Az EU betiltaná az embrionális őssejtek klónozását
Az Európai Parlament csütörtökön támogatta az emberi embriók őssejt-kutatási célokra történő előállításának betiltását. A döntés törvényerőre emelkedéséhez a 15 tagország mindegyikének elfogadó szavazata szükséges. Az eredetileg az Európai Parlament elé terjesztett törvényjavaslat csak a biztonsági garanciákra vonatkozott, a testület azonban ötven kiegészítést fűzött a dokumentumhoz, így többek között korlátozta az őssejtek használatát is - írja a Washington Post.
Az Európai Bizottság részletes jelentést terjesztett elő az embrionális őssejtekkel folytatott kutatások kilátásairól, egyben összefoglalta az ezzel kapcsolatos jogi helyzetet az egyes tagállamokban és a tagjelölt országokban.
Befagyasztják a finanszírozást
Az Európai Unió hatodik kutatási keretprogramja elvben előirányozta az embrionális őssejtekkel folytatott kísérletek finanszírozásának lehetőségét. Ezzel azonban szembehelyezkedett néhány tagország, főleg Ausztria. Erre válaszul az EU-bizottság készségét nyilvánította arra, hogy 2003 végéig befagyassza az emberi embriókkal és embrionális őssejtekkel végzett kutatások finanszírozását.
A jogi helyzet az egyes tagállamokban nagyon különböző. Általában különbséget tesznek egyfelől embrionális őssejtek előállítása, másfelől az ilyen sejtekkel, például importált sejttenyészetekkel folytatott kísérletek között.
Tiltják, tűrik
A bizottság jelentése szerint Finnországban, Görögországban, Hollandiában, Svédországban és Nagy-Britanniában lehetőség van arra, hogy az úgynevezett fölös embriókból - a mesterséges megtermékenyítéseknél keletkező fölöslegből - embrionális őssejteket nyerjenek. Németországban ez tilos, viszont megengedett az import. Dániában, Ausztriában és Franciaországban kifejezetten nem tiltják őssejtek importját, az esetleges hivatalos engedélyezésről még folyik a vita ezekben az országokban.
Ausztriában, Dániában, Franciaországban, Írországban és Spanyolországban tilos embrionális őssejtek kinyerése a fölös embriókból. Belgiumban, Olaszországban, Luxemburgban és Portugáliában viszont nincs külön törvényben szabályozva az emberi embriókkal vagy őssejtekkel folytatott kutatás.
Angol és belga embriógyártás
Jelenleg az EU-n belül csak Nagy-Britannia és Belgium engedte meg kutatási, gyógyítási célokra szolgáló emberi embriók előállítását megtermékenyítés vagy sejtmagátültetés útján. A Hollandiában 2002-ben elfogadott törvény ötéves moratóriumot léptetett életbe e téren.
Ausztriában, Dániában, Finnországban, Franciaországban, Németországban, Görögországban, Írországban, Hollandiában, Portugáliában és Spanyolországban kifejezetten tilos emberi embriókat előállítani kutatási célokra. Ausztriában e tilalmat a mesterséges megtermékenyítésről szóló törvény foglalja magába.
