Október végén lehet legkorábban újinfluenza-vakcina

2009. szeptember 2., szerda 10:50

Az Európai Unió abbahagyja az új influenza előfordulásának heti összesítését – jelentette be kedden a svéd székhelyű Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) igazgatója, Jakab Zsuzsanna.

A bizonyított fertőzések száma Európában 46 ezer, de azok az országok, ahol a legnagyobb a járvány, már egyszerűen abbahagyták a megbetegedések összesítését. Jakab szerint a 104 európai haláleset a tényleges áldozatok számának csak egy részét képezi. Ahhoz, hogy valós képünk legyen az új influenza tényleges halálozási rátájáról, több tanulmányra volna szükség - mondta.

Az ECDC igazgatója a világjárványt mérsékeltnek, de nem veszélytelennek minősítette. Becslése szerint az EU lakosságának akár 30 százaléka is megfertőződik ezen az őszön és télen. A járvány a szokásos influenzáknál előbb fog megjelenni, de az egyes országokban eltérő időben.

A járvány nagy terhet fog róni az országok közegészségügyi rendszerére. A kisgyerekek, a terhes nők és a krónikus betegek lesznek legnagyobb veszélyben. Az idősebbek közül nem mindenki lesz immúnis az új vírusra, és aki megbetegszik, annál a tünetek súlyosabbak lesznek, mint a szokásos influenzák esetében – fogalmazott az igazgatónő.

Jakab Zsuzsa közölte még, hogy az új influenza elleni védőoltás felnőtt klinikai tesztjei legkorábban szeptember végén vagy október elején érnek véget. Ezért az oltóanyag engedélyezése nem várható október végénél előbb.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A vírus jövő télen lesz agresszív - 2009.08.28.
Jelentősen növekedhet a halottak száma.
Ezer újinfluenzásból hat hal meg - 2009.08.26.
A vírus mégsem fenyegeti annyira a gyerekeket és az időseket, mint azt gondolták.
Hatásos egy új H1N1-vakcina a vadászgörényen - 2009.08.18.
A kísérleti oltóanyag vírusszerű részecskékből áll, és mindössze 4 hetet vett igénybe az előállítása.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!