Mária
-6 °C
-2 °C

Felfedezték a rák terjedésének mechanizmusát

2002.08.05. 11:50
Brit kutatók kiderítették, milyen fehérjék segítik a daganatok áttéteinek kialakulását, munkájuk eredménye áttörést jelenthet a rákkutatásban. Felfedezték, hogy egy kulcsfontosságú, Src néven ismert fehérje segít a tumor környékén a szövetek fellazításában, és így a rákos sejtek a test minden szegletébe eljuthatnak.
A fontos felfedezést a glasgow-i Beatson intézet kutatói tették. A Nature Cell Biology szakmai folyóiratban közölt eredményeik alapján új gyógyszerek fejleszthetők, megakadályozandó az Scr ténykedését, és útját állhatják a rák terjedésének.

Eddig nem tudták, hogyan működik

Ez a fehérje volt egyébként az első olyan molekula, amit összefüggésbe lehetett hozni a daganatok, különösen a béltraktust érintő rák kialakulásával. Viszont mostanáig senki nem tudta pontosan, hogyan fejti ki hatását.

Az egészséges szövetekben a sejteket számos molekula rögzíti egymáshoz, mintegy állványzatként erősítve meg a struktúrát. A rák kialakulása során az állványzat letöredezik, miközben a szövetek fellazulnak, és szétszórttá válik a felépítésük. Ebben a folyamatban lényeges szerepe van az Src fehérjének.

Túlműködés a baj oka

Ez a protein létfontosságú az egészséges szövetek rugalmasságának fenntartásában és abban, hogy a jövőben a növekedés számára elegendő hely álljon rendelkezésre. De a daganat kialakulása során a fehérje túlműködését figyelték meg, ami a szövet egészséges struktúrájának szétszakításához vezet.

A kutatásokat vezető Margaret Frame professzor a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy korábban is "meglehetős biztonsággal állíthatták", hogy az Src lényeges szerepet játszik a béldaganatok kialakulásában. Viszont működési elvének pontos felderítéséhez hosszú időre volt szükség.

Új gyógyszereket fejleszthetnek ki

A kutatónő elmondta, hogy sikerült kimutatniuk a molekula által a sejtekre gyakorolt kémiai úton átvitt jelek egész sorát. Ennek alapján gyógyszereket lehet létrehozni, amelyekkel a jeleket megszakítva esély nyílna megakadályozni a béldaganat áttéteinek kialakulását.

Margaret Frame és kollégái arra jöttek rá, hogy az Src olyan parancsot küld a sejteknek, hogy az E-cadherin néven ismert molekulát távolítsák el a külső felületükről. Az E-cadherin fontos összetevője a sejteket összetartó struktúrának, és nélküle megbomlik a szövet felépítése.

Elterjedhetnek a rákos sejtek

Az Src a jelek szerint más molekulákkal, a transzmembrán fehérjék közé sorolt integrinekkel működik együtt egy újabb, de sokkal lazább szöveti struktúra kialakításában. Ezen keresztül aztán a rákos sejtek szabadon áthaladhatnak, és elterjedhetnek a testben.

Margaret Frame szerint annak megértése, hogy hogyan terjed tovább a rák, segíthet a folyamatot blokkolni képes új gyógyszerek kifejlesztésében. "Ha sikerülne a rákos sejteket az eredeti tumoron belül tartani, a sebészi beavatkozásnak nagyobb esélye volna a sikerre, és csökkenhetne annak a veszélye, hogy a kór a test más részein is megjelenik".

Korai stádiumban gyógyítható

A bélrendszert megtámadó, korai stádiumban felfedezett daganat jó eséllyel gyógyítható, hiszen a rákos sejtek nagyobbik része az eredeti tumoron belül marad, és sebészileg eltávolítható. De idővel a kóros sejtek a véráram és a nyirokrendszer segítségével eljutnak a test többi részébe is. Ha pedig a beleken túl újabb áttétek alakultak ki, a gyógyulásra sokkal kisebb az esély.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.