Mária
-7 °C
3 °C

Kiszárad az Aral-tó

2003.07.17. 16:21
A világ negyedik legnagyobb tava, a kazah-üzbég határon fekvő Aral-tó már 15 év múlva eltűnhet. Erre a következtetésre jutott a moszkvai Shirsov oceanográfiai intézet kutatócsoportja.
A Peter Zavialov és munkatársai az új vizsgálatok eredményeivel korrigálta a kilencvenes évek elején megállapított adatokat. Ennek alapján a tó kiszáradása évtizedekkel korábban bekövetkezhet.

Az egykor 65 méter átlagos mélységű sós vizű tó 2002-ben már csak 30,5 mély volt. Tíz évvel ezelőtt a legpesszimistább számítások erre az évre 34 métert jeleztek előre. Ezen kívül a sótartalom 1,6 helyett immár 2,4-szer magasabb a tengerekben mérhető szintnél, írta New Scientist.

Szétszakad a tó

A Közép-Ázsiában fekvő Aral tó kiterjedése egykor Izlandéval vetekedett, az 1960-as évek óta viszont lassan kiszárad. Ennek oka az, hogy a tavat tápláló folyók vizét öntözési célokra elvezetik.

A tó két részre látszik szakadni, amelyből az északi, kisebb részt gátakkal próbálják megvédeni az enyészettől. A déli Aral-tó azonban tovább zsugorodik, amely a régióban klímaváltozást, és egy sós sivatag megjelenését eredményezi.

Nem keveredik, de párolog

A déli szekció gyorsuló kiszáradását Peter Zavialov azzal magyarázza, hogy a tó nyugati medencéjében 20 méter vastag, igen sós vízréteg gyűlt össze.

A nagyobb sűrűsége miatt ez a réteg nem keveredik a kisebb sótartalmú felsőbb vízrétegekkel. Így ez a viszonylag vékony réteg gyorsabban felmelegszik, és a párolgása is erősebb.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!