100 ezer forintot is eléri.

Az örök egészséghez és fiatalsághoz, a rengeteg pénzhez, harmonikus párkapcsolathoz, belső békéhez és minden kívánságunk teljesüléséhez pedig csak a következőt kell tenni:

grabovoj.png

Ilyen egyszerű.

És nem, a cikk innentől nem arról fog szólni, hogy elmagyarázzuk, hogy ez miért hülyeség, ahogyan a tévés asztroshow-ban a szerencsétlen átvert nyugdíjas néninek emelt díjas telefonszámon pénzenergiát küldő szélhámosoknál sem. A gyógyító számok ellentmondanak minden alapvető tudományos ténynek, a logikának és a józan észnek, plusz az égvilágon semmilyen bizonyíték nincs a hatásukra. Kattintgassa csak végig, és próbálja komolyan venni az alábbi galéria ígéreteit:

Az egész jelenségben nem is a működésük vagy nem működésük az érdekes, hanem az, hogy miért hisz és ad pénzt a nyilvánvaló átverésért ennyi ember. Ennek megértéséhez kicsit távolabbról kell nézni a képet.

Ki is valójában az a Grabovoj?

A kazah születésű Grigorij Grabovoj az ezredforduló környékén tűnt fel orosz ezoterikus körökben. Azt állította magáról, hogy misztikus gyógyító képességei vannak, meg tudja szüntetni a rákot, az AIDS-et, bonyolult mechanikus és elektronikus szerkezeteket tud javítani telepatikusan, távolról, és képes a holtak feltámasztására is. Sőt, ebben a 2004-es videóban például azt közli oroszul, hogy

Én, Grigorij Grabovoj, aki 1963. november 14-én született Bogara faluban, Kazahsztánban, bejelentem, hogy én, Grigorij Grabovoj vagyok Jézus Krisztus második eljövetele

Mindez elég vadul hangzik, de az akkori orosz viszonyok között egyáltalán nem volt az. A Szovjetunió összeomlása után irtózatos kereslet támadt a kommunizmus alatt elnyomott és üldözött vallásos-ezoterikus tanokra; távgyógyítókkal, messiásokkal és parafenoménekkel volt tele az orosz közélet és média. A divathullám máig alig csillapodott: egy 2013-as becslés szerint az oroszok évi 8000 milliárd forintnak megfelelő rubelt költenek el jósokra, boszorkányokra, asztrológusokra, látókra és hasonlókra. Grabovoj sokáig apró csepp volt a nagy orosz ezoterikus óceánban, a karrierje 2004, az emlékezetes beszláni túszdráma után ívelt fel nagyon magasra.

A beszláni mészárlás és a KGB balek mágusa

2004. szeptember 1-jén csecsen és ingus fegyveresek foglaltak el egy iskolát Beszlánban, több mint ezer túszt ejtve, az életükért cserébe a második csecsen háború befejezését követelve. Az oroszok három napig próbáltak egyezkedni, aztán megrohamozták az épületet, tankokat, rakétákat bevetve. A kaotikus tűzharcban több mint 300 túsz halt meg, köztük 186 gyerek. Eredetileg az ő gyászoló szüleikből szerveződött a Beszláni Anyák csoport, ami az együtt érző oroszok jóvoltából hamar komoly politikai tényezővé nőtt. „A Beszláni Anyáknak volt a legnagyobb tekintélye az országban, mindenki felnézett rájuk. Egyre komolyabban támadták a hatóságokat és a kormányt azért, ami az iskolában történt, és egyre nagyobb fenyegetést jelentettek Putyinnak személyesen is. Olyan fenyegetést, amit semlegesíteni kellett.” – festette le az akkori helyzetet egy orosz újságíró.

Akkoriban sok orosz oknyomozó cikk állította, hogy Grabovoj pályafutásának hirtelen emelkedését és médiahátszelét a KGB utódja, az FSZB támogatta, hogy az addig morálisan kikezdhetetlenek tartott Beszláni Anyákat hiteltelenítsék. Mivel a szervezet sok, a tragédiában személyesen érintett tagja is eljutott addig az elkeseredettségben, hogy hitt Grabovoj ígéreteinek, a csodatevő és a Putyin fő kritikusává nőtt szervezet a médiában és az orosz közbeszédben hamarosan elválaszthatatlanul összefonódott. Ezáltal sikerült az oroszok Grabovojt kóklernek tartó többségének bizalmát megingatni a Beszláni Anyákban, főleg, miután Grabovojt hivatalosan is csalónak mondta ki a bíróság, és börtönbe került. A Beszláni Anyák hamarosan több részre szakadt, és teljesen elsorvadt mint politikai erő. 

Grabovoj ritka ízléstelen módon azzal kürtölte tele az orosz médiát, hogy képes és hajlandó feltámasztani a beszláni ostromban meghalt gyerekeket, fejenként 1500 euróért. A felajánlás mélyen megosztotta az oroszokat és a Beszláni Anyákat is; voltak, akik felháborodtak és a világ legotrombább átverésének tartották, mások messiásként kezdték ünnepelni az egyre inkább úgy is viselkedő Grabovojt. Fanatikus híveiből egyszerre szektaként, MLM-hálózatként és politikai pártként is működő szervezet nőtt ki, a Drugg. Grabovoj az állítólagos csodatevések mellett elkezdte ontani a könyveket, amelyek egyelőre csak orosz nyelven hódítottak. De vajon miért hitt bárki neki? A trükk az volt a feltámasztásban, hogy nem a testre vonatkozott, csak a lélekre. A guru azt ígérte, a halott lelke egy másik testben támad fel, és azt is csak nagyjából tudja behatárolni, hogy hol. Bár a róla készült videókon nem igazán látszik a szektavezérek jellegzetes, szuggesztív karizmája, Grabovojnak hittek az emberek, és a tudat, hogy a szeretteik valahol a távolban újra élnek, nagyon sok pénzt megért (átlagosan 4-5 havi orosz átlagfizetést) nekik.

Az országszerte híressé-hírhedté vált csodatevőt végül egy moszkvai újságíró, Vlagyimir Vorsobin buktatta le 2006-ban. A módszere egyszerű volt, kitalált magának egy halott testvért, elment a guru szeánszára egy diktafonnal a zsebében, és azt kérte tőle, hogy támassza fel. Grabovoj ezer euró ellenében, két perc koncentrálás után közölte, hogy a csoda megtörtént, a testvér újra él, valahol Szentpétervár környékén. Az ezt követő párbeszédet Vorsobin így idézte fel később:

– Hogyan tudod ezt megcsinálni? Isten vagy?

– Igen, Isten vagyok.

– Mindent tudsz?

– Igen, mindent tudok, és mindent látok.

– Hm, nem rossz.

Grabovoj akkoriban általában heti két ilyen feltámasztós szeánszt tartott, darabját nagyjából 50 résztvevővel. Vorsobin cikkéből óriási botrány lett, jellemző módon először az újságírót vádolták meg rágalmazással, Grabojov 1,2 milliárd rubelre perelte a cikket közlő Komszomolszkaja Pravdát. A guru azonban elkövetett egy hibát: telenyilatkozta a sajtót azzal, hogy a személye elleni aljas támadásokra azzal válaszol, hogy elindul a következő választáson, Oroszország elnöke lesz, és minden orosznak halhatatlanságot ad. A bíróság hozzáállása varázsütésre megváltozott, 2008-ban végül Grabovojt csalásért 11 év börtönre ítélték, amit másodfokon 8-ra enyhítettek. Ebből kettőt ült le, jó magaviseletét figyelembe véve 2010-ben szabadult. Kultuszát pár év alatt, elsősorban az internet segítségével építette újjá, és ma is főként a közösségi médiában hódít.

Grigorij menni internet

Grabovojnak ugyan Oroszországban a börtönévek alatt is megmaradt a fanatikus rajongótábora, a halott gyerekeket felhasználó önmarketing a szélesebb tömegek előtt örökre elásta. Ráadásul ugye Putyin záratta börtönbe, és Oroszországban nem annyira jó ötlet nyilvánosan olyan embereket követni, sőt isteníteni, akiket Putyin bírósága csalónak és bűnözőnek mond ki, és elítél. Grabovojnak viszont kapóra jött, hogy amíg a rácsok mögött volt, a közösségi média meghódította a világot, előtte is megnyitva az utat a nemzetközi karrier felé. Szabadulása óta nemigen lehet tudni arról, hogy Grabovoj hol van, és mit csinál. A feltámasztósdi most kicsit háttérbe szorult (bár erről is kiadott egy könyvet, ami magyarul is elérhető), most inkább a varázsszámos biznisz fut.

Az interneten főleg a Twitteren és a saját weboldalain aktív, a Facebookon pedig már nélküle, de gombamód szaporodnak a tanait hirdető csoportok. Meglepő módon a magyar Grabovoj-oldalak a legnépesebbek közé számítanak, több olyan is van, ami simán nagyobb követőszámmal bír, mint a „hivatalos” angol vagy spanyol nyelvű Grabovoj-csoportok. A könyvei már angolul, és e-könyv-formában is kaphatók, és a népszerűség legjobb indikátora, hogy amikor próbaképpen beírtuk a nevét a legnagyobb magyar torrentoldal keresőjébe, az is kidobott pár beszkennelt könyvet.

grabovoj3.png

Hogy miért éppen Magyarországon lett annyira népszerű a hazáján kívül az orosz mágus, az nem teljesen tiszta, talán a földrajzi közelség az oka (rendszeresen járnak ide Grabovoj tanítványai előadásokat, tanfolyamokat tartani), talán az, hogy a spirituális, ezoterikus dolgokra és összeesküvés-elméletekre amúgy is fogékonyabb (szélső)jobboldali körökben egy ideje kvázi kötelező szerelmesnek lenni Oroszországba és az onnan érkező dolgokba. Akárhogy is, a közösségi médiában tízezres nagyságrendű a követői csoportok létszáma, a tanfolyamok telt házzal futnak, a Facebookon az emberek csupa pozitív hatásról és csodáról számolnak be - aki nem, azt azonnal provokátornak minősítik és kidobják. Ennek persze van némi alapja, ugyanis az internet trolljai számára tökéletes játszóteret biztosítanak a Grabovoj-csoportok. Másképp elég nehéz értelmezni a közösségi médiában nagy karriert befutott abortuszos és víz DNS-éről szóló diskurzusokat. Gyakori tréfa az is, hogy valaki arra a problémájára kér varázsszámot, hogy nehezen jegyez meg számokat.

A Grigorij Grabovoj alaptanfolyam után végre megértettem, szinte helyreraktam magamban azokat az érzeteket, amiket a saját gyógyulásom kapcsán már korábban is éreztem. Ráébredtem, hogy tényleg ez az egyetlen módja a ráktól való meggyógyulásomnak. (forrás: a Grabovoj-könyvek magyar kiadójának weboldala)

A jellegzetes csoporttag nyugdíjkorhatár körül járó nő, az a típus, aki iskolai háttérnek azt adja meg a Facebookon, hogy „Az élet iskolája, ahol az Isten a tanár!!”, így, legalább két felkiáltójellel, munkahelynek meg azt, hogy fény és szeretet”, vagy valami hasonló. A csoportokban igen élénk közösségi élet zajlik, a tagok a legkülönfélébb problémákra keresnek megoldást, amelyekre a többiek szupergyorsan hozzák a megfelelő csodaszámsorokat Grabovoj könyveiből. Néha ép ésszel szinte felfoghatatlan az a vak hit, ami a diskurzusokból sugárzik, émelyítő mennyiségű szmájli, szívecske és áldás (a Grabovoj-követők szlengjében így kell bejelentkezni, megköszönni valamit, elköszönni, vagy csak jelezni, hogy ott vagyunk: “<3 áldás <3”) kíséretében. Ebből készítettünk is egy kis összeállítást mindenki okulására:

Ja igen, lenne itt még egy apróság. Elnézést kérek, de a cikk címében egy kicsit átvertem önöket, az a számsor egyáltalán nem a kíváncsiság felkeltésének Grabovoj-száma. Ilyen számsor nem is létezik. A 87992389231-et én fejlesztettem ki, azzal a módszerrel, hogy a numerikus billentyűzetre helyeztem a vizeskulacsomat, és kicsit jobbra-balra gurigáztam vele. Ezt a számot egyébként a két legnagyobb magyar Grabovoj-számos Facebook-csoportba álnéven belépve ajánlottam már többek között hátfájásra, fogyókúra gyorsítására, és sokat síró csecsemő megnyugtatására is, a hálálkodó kommentek szerint teljes sikerrel.

Most már kezdek gyanús lenni magamnak; talán tudok holtakat feltámasztani és űrállomást szerelni is.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!