Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

A baktériumprocesszor

2000.08.09. 09:37
Kapcsolódó cikkek (1)
A New York-i Állami Egyetem kutatói arra próbáltak fényt deríteni, hogyan lehetne kiirtani a mikrochipekben lakó baktériumokat. Miután a kutatás holtpontra érkezett, a csoport egy baktériumok által működtetett chip tervezésébe kezdett.
A baktérium vacsorázik
A New York-i egyetem hagyományosan erős a baktériumok területén. Például ők vesznek részt abban a NASA kutatásban, amelynek során a kanadai sarkkörön próbálnak marsi klimát is elviselő mikroorganizmusokat kitenyészteni.

A mikrobiológiai tanszék egy nap pénzes felkérést kapott: derítsék ki, hogy lehet az, hogy a lehetetlenségig fokozott steril és por- és vegytiszta körülmények ellenére baktériumokat találnak a mikrochipekben. Mert találnak.

A tartós állat (pedig nem állat)

A szakemberek csak bólogattak, hiszen a baktérium közismerten tartós állat, kibírja a vulkán szélén, a fagyban, a vákuumban, tíz kilométeres vízoszlop alatt, meg rosszabb helyeken, mint a Móricz Zsigmond körtéri kajáldánál. Azután ők is próbálkoztak ultraibolya fénnyel, ózonnal, és szupertiszta vízzel. A baktériumok maradtak.

A beható vizsgálódás kiderítette, hogy a literenként egy dolláros költséggel tisztított víz által érkeztek a baktériumok a szilíciumlapkák felszínére, ahol a vízben feloldódó szilíciumporhoz kötődve kezdtek szaporodni. A baktériumokhoz ezután még több szilíciumkristály ragadt, amelyek így szigeteket alkottak a chipek felszínén, ezáltal biztonságos tokba zárva a baktériumokat.

A baktériumok betokozódva nyugiban várakoztak valami pozitív hatásra.

Ha nem lehet nélkülük, akkor velük

Robert Baier, a kutatás vezetője ekkor azt találta ki, hogy mi lenne, hogy ha eleve szilikon tokokat öntögetnének fényérzékeny baktériumoknak, amelyek így biológiai processzorként működhetnének.

P-II, amint pörög
A félvezetőket ebben a kontextusban a biológiai membrán helyettesítené. Mondjuk egy klorofil molekula, ami fény hatására kidob egy szabad elektront. A magnézium alapú klorofil mellett hasonló trükkre képes mondjuk egy szilikonos enzimbe süllyesztett foszfor. Amikor sok van ilyenből, akkor ráz az elektromos angolna, mint állat.

Baier elsőre csak egy biológiai tranzisztort szeretne összeállítani, úgyhogy az első tranzisztort felfedező Bardeen és Brattain terveit tanulmányozza. Annyi már tuti, hogy a prototípus egy fémhengerben fog lakni, tenyészni, stb. nehogy elszemtelenedjen és megtámadja az anyaszült bioprocesszort, magát a tudóst.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.