Federica Amici a Liverpooli Egyetem és a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatóival összefogva Geoffroy-pókmajmokat, Apella-csuklyásmajmokat és közönséges makákókat vizsgált meg. A tudósok a majmok számára észrevehetően banánt és mazsolát helyeztek el egy kartondobozban. A kísérleti állatok ismerték a rejtekhelyet, ki tudták nyitni a dobozt, majd elfogyasztani a táplálékot. Ezután egy rangidős majmot engedtek be a kifutóba.
A természetben egy csapat domináns vezetőjének általában először szabad a zsákmányból ennie. A kísérletben részt vett állatok azonban nem árulták el az alfahímnek a rejtekhely hollétét, ehelyett a tápláléktól távol helyezkedtek el, hogy ne hívják fel rá a figyelmét. Csak akkor próbálkoztak újra hozzáférni a csemegékhez, amikor a konkurens már eltávolodott a közelből - mutatták rá a kutatók a Proceedings of the Royal Society B című brit szaklapban.
A pókmajmok voltak a legügyesebbek, a táplálékot többnyire maguknak sikerült elfogyasztaniuk. A csuklyásmajmoknak ezzel szemben gyakrabban át kellett adniuk a gyümölcsöt a vezetőnek. Úgy tűnt, nem voltak képesek hosszabb időn át visszafogni magukat, és elárulták a rejtekhely hollétét, amikor az alfaállat még a közelben volt. A makákók vezérük jelenlétében alig merészkedtek a doboz közelébe, helyzeti előnyüket nemigen tudták kihasználni.
A viselkedési formák pontosan megfelelnek az egyes fajok csapatszerkezetének. Míg a közönséges makákók szigorú hierarchia szerint élnek, és a helytelen viselkedés azonnali megtorlást von maga után, a pók- és a csuklyásmajmok társadalma sokkal lazább: ők megengedhetik maguknak, hogy megpróbálják megtéveszteni a vezetőjüket.