Intelligens kerekesszéket fejlesztettek

2008. november 16., vasárnap 10:29

Az MIT-n olyan kerekesszéket fejlesztettek, aminek elég csak egyszer megmutatni, hogy egy épületben hol vannak az egyes helyiségek, és a továbbiakban az alaprajz ismerete nélkül is képes navigálni a házban.

Azok a fogyatékkal élők, akik kerekesszékbe kényszerülnek, gyakran nehezen tudnak eligazodni a különböző középületekben. Ha a felső végtagjuk is bénult, általában önállóan nem képesek a helyváltoztatásra és más személy segítségére szorulnak.

Az MIT elsősorban időseknek való technológiák fejlesztésével foglalkozó laboratóriumában olyan kerekesszéket terveztek, amelyet használója hanggal tud irányítani. Az AgeLab kutatói azonban nem elégedtek meg a beszédfelismerés alkalmazásával. Olyan autonóm navigációra képes járművet akartak létrehozni, aminek elég csak egyszer megtanítani, hogy egy épületen belül hol tartózkodik éppen a használója. A kerekesszék magától létrehozza a környezet térképét és önállóan elnavigál az épületben a fogyatékos által hangparancsokkal megjelölt pontok között.

Ha alsó- és felsővégtag-bénulás esetén a mozgássérültnek rendszeresen kell kórházba járnia felülvizsgálatokra, elég csak egyszer végigjárnia tetszőleges sorrendben az egyes szakrendeléseket és a saját szavaival megjelölni az adott részleget. A robot-kerekesszék a következő alkalommal már a rendelő nevének kimondására is elviszi a kívánt helyre. A kutatás egyik vezetője, Nicholas Roy fontosnak tartja kiemelni, hogy a robot az emberekhez hasonlóan, tapasztalati utón tanulja meg az épület térképét. "A rendszer tanul és alkalmazkodik a felhasználójához" - mondja Roy. "Nem a fogyatékkal élőnek kell elsajátítania a kórházi szakkifejezéseket, hanem a saját szavaival elnevezheti az egyes pontokat, ahogy azt átlagos körülmények között is tenné."

Kapcsolódó anyagok:

Agent Portál

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Lazulj el!
Speciális lávaköves thai masszázs 50% kedvezménnyel!