Az ember is visszanövesztheti elveszett testrészeit?

2010. március 16., kedd 15:46

Egy gén állíthatja le azt a gyógyító képességet, amely a kétéltűek egy részénél még megtalálható, és amelynek segítségével visszanövesztik elvesztett végtagjaikat - állapították meg amerikai kutatók.

Az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS-ben megjelent tanulmány szerzői szerint a p21 jelű gén kikapcsolásának hatására újra felbukkant egereknél az evolúció során már elveszett regenerálódási képesség – olvasható a Telegraph cikkében.

A philadelphiai The Wistar Institute kutatói génmódosított egereket hoztak létre, amelyeknél hiányzott a p21-es gén. Kiderült, hogy ezek az állatok visszanyerték képességüket, hogy regenerálják elveszett vagy megsérült szöveteiket. A tipikus emlősökkel ellentétben - amelyek hegeket hoznak létre - a génmódosított egereknél blasztéma alakult ki, az a struktúra, amely gyors sejtnövekedéssel jellemezhető.

A kutatók beszámolója szerint az egérsejtek sokkal inkább úgy viselkedtek, mintha embrionális őssejteket regenerálnának, semmint felnőtt emlőssejteket. Ez azt jelenti, hogy inkább létrehozzák a testet, mint kijavítják azt. A kísérletben a sérült fülű génmódosított egerek visszanövesztették fülüket.

A kutatók úgy vélik, elméletileg semmi akadálya annak, hogy a folyamat embereknél is megtörténhessen.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

512 processzor ad értelmet a géneknek - 2010.03.10.
Bemutatkozott a legerősebb magyar szuperszámítógép, amely orvosok és informatikusok segítségével kutatja a gének és a betegségek összefüggéseit.
Genetikai teszt segítheti a rákkezelést - 2010.03.01.
A vizsgálat megjósolja, hogy hatékony lesz-e a kemoterápia.
A legtöbb lombikbaba egészséges - 2010.02.22.
A lombikbébi eljárással született gyerekeknél alig található orvosi eltérés a hagyományos megtermékenyülés után világra jöttekhez képest.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!