Árpád
-2 °C
9 °C

Magyarországra érkezett a SARS-gyorsteszt

2003.04.24. 13:58
Megérkezett az atípusos tüdőgyulladás kórokozóját kimutató gyorsteszt az Országos Epidemiológiai Központba (OEK) csütörtökön. A gyorsteszt a megbetegedést okozó vírus genetikai állományát azonosítja.
A központ közleménye szerint a molekuláris biológián alapuló vizsgálat ma már jól ismert eljárásnak számít. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) együttműködésében dolgozó laboratóriumok ezt adaptálták az új coronavírus, az úgynevezett SARS-vírus kimutatására.

Csak komoly gyanúval tesztelnek

Melles Márta, az OEK főigazgatója szerdai budapesti tájékoztatón elmondta: a bonyolult laboratóriumi vizsgálatot csak akkor fogják elvégezni, ha komoly a gyanú a betegségre. Utalt arra, hogy eddig példátlan nemzetközi összefogással sikerült izolálni a betegség kórokozóját, az egyszerű nátháért is felelős coronavírus eddig ismeretlen változatát, amelyet a gyorsteszt segítségével rövid időn belül ki lehet mutatni torokváladékból vagy egyéb testnedvekből.

Az atípusos tüdőgyulladás csak direkt kontaktussal, cseppfertőzés útján terjed, így az Európában és Amerikában előfordult néhány esetet lokalizálták, és a fertőzés nem terjedt tovább. Európában nincs halálos áldozata a betegségnek, Magyarországon eddig több mint 10 embernél merült fel a fertőzés gyanúja, azonban egyszer sem igazolódott be, és a környező országokban - egy romániai eset kivételével - sem történt ilyen megbetegedés.

Négyezernél is több fertőzött

A legfrissebb adatok szerint a november óta zajló járványban eddig mintegy 4 ezren fertőződtek meg, és több mint kétszázan meghaltak. A fertőzést már minden földrészre behurcolták, azonban az összes eset felét Kínában, több mint harmadát pedig Hongkongban regisztrálták, Európában pedig eddig 29-en fertőződtek.

A Ferihegyi repülőtéren négy nyelven hangos bemondón és kérdőíves ismertető segítségével is tájékoztatják az utasokat arról, hogy melyek a betegség jellemző tünetei, és ha ezeket észlelnék, hová fordulhatnak segítségért. A WHO csak arra tesz ajánlást, hogy magas lázzal bíró beteg ne szálljon fel repülőgépre a fertőzéssel érintett országokban.

A betegség lappangási ideje tíz nap, így aki ezen az időn belül Kínában, Hongkongban, Tajvanon, Szingapúrban, Vietnamban vagy Kanadában járt, vagy onnan érkezőkkel került kapcsolatba, és magas lázat, légzőszervi megbetegedést észlel magán, azonnal forduljon orvoshoz.