Öngyilkos lett az oltásellenesség egyik hirdetője
Holtan találták egy kis Észak-Karolinai városban James Bradstreetet, azt a georgiai orvost, aki azt terjesztette, hogy a rutinnak számító oltások autizmust okozhatnak. Bradstreet holttestét egy halász találta meg június 19-én egy folyó mellett, ahol a doktor és felesége gyakran nyaraltak. A 61 éves férfit lőtt sebbel a mellén találták meg, ami a rendőrség szerint „úgy tűnik, saját magának okozott”.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségét a 116-123 hívószámon, ami a nap huszonnégy órájában egész Magyarországról elérhető, és mobilról is ingyenesen hívható (www.sos505.hu)!
A helyi seriff vizsgálja a halál körülményeit, de a család és az oltásellenesség támogatói közösségi kampányt indítottak, hogy „kiderítsék az igazságot”. A kért 25 ezer dollár már majdnem össze is jött, most 23 ezernél tartanak. Egy nappal a holttest felfedezése után az amerikai gyógyszer-szabályozási hivatal, a Food and Drug Administration átkutatta a házát, de a nyomozás oka azóta sem derült ki.
Egy másik oltásellenes, Andrew Wakefield brit sebész pár évtizede írt egy tanulmányt, amelyben állítólag kapcsolatot talált az autizmus és a higanyalapú, több komponensű, egyszerre több kórokozó ellen hatásos oltások között. Ugyanekkor piacra dobta saját egy komponensű oltóanyagát. Az autizmus és az oltások kapcsolatát később egyetlen tudósnak sem sikerült bizonyítania. Bradstreet gyakorlatilag Wakefieldet követte furcsa terápiáival.
Az orvos arról volt ismert, hogy pácienseinek, többek között saját autista fiának vitatott kezeléseket ajánlott, például kelációs terápiát (ez a méregtelenítés legújabb neve), őssejtterápiákat, magas nyomású oxigénkamrákat, immunglobulin infúziókat. Mindezeket azok ellen a „higanyos mérgek ellen”, amelyek szerinte a gyerekeknek adott oltásokkal kerültek a szervezetbe. Ezt a nézetét azóta senkinek sem sikerült tudományosan bizonyítania: ugyan voltak higanyalapú oltások, de az autizmussal való kapcsolatuk sosem derült ki. Ellenben a nem valós félelmek miatt elkerült oltások olyan járványokat okoztak az USA-ban, amelyektől az emberiség már jó rég megszabadult. Az elmúlt években volt kanyarójárvány, mumpsz, torokgyík, ráadásul a hatás kitört az USA-ban, és az egész világon akadtak hívei az orvosnak.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.