Munkába biciklizni egészséges

2009.01.27. 08:24 - munkvera

Biciklivel munkába járni jót tesz az egészségnek - és a cég profitjának - állapította meg egy tanulmány, amely a holland közlekedési minisztérium megrendelésére készült. "Azok az alkalmazottak, akik rendszeresen kerékpárral járnak a munkahelyre, évente egy nappal kevesebbet vannak betegállományban, mint mások. Vagyis ők értékesebbek a munkáltató számára" - jelentette ki a tanulmányra hivatkozva Tineke Huizinga államtitkár. A hollandok csaknem egyharmada hetente legalább háromszor biciklivel közlekedik a munkahelye és otthona között. Ha ez a szám 1 százalékkal emelkedik, akkor a vállalatok évi 27 millió eurót (7,7 milliárd forintot) tudnak megtakarítani a táppénzen - emeli ki a TNO kutatóintézet tanulmánya. Az utóbbi hetekben a holland kormány 70 millió eurót (20 milliárd forintot) költött a munkába biciklizés ösztönzésére. Ebből a pénzből bicikliutakat javítottak és vasútállomási bicikliparkolókat bővítettek. (Független Hírügynökség)

Címkék:

Kommentek

  • 2009.01.27 08:35:04RaveAcE

    Kivéve, ha Budapesten bringázol a belvárosban. Borítékolható a tartós légúti fertőzés és hosszabb távon a tüdőrák.

  • 2009.01.27 08:59:50Hemü

    RaveAce, ezt akarom elkerülni, ezért járok kerékpárral a belvárosban.



    "Sokakban él az a tévhit, hogy a főváros szennyezett levegője ártalmasabb a kerékpárosok szervezetére, mint a gyalogosra vagy az autósra.

    ...

    Ez kivétel nélkül mindenkire halálos veszélyt jelent, mégis tévhit, hogy a kerékpározókra fokozottan ártalmas a budapesti levegő.

    A VECTOR mérései szerint ugyan is ez egyáltalán nem a kerékpárral közlekedőket veszélyezteti leginkább, hanem a kisgyermekeket és az autóval közlekedőket."



    www.kerekparosklub.org/ket-kerek-egy-elet

  • 2009.01.27 09:10:21atomboy

    Aha, akkor megyek fizetesemelest kovetelni. Kb az egy fore juto megtakaritott osszegnyit. Ugyis csak bringaval jarok.

  • 2009.01.27 09:11:36rolandee

    Egyszer végre fel kellene fogni, hogy önmagában pl. nem a parlagfű káros az egészségre, hanem a sok nyamvadt autó által kibocsátott kipufogógáz, a buszok kipufogógáza és a teherautóké... igenis ki kell tiltani őket és nem lesz rossz a levegő!!!Menjenek lakott területen kívül!!! Én megtettem, hogy autóról biciklire váltottam és agglomerációból járok be bringával, 20 km-ről.Rossz a levegő, de ha kocsiban ülök, még rosszabb lesz! De a dugóban araszoló balfék autósok mellett legalább röhögve tekerek el és 2 perc alatt 100 autót előzök meg a reggeli csúcsban!

    Be kellene látni, hogy értelmetlenül és esztelenül ülnek sokan autóba!!! Csak ugyebár Magyarországon szűklátókörűek, rövidtávon gondlkodóak és önzőek az emberek.Persze emellé egy nagy adag lustaság is társul, mert nehogy már biciklire üljek a hidegben... szánalmas.Azért szánalmas, mert köztudott, hogy mennyire káros az egészségre a kipufogógáztól "telített" levegőben egyáltalán csak sétálni.De a gyarló nép ebből mit sem fog fel.Egyből nem halunk bele, lassú halál meg mit sem számít, igaz??

  • 2009.01.27 09:14:14Rav Antal

    Biciklizz maszkban, aztán ha egy hónapig mindenki maszkban biciklizik, már az sem kell.

  • 2009.01.27 09:24:29petyo

    Én biciklivel járok munkába. Van autóm is. Autózni rossz, biciklizni jó. Én nem fogok senkit győzködni, hogy jó legyen neki. Elég ha nekem jó.

  • 2009.01.27 09:37:23bobik

    Nekem ma reggel sem volt hideg. Persze aki magát mozdulatlansággal büntetve buszmegállóban fagyoskodik, vagy várja, hogy végre bemelegedjen az autója a feneke alatt, az valószínűleg nem hiszi:) Tavaly 3 napot voltam betegállományban.

  • 2009.01.27 09:45:14+1.

    nem bringázom, pláne nem munkába, és az elmúlt 15 évben egy napot sem voltam betegállományban.



    ez a tanulmány is biztos megérte a pénzét a készítőjének

  • 2009.01.27 09:57:14konrada

    Én nem kötözködni akarok, de ebből még nem derül ki az, hogy egészségesebb kerékpárral járni.



    Hiszen nyílván azok mennek azzal, aki fizikailag alkalmas erre akár egészségügyileg, akár az életkoránál fogva.



    No ez eleve egy külön alkategória egy nagy, a maródiakat, időseket magába foglaló munkába járó rétegben. Ezért ha az alkategória kerékpárral járó tagjait nem a hasonló paraméterekkel rendelkező munkábajárókhoz, hanem a nagy egészhez hasonlítjuk, több mint torz adat jöhet ki.

  • 2009.01.27 10:00:30janper

    Nyilvanvaloan tanultal statisztikat, kedves +1. :)

  • 2009.01.27 10:01:07dsteel

    31 éves vagyok, szeretek mozogni. Van autóm is meg bringám is, meg 2 gyerekem is. Én azt találtam ki, h akkor autózom, amikor legalább 3an, de inkább 4en ülünk a kocsiban, szal 7végén autózom. Munkába MINDIG bringával járok (télen nyáron hóban napsütésben), mondjuk Zuglóból járok Zuglóba és gép mellett ülök. Szerencsére hajnalban megyek be, ráadásul kertek alatt, autóval elvétve találkozom. Városban csak bringa!! (legalább is olyanoknak, mint én, aki 1 helyben ül egész nap.)

  • 2009.01.27 10:02:23dsteel

    MIndenkinek csak ajánlom, átlag 2 és fél, 3 havonta tankolok :)

  • 2009.01.27 10:05:14ThemePHL

    Hemü, azért ne vegyél mérget arra, hogy kevesebb káros anyagot szívsz.



    Eleve, egy bringásoldalra feltett, bringázóknak egészségügyi aspektusból önigazolást adó cikknek én nem nagyon hinnék.



    De ha talán még igen is, akkor is elgondolkoznék rajta, hogy na vajon miért is ez a nagy hallgatás a cikkben a bringázás közbeni megemelkedett levegőszükséglet miatt az ezzel arányosan növekedő károsanyag belélegzésének az egészségre gyakorolt hatása körül.



    Magyarul, lehet hogy csak a kevésbé dzsuvás levegőt szívod, de abból akár 3-5-szor annyit.

  • 2009.01.27 10:14:43maydayray

    na most én amikor lehet, bringával járok melóba (de nálam ez 50 kili oda, ugyanannyi vissza, ergo télen annyira nem megy), és soha, egy napot nem vagyok betegszabin. akkor most átlagban mindenki más évi egy napot van betegszabin?

  • 2009.01.27 10:18:51Hemü

    ThemePHL: Ha megnézed a cikk alját,akkor láthatod, hogy a Demokratából vették át. A Vector Project meg külföldi kezdeményezés.

    A megelkedett levegőszükségletről sem hallgatnak, csak az egy másik cikk:



    "Ha nem sportosan, hanem lassan kerékpározunk, nem szívunk be több levegőt, és ezzel együtt káros anyagokat, mint gyalogolva!

    15 km/h-s sebesség mellett a biciklis kevesebb energiát fejt ki, mint egy gyorsabb, 6 km/h-s gyaloglás esetén."



    kerekparosklub.hu/hogyan-kozlekedjunk-szmogriado-idejen

  • 2009.01.27 10:19:05dsteel

    Nem lehet általánositani, Churchill ugye meg sem mozdult, vedelte a whyskyt, szivarozott és sokáig élt. Aztán lehet, ha ezeket nem csinálja, még 20 évvel tovább élt volna...

  • 2009.01.27 10:22:14Vin

    Jó-jó, de a bicajozás mégiscsak megizzaszt valamelyest, vagy nem? Nem minden munkahely van felszerelve tusolóval például. Hozzánk jár be egy srác, aki bringával megy mindenhova, és.... hát, messziről érezni, ha betér hozzánk. A mosdóba jár pólót cserélni, de úgy sem jobb a helyzet. És mi van azokkal, akik kiskosztümben dolgoznak? vagy csak csinosan, kisminkelve? Úgy mégsem lehet betekerni a melóhelyre????? Bármilyen egészséges is volna!

  • 2009.01.27 10:26:04dsteel

    Ja, nálunk sincs zuhany. De én jól megszerveztem: azért járok hajnalban, mert edzeni járok a munkahelyem mellé edzôterembe, ott meg van zuhany. A munkahelyem elôtt meg bringatároló van, elsôsorban miattam... hát igen, nem mindenkinek ily könnyû! De itt benn már 2 embert megfertôztem a bringamániámmal!

  • 2009.01.27 10:36:03Aliem

    Vin!



    A bicajozás csak egy darabig izzaszt meg hidd el, pár hónap után alig fogsz jobban izzadni mint ha gyalog mennél,vagy autóval és hát ugye van mindenféle izzadásgátló cucc is, meg lélegző anyagú póló stb.

    Egyébként szex közben is megizzadsz. Te csak olyan helyen szexelsz ahol egyből van zuhany?

    Kiskosztümben is remekül lehet biciklizni, legfeljebb lassabban, az autónál azért sokkal gyorsabban persze.

  • 2009.01.27 10:40:55Hemü

    Vin, lehet, hogy a kollega inkább megizzad, mint hogy tizenöttel tekerjen. Én is, de nálunk vanöltöző zuhanyzóval.

    Valaki írta, hogy a nedves törlőkendő is sokat segít, ha nincs zuhanyzó.

  • 2009.01.27 10:43:54dsteel

    igen, az ember megizzad bringázáskor sztem részben ezért is egészséges, hiszen mozogsz! A zuhany hiánya nem gond, 1 mosdó is elég, ahol megmosod a hónaljad, az ugyanis a neuralgikus pont... legalábbis nálam :)

  • 2009.01.27 10:49:04Vix

    Nesztek, kiskosztüm meg izzadás:



    www.copenhagencyclechic.com/

  • 2009.01.27 10:50:39dsteel

    Hát ja, ez egy másik dimenzió. Ilyen vajh mikor lesz nálunk?

  • 2009.01.27 10:53:26Laciii

    Pólócsere önmagában kevés, de egy szivacs+kis szappan hónalj meg a nyak környékén és akkor nem szagolják ki, hogy bringával jöttél :)

  • 2009.01.27 10:53:35Vix

    Hát pl. majd ha szájtépés meg kifogások keresgélése helyett megyünk tekerni. :)

  • 2009.01.27 11:00:12rolandee

    arra hivatkozni, hogy életkorából adódóan valaki nem biciklizhet munkába?? nagyon sok idős ember bicilizik, persze ez inkább a vidéken élőkre igaz...

    nagyapám 76 évesen is 30-40 km-eket biciklizett.aki teheti mozogjon... abba tényleg bele lehet kötni, hogy ki, miért, mennyit volt táppénzen és nem feltétlenül van összefüggés a biciklizés és a táppénzes napok száma között. Az viszont tény, ha kevesebb káros anyag kerülne a levegőbe és többen többet mozognának akár a munkábajárás címén, akkor nagyobb esély lenne egészségesebben élni. Nonszensz, hogy zárt, izzadságszagú terembe, kocsival eljárnak edzeni a népek :)) ahelyett, hogy a munkábajárásra szánt időt is kvázi edzéssel töltenék. Arra pedig a munkáltatót kell kérni, rábírni, hogy biztosítson tisztálkodási lehetőséget.(sok ilyen van) persze nálunk a "nyájelmélet" a menő. ha szomszéd kocsiva' jár, akkor nehogy má' én ne azzal menjek.

  • 2009.01.27 11:01:32joskafiser

    eljen a tudorak, meg a sok okos budapesti bringas. on- es kozveszelyes budapesten bringazni (tovabba a legszennyezettseg miatt ostobasag is). csak gratulalni tudok annak aki mindezt nem ismeri fel.



    egyebkent kerekparos versenyzo voltam.

  • 2009.01.27 11:01:55dsteel

    Pedig télleg gyorsabb a bringa, még külvárosban is! Hazafelé, amikor meg sok autó van, pláne. Mondjuk, mindenki azt csinál, amit akar, ha nem ütnek el... Én biztos nem fogok szájat tépni, h mindenki bringázzon, hiszen aki ezt nem szereti, vagy nem teheti meg a munkája miatt, annak gondolom kinszenvedés. Én meg a dugóban kapok idegbajt, h megy az idôm, a kipufogón meg a pénzem pocsékba. Dehhát ugyi nem vagyunk 1formák, az autó meg ugye milyen kényelmes...

  • 2009.01.27 11:02:39dsteel

    ugyhogy amig lábam lesz én pedált taposok!

  • 2009.01.27 11:03:22rolandee

    IGAZAD VAN joskafiser, de pont a szemléletváltás lenne, az,amitől nem lenne on- es kozveszelyes Budapesten bringázni!!!

  • 2009.01.27 11:04:38hybe

    És mi van azokkal, akik életmódja nemhogy a bringát, de még a tömegközlekedést is mellőzi ? Esetemben pl. gyerekeket összeszedni a város különböző részeiről, mert az önálló tömegközlekedéshez még kicsik. BKV -val nem érnék oda, mert Budapest északi részéről a délkeletire nem könnyű eljutni. Én bevallom, a szmogriadó alatt is autóztam, mert az autóra épül a család mindennapos élete. Nyilván ha nem lenne autó, más lenne az életforma. Nyilván a másik véglet a kényelemből dugóban inkább órákat araszoló sofőr, mert a cégautónál nem ő fizeti a benzint.

  • 2009.01.27 11:05:40dsteel

    rolandee, milyen igaz! amelyik nap nem tudok edzeni, én akkor is elmondhatom, h mozogtam, mert aznap is bringával jövök dolgozni! Amúgy én látok ám fejlôdést, vagy csak olyan helyen lakom Zuglóban, nem tom, de az utcában nálunk vagy 6-7-en tutira tekernek. Persze ha Pomázon laknék, vagy a Farkasréten, nem tom, tekernék-e...

  • 2009.01.27 11:06:03Hemü

    joskafiser: Válasz a második kommentben és azalatt (GOTO 2).

  • 2009.01.27 11:07:57dsteel

    hybe, ezért van sztem, h mindenki csinálja ugy, ahogy LOGIKUS. A szavaidbál azt veszem ki, h lehet, hogy ha megtehetnéd, és logikus lenne, akkor bringáznál. Nem kell merevnek lenni, nyilván én sem bringáznék, ha napi 2 órám menne el vele, hanem lehet, h inkább a gyerekkel lennék...

  • 2009.01.27 11:11:44joskafiser

    kedves rolandee, nem szemleletvaltas kellene, hanem alapfeltetelek. mert lehet ugyan szemleletvaltozas, de ha a rakoczi uton nincs elkulonitett kerekparut attol meg ugyanugy kozveszelyes lesz ott a bringazas.



    az itteni alter szajtepos, autosfikazok egy dolgot felejtenek el, de nagyon. NEM arrol kell beszelni, hogy ALTALANOSSAGBAN a bringazas jo es kell, hanem arrol hogy BUDAPESTEN ezt igy nem lehet. egeszen addig amig nincsenek meg a feltetelek hozza.

    a cikk is HOLLANDIAROL SZOL CSOKOLOM !!!! telejsen mas teszta !!! mint ahogy BECS is. ott lehet. VANNAK FELTETELEK HOZZA !



    erre fol kik irnak itt? budapesti okoska frankogyerekek, merthogy ok aztan bringaznak. Hat elegge szomoru ez kedveseim, mert az onveszelyeztetes maganugyed, de engem hadd ne csukjanak le miattad ha veletlenul elcsaplak egy foutvonalon....

  • 2009.01.27 11:13:06LewisFM

    Én is bringa fanatikus vagyok. De a XVII. kerületből áttekerni a XII-be nem épp leányálom (lakhely->meló).



    Na nem a mozgás miatt, hanem a körülmények miatt.



    Egyébként a munkahelyemen öltönyben kell dolgoznom. Nos ha bringával járnék, akkor bent minden nap kéne zuhanyozom és átöltöznöm. Egyikre sincs lehetőség.



    Egyébként itt BP-n én félek attól, hogy elgázolnak.



    Tényleg a benszülött bringásokat kérdezném:

    BP-n, esetleg a környékén, főleg a XVII. kerületből, Rákoshegyről indulva merre érdemes bringával menni, ha az élvezet (csak) kedvéért tekernék?

  • 2009.01.27 11:13:11Hemü

    hybe: Én 12-14 évesen a Svábhegy és a Körtér között ingáztam busszal-villamossal. 11 évesen is buszoztam (átszállással), de akkor még közelebbre. Azelőtt meg Pestlőrincen közel volt az iskola, gyalog mentem, és szerintem már 8 évesen sem kísértek.

    '72-es évjárat vagyok.

  • 2009.01.27 11:13:21joskafiser

    most nem feltetlen erre a postra gondolok, hanem a szmogriado alatt kialakult kerekparos vitara

  • 2009.01.27 11:16:19Hemü

    Lewis, én a Bökényföldin megyek Rákoscsabára hetente egyszer.

  • 2009.01.27 11:19:37Hemü

    joskafiser: Pont ma lesz egy demonstráció a Dráva utcában a most elkészült elkülönített kerékpárút megszüntetéséért, ne akarj olyat a Rákóczyra. Kész életveszély egy ilyen út.

  • 2009.01.27 11:21:01Hemü

    Bocs, Rákóczi.

  • 2009.01.27 11:26:09LewisFM

    Kedves Hemü!

    Sajnos én jóval délebben lakom, a Pesti úttól is délebre, a Tündérfürt utcánál. Onnan pedig még nem találtam normális biciklis bejárási útvonalat.

  • 2009.01.27 11:26:32hybe

    Hemü: Hasonló korban vagyunk :-) Szinte kerékpáron nőttem fel Budapest szélén, de azóta az autók száma megsokszorozódott és hétvégeken, amikor bringához jutok, sokszor a kerékpárúton sem érzem magam biztonságban. A tömegközlekedésről meg annyit, bizony más volt a közbiztonság a nyolcvanas években, mint most. És az ember a saját kölykeit félti mindig a legjobban. Nem érdemes összehasonlítani azokat éz éveket a mostaniakkal.

    A cikkre is reagálva pedig szerintem Budapest még nem alkalmas arra -néhány kivételtől eltekintve-, hogy kerékpárral közlekedjünk munkába. Főleg látva Párizst, Amszterdamot, Berlint, Bécset ...

  • 2009.01.27 11:32:58tyberius

    A szmogriadóval kapcsolatban egy érdekes kérdés. Ugye mind tudjuk, hogy olyan nagyon nem csappant meg Budapest autóforgalma a szmogriadó alatt. Mivel mindenki talált ilyen-olyan okokat, hogy miért muszáj pont neki ilyenkor is autóznia.



    Hogyan lehet, hogy ugyanezek az emberek az egész napos BKV-sztrájk idején, amikor totálisan kiürült a város, hogyan oldották meg, hogy ne kelljen autózniuk? Hiszen pont nekik muszáj. Jaa, hogy beijedtek, hogy óriásdugó lesz, és mégis meg tudták oldani valahogy...?



    Javaslatom a következő szmogriadó idejére: az összes főbb közlekedési csomópontot lezárni, és csak azokat az autókat átengedni, amelyeknek a törvény szerint szabad közlekedniük. Még büntetni sem kéne. Lefogadom, hogy az autósok arra a pár napra meg tudnák oldani máshogy.



    Ami meg a munkába bringázást illeti: nem tudom, hogy az egészségügyi hatásai mennyire jelentősek, nyilván ez inkább a cégeknek szóló üzenet, hogy támogassák a munkába bringázást (amint fentebb látható, bringatárolási lehetőség és zuhanyzó kell leginkább), mert az nekik is jó.

    Én mint egyszerű munkavállaló, beérem azzal, hogy jobban érzem magam, amióta bringával járok BKV helyett, mert:



    - nincs megállóban tehetetlenül ácsorgás, ha menni akarok, azonnal mehetek. A bringám az elmúlt kb. háromnegyed év tapasztalatai szerint ritkábban áll le, mint a négyeshatos.

    - nincs tömeg.

    - mindig van ülőhely. :)

    - nem kell havonta jelentős összeget fizetni. A bringám olcsóbb volt, mint két havi BKV-bérlet, és a szervizelés meg a hozzá vett kütyük (lámpa, zár, kilométeróra) is kijöttek további két havi bérlet árából.



    A lényeg, hogy amióta bringázom, a tömegközlekedéssel annyi stresszt spórolok meg, hogy még mínusz 10 fok alatt is inkább bringára ültem, mint hogy békávézzak.



    Mindehhez hozzátenném, hogy a legkevésbé sem vagyok sportos alkat. Nem kell feltétlenül fittnek lenni a bringázáshoz. Ahogy Kükü (asszem) is linkelte, egy kényelmes tempójú bringázás nem terheli meg jobban az embert, mintha sétálna.



    Ami a kort illeti: anyukám 50+ éves, túlvan már egy-két súlyos betegségen, és mégis mindennap be tud kerekezni a 8 km-re lévő munkahelyére.

  • 2009.01.27 11:33:51Hemü

    hybe: Hét éves fiam van, ismerem az érzést. Őt sem engedtük még el egyedül, pedig ő a lakótelepre jár iskolába. Talán majd jövőre.

  • 2009.01.27 11:40:49Hemü

    Szerintem nem a közbiztonság romlott, hanem a hitünk csökkent. Vagy a memóriánk. :-) A nyolcvanas években a Havanna lakótelep mellett sem lehetett túl megnyugtató egyedül elengedni a gyerekeket. Nekem például lelkemre kötötték, hogy ha valaki el akar vinni, akkor ordítsak. Igaz, akkor talán még biztosabban jött segítség.

  • 2009.01.27 11:45:06Wilika

    Mikor felkerültem a kisvárosból tudtam, hogy nem lehet Budapesten bringázni.

    Most már azt tudom, hogy csak hittem. Rosszul. :) Csak azzal érdemes közlekedni az esetek nagy részében. :) És hihetetlenül összement Budapest mióta biciklivel megyek.

    És tényleg nem kell szuperfittnek lenni. 54 kiló vagyok (180 centihez), gyenge légzéssel (beteges légutak (habár ez az első telem amit átvészeltem betegség nélkül (talán a bringa miatt?)), orrsövény, miegymás), és nem haltam meg tegnap sem a nővéreméknél tett látogatástól (15 km oda-vissza).



    Amúgy sajnálom joskafisert. Többezer lebiciklizett kilométer Budapesten, és végén úgy döntött nem lehet bringázni itt. :(

    Vagy honnan a tapasztalat? Vagy egyáltalán mire alapoztad a kijelentést?

  • 2009.01.27 11:46:40Gestas

    Azt miért nem lehet egyszerűen elfogadni, hogy van aki szeret tekerni, valaki meg kifejezetten rühell.

    Valaki szeret fagyoskodni, van aki nem annyira.

    Én kipróbáltam mindkettőt, nekem a kocsi jött be!

    Kezd a tököm tele lenni ezzel a kerékpár fasizmussal!

  • 2009.01.27 11:52:14Hemü

    Gestas, senki nem akar rábeszélni a kerékpárra, inkább a szükségtelen autózásról szeretnénk lebeszélni.

    Mert van, aki szeret lélegezni...

  • 2009.01.27 11:52:45Wilika

    Jah, én sem értem, hogy mi a halálnak fagyoskodnak az emberek a megállókban. Bringán sokkal jobb!

  • 2009.01.27 12:32:54Izomor Lánya



    A biciklizzünk vagy ne témához nem szólnék hozzá, aki akar, biciklizzen, aki nem, nem.



    Amit nem értek az ez:



    "Biciklivel munkába járni jót tesz az egészségnek " -- ez miből jött ki? A tanulmány nem ezt mondja. Azt mondja, hogy aki bringával jár munkába, az egészségesebb. Ez valószínűleg igaz. Viszont ez egy egész más állítás, hogy a kettő között ok okozat lenne, mondjuk épp ebben az irányban. Lehet, nem azért egészségesebb, mert bringázik, hanem azért bringázik, mert egészségesebb? Vagy egy sportos alkat; és a sportos alkatok szívesebben bicikliznek, és ritkábban betegek. (azaz az ok-okozat fordított, vagy egy harmadik ok áll mindkét dolog mögött).



    És most felteszem, hogy az életkort kifaktorizálták az egészből, bár én már semmiben sem vagyok biztos :-))

  • 2009.01.27 12:39:44keszvagyok

    Én is bringával jártam állandóan munkába! Amíg volt munkám! :)

    ...mindenesetre sokkal jobb bármi más közlekedésnél, volt olyan időszak amíg nem használhattam mert szervizelés alatt állt miután rámkanyarodtak index nélkül. Na ebben az időben a derekam elkezdett fájni az ülőmunkától. Amint visszaálltam bringára, a derékfájás elillant.:)Szóval én is csak pozitívumot mondhatok, de én sem fogok senkit győzködni erről. Valaki vagy belátja, és kipróbálja, (és nyilván marad is a bringánál:) ) valakit meg úgysem lehet meggyőzni.

  • 2009.01.27 12:42:47keszvagyok

    @Izomor Lánya: lásd a derékfájás és a bringázás kapcsolatát esetemben, ez - nálam legalábbis - bizonyított tény...

  • 2009.01.27 12:42:55rootkiskacsa

    ThemePHL-nek és Hemünek üzenném, hogy ha biciklivel az ember több levegőt is használna mint gyalog akkor is kevesebb ideig szívja azt a 3-5x annyi szmogot, tehát arányaiban kb ugyanannyi káros levegőt használ mint gyalog (v kocsiban ha dugó is van), csak a bringás esetben legalább az érrendszere és az izmai karban vannak tartva. Nem tudom, h valaki felvázolta-e már az én gondiolatomat ezzel kapcsolatban, mivel nem volt kedvem végig olvasni a kommenteket, de a lényeg a lényeg: a biciklit akár honnan is nézzük egészségesebb és olcsóbb (ha vmi zsúfolt belvárost akkor pedig még gyorsabb és kényelmesebb is).

  • 2009.01.27 12:51:54Nick

    Én Tiszafüreden lakom és imádok biciklivel járni a munka helyemre. Szerintem a legjobb sportolás. Mindenkinek ajánlom.



    blanka

  • 2009.01.27 12:52:04Hemü

    rootkiskacsa: Ebben nincs vita köztünk. :-)

  • 2009.01.27 13:05:00Wilika

    jah, a szagról meg;



    Meglehet, anyám mindig is azt mondta, hogy "fiam, te túl tiszta vagy", de azért én is ember vagyok, én is szoktam izzadni.

    A technikai cuccok sokat dobnak a dolgon, illetve a minimumra való törekvés. ("Igen, ez az egy dzseki bőven elég. Igen, -5 fok van kint, tudom, de hidd el, elég... Hogy fáznék már?")



    Ha Budáról eltekertem a Dürerbe egy koncertre, majd a belémbújó lány azt mondta, hogy "de jó illatod van"... nem tudom milyen szagról beszélünk.



    (ps.: Nem tűnt annak a fajta csajnak aki a nagy, izzadt kamionosokra bukna :D)

  • 2009.01.27 13:16:37swinn

    A kerékpár az egyik legegészségesebb sport,tudományos kutatásokkal alátámasztva,ezt nincs mit ragozni.Sajnos itt Magyarországon nincs kultúrája,főleg nem munkába járáshoz.Ha megfigyeled reggel egy autóban egy személy ül.Fejben kell megváltozni,és az egyik kulcsa valószínű a magasabb életszínvonal jelentené.Mert amíg a napi megélhetésért küzdünk,nehéz fejben elindulni egy olyan városban,ahol nincsenek kerékpárutak,legalábbis kevés.A munkahelyek többségénél nincs lehetőség egy gyors zuhanyra.A személyes tapasztalatom az,Rákoskeresztúrról betekerni dolgozni a Fehérvári útra,egy gyors zuhany után sokkal jobb közérzettel,energiával kezdek a munkának és várom a munka végét h hazaindulva,kellemesen elfáradhassak,hogy megállva egy zebránál köszönhessek a mellettem álló bringásoknak.Hál Istennek azért vagyunk sokan!

  • 2009.01.27 13:26:05efes

    Ja, nem muszáj biciklizni, az tény, de autózni, városi körülmények között GYILKOSSÁG!

  • 2009.01.27 13:26:53efes

    Méghozzá, előre megfontolt. és aljas indokból elkövetett gyilkosság.

  • 2009.01.27 13:33:31Hemü

    efes: Ezt azért el kell osztani kettővel és gyököt vonni belőle, de az alapgondolat stimmel. Akinek nem szükséges, az ne autózzon.

  • 2009.01.27 13:49:08joskafiser

    Wilika: Vagy honnan a tapasztalat? Vagy egyáltalán mire alapoztad a kijelentést?



    melyik kijelentest?

  • 2009.01.27 13:51:06Wilika

    joska:

    ". on- es kozveszelyes budapesten bringazni"

  • 2009.01.27 13:51:22swinn

    Akinek nem inge ne vegye magára.De sokan autóznak akiknek nem szükséges és mégis.Miért?kényelem,státuszszimbólum...stb.

    Hollandiában a kiskosztümös Hölgy teker dolgozni kezében a mobilja.Főleg Amsterdam,autóval szinte labdába sem rúghatsz. Mikor lesz valamelyik bevásárlóközpontban kerékpártároló,födött,védett?elárulom,soha.

  • 2009.01.27 13:57:00joskafiser

    @Izomor Lánya: Sokkal nagyobb problema, h a bulvarszerzo a bejegyzes cimebol kihagyta a "Hollandiaban" szot. Nyilvan nem veletlenul, mivel igy lehet kommentelesre csoditeni a "kerekpar fasisztakat" .

  • 2009.01.27 14:01:57joskafiser

    Wilika: kozlekedek budapesten es nyitva a szemem. onnan. nem tul nehez feladat.



    swinn: ez a sokan autoznak akinek statusszimbolum meg akkora kamu demagog duma, mint ide a Hold. kellene valami uj lemez mar. nyilvan vannak akik "statusszimbolumbol" autoznak budapesten (hisz elmeny statusszimbolumbol autozni ennyire tragya utakon, majd elmeny statusszimbolumbol parkolohelyet keresni). na ezen statusszimbolumbol autozok szama szazalekban kifejezve erosen kozelit a nullahoz.



    mondom, kellene valami uj lemez. vagy legalabb egy kicsit kellene gondolkodni barataim.

  • 2009.01.27 14:08:29swinn

    Ha olvastad volna:akinek inge ne vegye magára,írtam.Nekem a közvetlen környezetemben is sok olyan emberke van aki,igenis státuszszimbólumból autózik és keresi a parkolóhelyet. De a szépség a történetben h közben anyázik...hát megérdemli.Nem azt mondtam h csakis kerékpárral kell közlekedni,azt sem h ne autózzál,hanem h csak akkor tedd amikor szükséges.

  • 2009.01.27 14:09:22Wilika

    Akkor én csukott szemmel biciklizem, vagy nem tudom hogyan nem vettem észre. De örvendek, hogy így kívülről szemlélve is a téma szakértője vagy.

  • 2009.01.27 14:14:48joskafiser

    hat latod wilika, te maris egy kozveszelyes elem vagy, mert csukott szemmel biciklizel :-))

  • 2009.01.27 16:46:59atleta.hu

    +1: > nem bringázom, pláne nem munkába, és az elmúlt 15 évben egy napot sem

    > voltam betegállományban.

    > ez a tanulmány is biztos megérte a pénzét a készítőjének



    Te nagyon okos forma vagy. Biztos ez is osszefugg az autozassal. Csak ilyeneket lenne szabad alkalmazni. Utcasepronek.

  • 2009.01.29 15:31:23ThemePHL

    Hemü





    "Ha nem sportosan, hanem lassan kerékpározunk,

    nem szívunk be több levegőt, és ezzel együtt káros

    anyagokat, mint gyalogolva!"

    (no, még így is 2-3-szor annyi a levegőszükséglet

    egy autóban ülő emberhez képest)





    De értem. Had foglaljam össze:



    Bringa vs. autó: a nagyon komoly tényfeltáró cikkben

    nem sikerül leírni, hogy ugyan tisztább a bringásoknak

    a levegő, mint az autósoknak, de azért többet is szívnak

    belőle. Ez az aspektus ugye meg sincs említve.



    Bringa vs. gyaloglás: no itt már azért sikerül súrolni a

    témát, persze azt is csak úgy hogy a lassú bringázás

    nem károsabb mint a gyors gyaloglás.





    Érdekes, hogy ha van ami nem mutatna jól valahol,

    azt nem is említi, ahol meg jól mutatna, ott lobogtatja.



    Na ezek az önigazolást szolgáló féligazságok.



  • 2009.02.04 05:59:52Hemü

    "még így is 2-3-szor annyi a levegőszükséglet

    egy autóban ülő emberhez képest"



    Miért is?



    Egyébként meg az említett 6km/h nem számít nálam gyors gyaloglásnak. Az az én normál tempóm.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés