Miklós
-7 °C
2 °C

Génmódosított fehérvérsejtekkel a rák ellen

2003.04.03. 09:55
Brit kutatók genetikailag módosított fehérvérsejteket vetettek be rákos sejtek ellen, eddig minden egyes kísérletben sikerrel. Az eljárást jövőre embereken is kipróbálják.
A brit Cancer Research UK rákkutató szervezet munkatársai génsebészeti úton módosítottak T-limfocitákat, így azok képesek voltak megtalálni és elpusztítani a rákos sejteket.

A laboratóriumi kísérletekben mindkét sejttípust előrehaladott bélrákban szenvedő betegektől nyerték. A módszer eddig minden egyes kísérletben bevált, mondta a kutatócsoport vezetője, Robert Hawkins onkológus a New Scientistnek.

Gyilkos sejtek

Hawkins és kollégái tíz betegtől vettek vérmintát, és elkülönítették azokban a T-limfocitákat. Ezekbe azután beillesztettek egy gént, mely olyan antitestet termel, ami "felismer" egy bizonyos molekulát a rákos sejtek felületén. Az immunrendszer ugyanis normális esetben nem tekinti a rákos sejteket idegen anyagnak, és így nem is harcol ellenük.

Az antitestek révén a T-sejtek a rákos sejtekhez kapcsolódnak, majd beindul a folyamat, melyben gyilkos sejtekké alakulnak. A gyilkos sejtek egy perforin nevű vegyületet bocsátanak ki, ami kilyukasztja a rákos sejtek falát. Egyúttal egy olyan kémiai üzenőanyagot is kibocsátanak, mely odahívja a többi immunsejtet.

Többszöröz is

"Felfegyvereztük az immunsejteket, hogy képesek legyenek felismerni, elkapni és elpusztítani a rákos sejteket" - mondta el Hawkins. Robert Souhami, a Cancer Research UK klinikai kutatásainak igazgatója hozzátette, hogy a fejlesztésben még nagy út áll előttük, de az eljárás eredményes lehet a korábban kezelhetetlen rákfajták gyógyításában is.

A kezelést jövőre embereken is kipróbálják, a kísérletekben 30 előrehaladott bélrákban szenvedő páciens vesz majd részt. Az ő saját fehérvérsejtjeiket módosítják majd a kutatók, aztán visszajuttatják azokat a szervezetükbe. Becslések szerint Európában és az Egyesült Államokban évente 300 ezer ember betegszik meg bélrákban.

Hawkins elmondta, hogy az eljárás egyúttal megtöbbszörözi a páciens fehérvérsejtjeinek a számát, így is segítve a rák elleni küzdelemben. "Kiveszünk mondjuk 10 millió sejtet, csinálunk belőle 10 milliárdot, azután visszajuttatjuk azokat a páciensbe" - magyarázta.